Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HIT KÉRDÉSE

Így öten! / Margitszigeti Színház
2022. aug. 5.
Dés László dalainak félreismerhetetlen saját hangja, hangulata, életköre és életkora, s éppen nem mellesleg: saját, meghitt közönsége van. Ezt mind érzékletesen megtapasztalhattuk a július 28-i margitszigeti koncerten. És talán még valami mást is. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Nem tudom, hogy kis vagy nagy kezdőbetűkkel írjam-e, de még köztünk él az a bizonyos Nagy Generáció (másként: nagy generáció). Tagjai a háború után születtek, a szocializmus korában nevelkedtek, megtapasztalták a változtatásvágy és a tehetetlenség érzését, keresték a kiutat a szerelem és a zene révén, s közös reményeikből és illúzióikból – minden kopás dacára – még kitelt egyetlen tisztult történelmi pillanat: a rendszerváltás. A nosztalgiájuk fanyar, az emlékeik keserédesek, a pátoszuk a megélt kudarcokból táplálkozik – és abból, hogy ez a nemzedék mintha elfelejtett volna kiégni. Belül váltig fiatalabbnak érzik magukat az életkoruknál, ám ezen nincs semmi somolyognivaló. Inkább irigyelhetjük őket, hogy hatvan, vagy akár hetven felett is képesek még rezonálni e sorra: „Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?

désegy
Dés László

Merthogy nagyobbára ők voltak ott kedves művészük, reprezentánsuk és szószólójuk margitszigeti koncertjén. Ők és persze sokan mások is, akik fogékonyak arra az erős hangulati elegyre, amelyben a dzsessznek és a csakazértis talponmaradásnak, a Bereményi-dalszövegeknek, a Budapest-romantikának és a nemzedéki honvágynak, s persze az életre-halálra szóló szerelmi társasjátéknak is jellegadó szerep jut. A dalok közt bájos-bizalmasan morc, előadóként pedig mindannyiszor imponáló Dés László ezt kínálta fel ezen az estén is, s ha e sorok írója némi eltagadhatatlan rezervációval figyelte is a koncert menetét, azért a közösségérzés szinte kézzel fogható jelenlétét, a színpad és a nézőtér közös áramkörét kívülről szemlélve sem ítélhette másnak, mint őszintének és meghatónak.

Különösen úgy, hogy mindehhez olyan népszerű színészek közreműködése járult, akik úgy a párkapcsolati erőjátékok, mint a nemzedéki nosztalgia dalait képesek voltak hitelesen elővezetni. Pedig Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál és Nagy Ervin négyeséből csupán Básti bevett és rutinos előadója ezeknek a számoknak: a közemlékezetben az 1988-as tévészilveszter Színházi bulijától datálhatóan, ahol is Cserhalmi Györggyel oly emlékezetesen adta elő a Tíz kicsi bűnjel lakótelepi héjanászát. Ám most még a négyes legfiatalabb résztvevője, Nagy Ervin is háromdimenziós életközépi férfidaccal trappolja végig a Hosszú menetet, Mácsai Pál pedig a tőle elvárható kacér okossággal abszolválja a Parti Nagy-szövegével ügyesen eljátszó Sentimentet.   

A siker tehát megérdemelt és teljes volt, s hozzá igazi harmóniát jelzett előadók és hallgatók között, ami vajmi ritkán megtapasztalható akár a mégoly jól sikerült koncerteken is. Így hát csak annál hálátlanabb a kritikus feladata, ha komolyan véve megbízatását, most mégis kénytelen szót ejteni e margitszigeti este számára valósággal megkerülhetetlen problémájáról. Arról a tárgyról, amelyet egy koncert kapcsán nehéz lenne mellékesnek ítélni: az énekhangokról, az éneklés minőségéről.

déskettő
A képek forrása: Margitszigeti Színház. Gálos Mihály Samu fotói.

„A hamis játék, illetve – zongorán – a félreütés is bizonyos mértékig hitkérdés” – fogalmazott egy írásában a zenekritikus Pernye András, s ez az egyszerre vitatható és találó megfogalmazás a magyar színészéneklés kényes témájára is ráillik. Hiszen ha mégannyira közmegegyezés – habár hallgatólagos közmegegyezés – övezi is a hazai prózai színészek általános vokális készségének szerény és tartósan fogyatkozott színvonalát, azért az egyes konkrét esetek elbírálását rendre átszínezi a rokonszenv, a szeretet, a személyes hit. Mi több, még egy generális érv is jó ideje közforgalomban van ezzel kapcsolatban, amely valahogy úgy szól, hogy a jó (tehát az általunk kedvelt, szeretett) színésznek amúgy is inkább eljátszania kell a dalt, semmint elénekelnie.

Pedig az énekhang tisztasága, a hangszín kellemessége vagy kellemetlensége, s pláne az intonáció biztonsága azért mégsem mindenestől szubjektív kérdés. Ezen a július 28-i koncerten például számomra meglehetősen egyértelműnek tetszett, hogy a négy közreműködő színész közül csupán Básti Juli muzikalitása és énekesi vonalérzéke volt első osztályú. Ezzel szemben Für Anikó, Mácsai Pál és Nagy Ervin, jóllehet a koncert ajánlószövege mindhármukról külön-külön leszögezte, hogy nagyszerűen énekelnek, valójában mindahányan a színészi dalelőadás kifogásolható hagyományát képviselték a pódiumon. 

Für Anikó, úgy tűnt, ezzel nemcsak tisztában volt, de mintha önkritikusan át is érezte volna a fátyolos hangon éneklés problematikusságát. Für látványos visszafogottságával ellentétben figyelmes partnerében, Mácsai Pálban nemcsak a közönség hitt fokozott mértékben, de ő maga is: amennyit oldott magabiztossággal, lendülettel és svádával el lehetett érni egy-egy dalban, annyit okvetlenül elért, s ráadásul még jelzésszerűen gitározott is. Énekhangja és intonációja azonban csupán Nagy Ervinhez képest volt méltatható: Nagy ugyanis visszatérő jelleggel máshol kereste a szólamát, mint ahová az írva volt. Éneklés helyett pedig inkább választotta a harsogó dalszavalásnak a magyar színészetben nemzedékek óta dívó gyakorlatát. Közös szerencsénk, hogy a fentebb már méltatott Hosszú menetben ez éppen elegendőnek, sőt érvényesnek bizonyult – ám máshol már jóval kevésbé. De azért egy olyan vokál előtt, amelyben a csodás hangú Nádasi Veronika is ott énekelt, időről időre furcsának tűnhetett ez a szereposztás.

Igaz, a jelek szerint csak és kizárólag a bűnösen hitetlen kritikus számára.

Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad; időpont: 2022. július 28.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek