Henri Matisse – A gondolatok színe. Remekművek a párizsi Centre Pompidouból / Szépművészeti Múzeum
2022.09.01.

Ha van irodalmi író, akkor Matisse festészeti festő vagy képzőművészeti képzőművész. Életművébe nem szüremlettek be a múlt század első felének történelmi viharai, s azt sem mondhatjuk, hogy gazdagítja emberismeretünket. Szenvedélyesen és lelkiismeretesen végigdolgozott, ugyanakkor állandó kételyekkel terhelt életének kutatásai kifejezetten esztétikaiak voltak. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA.


A festő műtermében

A budapesti Matisse-kiállítás más típusú, mint a Szépművészeti Múzeum nagy kiállításai Monet-tól Boschig. Amazok a mesterek egész munkásságát tekintették át, s elvileg a világ minden gyűjteményéből válogathattak. Koncepcióra volt szükség, amit követett a gyakorlat, a kölcsönzési lehetőségek felmérése, s a kívülálló számára elképzelhetetlen, finom és fondorlatos diplomácia, alku, ellentétel, és így tovább. Itt a kiállítás a párizsi Modern Művészet Nemzeti Múzeumának, a Pompidou Központnak igen jelentős gyűjteményét mutatja be, sok főművel, de értelemszerűen más főművek, amelyek egykor például a két nagy orosz gyűjtő, Scsukin és Morozov gyűjteményébe kerültek, onnan pedig a moszkvai Puskin Múzeumba, vagy dr. Barnes Matisse-ai Philadelphiában, sok-sok kép Európa- és Amerika-szerte, sőt még Franciaországban és Párizsban is, nem szerepelhetnek. Ezt nem panaszként mondom, csak utalni akarok ennek a kiállításnak a gyűjteménytörténeti vonatkozására is, amelyet az érdeklődő a kiállítás komoly és szép katalógusának műjegyzékében követhet nyomon: mi volt állami vásárlás, mi hagyaték, mi ajándék, mi van letétben, miképpen jött létre a Pompidou reprezentatív Matisse-anyaga, amelyen végigkövethetők a festő kísérletei és fordulatai.


Enteriőr, akvárium aranyhalakkal

Ha van irodalmi író, akkor Matisse festészeti festő vagy képzőművészeti képzőművész volt. Életművébe nem szüremlettek be a múlt század első felének történelmi viharai, s azt sem mondhatjuk, hogy gazdagítja emberismeretünket. Kutatásai, amelyek egy szenvedélyesen és lelkiismeretesen végigdolgozott, s ugyanakkor állandó kételyekkel terhelt életet töltöttek ki, kifejezetten esztétikaiak voltak; a vonal, a szín, a fény, a tér, a kompozíció, „a képi feszültség”, a „pompa” (dekorativitás, ornamentika, ékszerábrázolás, odaliszk-pozitúrák) dilemmái, s elvontabban a tudatosság vagy az ösztönösség, a természet vagy a képzelet elsőbbsége, „a rend és a tisztaság”művészi normája. Ezek a – számára – kínzó problémák vezettek újabb és újabb korszakaihoz, festői mozgalmakhoz való csatlakozásaihoz, azok alapításához, illetve az azoktól való eltávolodásokhoz. Művészi eszménye bizonyos értelemben szolgáltatás volt: az életöröm szolgáltatása. „Az egyensúly, a tisztaság, a nyugalom művészetéről álmodom, mindenféle zavaró vagy nyomasztó téma nélkül, amely minden szellemi munkát végző, például egy üzletember vagy egy bölcsész számára is enyhülésként, idegnyugtatóként szolgálhat, valahogy úgy, ahogy egy jó karosszékben kipihenhetjük fizikai fáradtságunkat” – írta híres (Magyarországon is port fölverő) 1908-as írásában, az Egy festő feljegyzéseiben.

Ugyanott – egész hosszú munkásságát megvilágító módon – a téma jelentéktelenségéről is nyilatkozott: „Egy műnek a maga teljes jelentését önmagában kell hordoznia, és még azelőtt a néző elé tárnia, hogy az felismerné, mit ábrázol a kép.” Az ikonológusok kedélyét fölborzoló állítást még Giottóra is kiterjesztette, mondván, hogy „ha Giotto padovai freskóit nézem, nem zavar, ha nem tudom, Krisztus életének melyik jelenete tárul épp a szemem elé, akkor is megértem a belőle kibomló érzést, mert benne rejlik a vonalakban, a kompozícióban, a színekben, s a megnevezés csak megerősíteni tudja.”


Üvegajtó Collioure-ban

Ilyen szemmel nézzük Matisse képeit, rajzait, szobrait, domborműveit, üvegablakterveit, stencil nyomatait, papírkivágatait. A kiállítás szövegei jól eligazítanak az 1895-től 1954-ig keletkező életműben, aki pedig tüzetesebben akar tájékozódni, olvashatja a katalógusban Marjolaine Beuzard, Anne Théry és Aurélie Verdier kommentárjait. Komoly és alapos munka Gosztonyi Ferenc beszámolója az 1910 körüli magyar Matisse-recepcióról, s ugyanez elmondható Fehér Dávid tanulmányáról, amely a művész ablakmotívumainak kontextusát és hatását vizsgálja (csak azt nem értem, miért nevezi „szubjektív megjegyzéseknek” szolid művészettörténeti értekezését). Alastair Wright „Primitivizmus”. Matisse és az afrikai művészet című tanulmánya már kissé lábujjhegyen áll, hogy a túlzó politikai korrektség szellemében egyensúlyozzon a nem-európai műalkotások pozitív hatása, és az állítólag már a „primitivizmus” szóban megjelenő kolonialista, negatív nyelvhasználat között.


Ülő rózsaszín akt. A képek forrása: Szépművészeti Múzeum

Bizonyára van valami magyarázata, hogy miért nincs jelen a legtipikusabb odaliszk-festmény, a Dekoratív alak ornamentális háttér előtt, holott a Pompidou gyűjteményéhez tartozik. Helyette sok híres művet láthatunk. Közöttük vannak az 1907-es Fényűzés I., az Enteriőr, akvárium aranyhalakkal, az Üvegajtó Collioure-ban, a vences-i Rózsafüzér-kápolna üvegablakaihoz készült előkészítő munkák, és számos remek rajz, köztük egy tizenkét lapból álló 1906-os litográfia-sorozat, kivételként a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből. Az én személyes kedvencem az 1935-36-os Ülő, rózsaszín akt, egy háromnegyedes alak, a fejnek csak a kontúrjaival, amelyben a linearizmus és a kolorizmus ritka egyensúlyba kerül.

A kiállítás 2022. október 16-ig látogatható.