Fesztivál Akadémia Budapest 2022
2022.07.19.

A szokásos pazar bőségben kínálja a zenei eseményeket Kokas Katalin és Kelemen Barnabás idei Fesztivál Akadémiája is; a hét szűk esztendő bekövetkezése semmiben sem érzékelhető a kötetnyi műsorfüzeten. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A kvázi-egzotikus kínálat színessége – koncertek, kurzusok, verseny, szcenika, irodalom, népzene – is a megszokott. Magam csak arra vállalkozhattam, hogy ellátogatok néhány hagyományosnak tekinthető hangversenyre, s a róluk alkotott benyomásomat osztom meg az olvasóval.

A július 15-i zeneakadémiai nyitókoncert mindjárt egzotikummal kezdődött: Beethoven 20. században felfedezett, tucatnyi nemzet népdalait feldolgozó 23 dalából az egyetlen ukrán darabbal, a Szép Minka, el kell válnunk kezdetűvel. Ebben zongorás trió kísérte a Kovács Ágnes által szépen megformált énekszólamot: Kelemen Barnabás hegedült, Kokas Dóra csellózott – és Bogányi Gergely zongorázott, dicséretes egyszerűséggel, belesimulva az együttesbe. 


Balog József, Berecz Mihály, Rácz Zoltán és Holló Aurél

Majd következett az első fajsúlyos darab, Bartók két zongorás–ütőhangszeres szonátája, amely egyben afféle stafétabot-átadást is megtestesített. Míg az ütőhangszereken Rácz Zoltán és Holló Aurél játszott, akiket lassan „nagy öregekként” tarthatunk számon ebben a szerepkörben, a két zongorista Balog József és Berecz Mihály volt. Vagyis Balog, akit egykor még Kocsis Zoltán tüntetett ki azzal, hogy vele is eljátszotta a darabot, immár Kocsis szerepében avatta be az ifjú és rendkívül ígéretes Bereczet. Négyük nagyszerűen összecsiszolt előadásában a darab talán kevesebb eruptivitással szólalt meg, mint Kocsis és Ránki Dezső etalonként bennünk élő interpretációja: minden erőteljessége és gazdagsága mellett volt ebben a Szonátában valami lekerekítettség, klasszicista nyugalom. Ám mindenképp igen izgalmas és elgondolkoztató élmény volt a művet ebben a megközelítésben hallani.

A nyitókoncert kétségtelen súlypontja viszont csak a szünet után következett Stravinsky művének, A katona történetének eredeti, csonkítatlan, szcenírozott színre vitelével Ascher Tamás rendezésében. A pantomim, a balett és a színészi játék elemeit Stravinsky zenéjével mesterien ötvöző produkció minimum elsőrangú előadógárda együttműködéseként jött létre. A Katona szerepét ifj. Vidnyánszky Attila formálta meg mesterien, a hideg futkosott a hátunkon Bezerédi Zoltán Ördögének láttán, a Királylány csaknem teljesen néma szerepében pedig Kelemen Hanna maga volt a hamvas báj. A mesés hangulatot megteremtő mesélő szerepében pedig Molnár Piroskát hallottuk. Az egészen kiváló zenei együttes tagjait mindenképpen méltányos név szerint felsorolni: hegedűn Kokas Katalin játszott, nagybőgőn Knut Erik Sundquist, klarinéton Bartek Zsolt, fagotton Bogányi Bence, harsonán Sztán Attila, trombitán (vagy talán mégis kornett volt?) Szergej Nakarjakov, ütőhangszereken pedig Joó Szabolcs. Az előadást Kelemen Barnabás vezényelte. A többnyire szürkés kontúrokkal láthatóbbá tett, de alapvetően mindig fehér díszletek és kellékek kiváló tervezőjének nevét sajnos nem tüntette fel a műsorfüzet.

A zene hallatlanul plasztikusan szólaltatta meg Stravinsky alapvetően fanyar, sokszor groteszk vagy éppen száraz, de őserejű zenéjét. Kelemen Barnabás ebben a szerepkörében is minden görcsösségtől mentes, ám maximális koncentrációról tett tanúbizonyságot. A kamaraegyüttes játéka minden részletében imponáló és sziporkázó volt. Két játékost azonban primi inter paresként feltétlenül ki kell emelnem: az egyikük Kokas Katalin, aki hatalmas energiájával és személyes kisugárzásával a teljes együttest inspirálta; a másikuk pedig Szergej Nakarjakov, aki hihetetlen könnyedséggel és változékonysággal szólaltatta meg hangszerét, beelértve a pianissimo, illetve gyengéd pillanatokat is.


Ifj. Vidnyánszky Attila

A mozgás, tánc és játék pedig a zene tökéletesen szerves folytatásaként hatott: pontosan úgy és annyira volt groteszk, száraz, vásári vagy tragikus, ahogyan Stravinsky zenéje. Itt ifj. Vidnyánszkyról kell még szólnom, akinek a személye bevilágította az előadás vizuális részét. A darab első perceiben a Katona mintegy bemutatkozott, mégpedig a nézőben szorongást keltő, pantomimszerű lépésekkel és mozdulatokkal, amelyek részint a katonaságban előírt mozdulatokból – vigyázz, pihenj, tisztelegj – részint pedig valami szüntelen, ijesztő kényszermozgásból álltak össze, és amelyeket Vidnyánszky egy balett-táncos virtuozitásával és magabiztosságával abszolvált. Az ördöggel folytatott többfordulós mérkőzés – erről szól a darab – végső elvesztése után reprízként viszontlátjuk ezt az ideges, kiszolgáltatott kényszermozgást, s ez vizuálisan rendkívül szilárd formát ad a darabnak. Vidnyánszky persze a két végpont között is igen kidolgozott és expresszív alakítást nyújt; Bezerédi pedig Ördögként remek partnernek bizonyul. Külön erénye a rendezésnek a humoros elemek – így a hatalmas, rugalmas, sokfunkciós hegedűvonó vagy a leitatási jelenet – mértékkel és ízléssel történő, ám éppen ezért igen hatásos adagolása. A Zeneakadémia közönsége lelkesen ünnepelte az ihletett és élményszerű előadást.

Július 17-én, vasárnap a városligeti Millennium Háza kávéházát töltötte be zsúfolásig a közönség. Ezen a napon először Kodály op. 7-es, hegedűre és csellóra komponált Duóját hallhattuk Kelemen Barnabás és Nicolas Altstaedt letisztult és egyben felkavaró erejű előadásában. Ezt követően a tündöklő tehetségű, 25 évesen koncentrációs táborban elpusztított cseh zeneszerző, Gideon Klein utolsó művét, a Vonóstriót játszotta el Hagai Shaham (hegedű), Razvan Popovici (brácsa) és Kokas Dóra. A többek között Janáček, Schoenberg és Berg hatása alatt alkotó Klein műve – amellett, hogy távol áll tőle minden olcsó tetszetősség szándéka – leginkább harmonikus összhatásával, vonzó hangzásvilágával szorítja össze a hallgató szívét. Valószínűleg az előadókét is, akik kiválóan és odaadással játszottak.

A szünet után először egy kis régi zene következett: Nicolas Altstaedt Francesco Corti csembalókíséretével játszott el egy kora- és egy későbarokk hangszeres fantáziát, modern hangszerével meglehetősen háttérbe szorítva a különlegesen filigrán hangú csembalót. Cortihoz ezután Kelemen Barnabás csatlakozott egy ritkán megszólaltatott (meg egy jól ismert) Bach-szonátatétel erejéig. Ezt a Kelemen-Kokas házaspárnak Bartók 44 hegedűduójából előadott válogatása követte – pontosabban a közönség válogatása, mert ők készséggel játszották el azokat a duókat, amelyeknek a számát a hallgatóság valamelyik tagja bemondta.


Kelemen Barnabás és Kokas Katalin.
A képek forrása: Fesztivál Akadémia Budapest 

És még nem volt vége: Bartók román népi táncait Kelemen Barnabás és Lukács Miklós hegedű-cimbalom átiratban szólaltatta meg. Vannak meggyőzőbb és kevésbé meggyőző átiratok; ez messzemenően meggyőző volt, minden bizonnyal Lukács rendkívül árnyalt, hangszínekben, játékmódokban, dinamikai árnyalatokban gazdag játéka révén is. A Bartók-művet azután Lukács improvizációi követték ugyanazon román dallamokra, amelyben, elmondhatjuk, a cimbalom Paganinijeként mutatkozott be. A koncertet záró Veress-duóból, amely az előadók személyében is, a nyitószámra rímelt, a műsoridő lejártával csak egy tételt hallgathattunk meg; mint már a Kodály-műben, úgy itt is megcsodálhattuk Altstaedtnek a népi dallamok játékmódja iránti magas fokú szenzitivitását.

Másnap, 18-án, hétfőn, ismét a Zeneakadémián – ezúttal a Solti Teremben – vártak vissza minket. Ezt a programot mindenekelőtt az évek óta nem hallott, nagyszerű kamarazongorista, José Gallardo jelenléte tette különlegessé. Rögtön pódiumra is lépett, hogy Kokas Dórával eljátssza Dvořák Waldesnachtját. Utána Szergej Nakarjakovot kísérte egy-két Schumann-Fantasiestück-átiratban; ezek azonban Nakarjakov minden kiválósága és virtuozitása ellenére meglehetősen groteszkül hatnak ezen a hangszeren.

Ezután különleges kevercs következett: az előző nap is hallott Hagai Shaham Gallardo társaságában előadta Beethoven Kreutzer-szonátáját, úgy, hogy a tételek előtt Vecsei H. Miklós részleteket olvasott fel Tolsztoj azonos című novellájából. Magam őszintén szólva nemigen érzékeltem a szerves kapcsolatot szöveg és zene között, a zenei előadás pedig egy robusztus és minden pillanatban odafigyelésre kényszerítő zongorista és egy abszolút korrekt, de az összes, remekül eljátszott figurációval együtt is kissé kötelességszerűen muzsikáló hegedűs összjátékának tetszett.

Nem úgy a szünet után hallott d-moll Brahms-hegedűszonáta, amelyben Balázs János volt Kelemen Barnabás partnere. Pironkodva bevallom, hogy Balázs Jánost kamarazenészként még sohasem hallottam, de öröm volt ebben a szerepben megismerni őt; a lélegzetelállítóan játszó hegedűs mellett árnyaltan játszó, a partnerre messzemenően figyelő, karakteres muzsikusként mutatkozott be. A koncert zárószámaként Dvořák G-dúr vonósötöse csendült fel Jonian Ilias Kadesha és G. Horváth László (hegedű), Razvan Popovici, Vashti Mimosa Hunter (cselló) és Knut Erik Sundquist tolmácsolásában, tulajdonképpen ragyogóan, különösen az utolsó két tétel esetében. Azt azonban ők sem tudták feledtetni, hogy az amúgy szép gondolatokban gazdag darab szerzőjének a kelleténél egy jottányival bőbeszédűbb alkotásai közé tartozik.

Időpont: 2022. július 15., 17. és 18.; helyszín: a Zeneakadémia nagyterme, a Millennium Háza és a Solti Terem.

Szerző: Malina János