Beszélgetés Juronics Tamással
2022.07.24.

Először látható a 91 éves Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán a Traviata, amit július 29-én és 30-án Juronics Tamás rendezésében, Kolonits Klára címszereplésével játszanak. A Kossuth-díjas koreográfus kortárs történetként álmodta meg a Verdi-operát a Dóm térre. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.

Revizor: Nem ez az első Traviata-rendezésed, a 2010-es Armel-fesztiválra már színpadra állítottad a Szegedi Nemzeti Színházban. Miben lesz más a mostani produkció?

Juronics Tamás: A három főszereplő karakteréről ma sem gondolok mást. Képi szempontból ez is egy mai világban játszódó történet lesz, miközben abban is biztos vagyok, nem a kor határozza meg ezt az operát. A kőszínházi produkció veristának volt mondható abban az értelemben, hogy igyekeztünk természetes játékmódot használni, realisták maradni, nem volt benne semmiféle allegorikus figura. Most viszont felbukkan néhány ilyen motívum: a gyermek Violettát egy 11 éves légtornász kislány jeleníti majd meg, a Halál figuráját pedig egy nagyon különleges táncművész, Horváth Zoltán kelti életre.


Juronics Tamás a Traviata próbáján

R: Ha napjainkban játszódik, Violetta szenvedhet akár a poszt- vagy a long-Covid tüneteitől.

JT: Nem szoktam ennyire aktualizálni, nem kerül szóba a pandémia. Hála istennek már el is felejtettem a járványt. Verdinek ez az egyetlen saját korában játszódó operája, noha sokan meg akarták győzni, hogy tegye át a történetet legalább harminc-negyven évvel korábbra, és csináljon belőle kosztümös darabot, ragaszkodott az eredeti elképzeléséhez. Az akkori prűdebb világban szokatlanul bátornak számító kortárs témaválasztásnak meg is lett az eredménye: csúfos bukás volt Velencében az 1853-as ősbemutató. Ugyanakkor a Traviata túlélte a kellemetlen indulást, igaza lett Verdinek, az utókor már másképp ítélte meg.

R: A Traviata eddig nem szerepelt a szabadtéri programjában. Vámos Lászlónak – aki sokat rendezett a Dóm téren – az volt a véleménye, hogy nem is való erre a hatalmas színpadra.

JT: A dráma nagyszabású, talán nagyobb is, mint a legtöbb operában. Hatalmas érzelmi utat járnak be a főszereplők, ráadásul ez az út a közönség számára is jól követhető. Hiszek abban, hogy Verdi szinte slágerszerű zenéjének ereje és az időnként kamaradrámává váló történet ma is megragadja a nézők figyelmét, mert meg akarják érteni, hogy mi történik. A díszletet tervező Tóth Kázmérral és a jelmezeket megálmodó Bianca Imelda Jeremiassal arra törekedtünk, hogy a színpadképpel és a kosztümökkel szép és látványos keretet adjunk a történetnek.

R: Ígéretes a szereposztás.

JT: Életem első operarendezésében, A kékszakállú herceg várában dolgoztam először együtt a Juditot alakító nagyszerű Kolonits Klárával. Ez a tizenkettedik Traviata-rendezés, amelyben Violettát énekli, így már nem a szerep kihívásai kötik le. Felszabadultan, nyitottan kezdte a közös munkát. Az Alfredóként bemutatkozó László Boldizsárnak az általam rendezett Berlioz-darab, a Faust elkárhozása volt az első nagy operaszerepe, és azóta további négy-öt produkciót csináltunk együtt. Alexandru Agache – akit Giorgio Germont szerepében hallhat majd a közönség – azt mondta, azóta, hogy 41 évvel ezelőtt debütált a szerepben, nem is számolja, hány rendezésben játszotta már Alfredo apját. Nyugodtan kijelenthetem: hangi szempontból ez egy tökéletes szereposztás. Fantasztikus velük dolgozni! Biztos vagyok benne, hogy az énekesekkel és Dinyés Dániel karmester dirigálásával erős zenei szövet jön létre. Az én dolgom az, hogy erős drámai hatás is megszülessen.

R: Korábbi Traviata-produkciódban az öreg Germont szerepét is az egyik fiatal versenyző énekelte, Alexandru Agache most kellő súlyt adhat az apa figurájának.

JT: Ez fontos, hiszen Giorgio Germont az, aki a bohém, léha, sokszor rossz utat választó, nagyvilági életet élő társasággal szemben a másik oldal erejét kell, hogy hozza. Ő egy sokkal komolyabb, konzervatív értékrendet képvisel, csak épp túl mereven és tévedhetetlennek gondolva önmagát. Az igazság bajnoka szerepében tetszeleg, miközben az igazságát más igazság elleplezésével védi. Hazudik. Összetett figuráról van szó. Az opera talán legdrámaibb jelenete a Violettával énekelt majdnem húsz perces nagy duettjük, amiben egymáshoz közeledve bonyolult utat járnak be mindketten.

R: Van kedvenc Traviata-produkciód?

JT: Szerintem mindenkinek, aki szereti ezt az operát, beégett az emlékezetébe a 2005-ös salzburgi produkció Anna Netrebko és Rolando Villazón főszereplésével. Tetszett, amilyen vehemenciával, impulzivitással szólaltatta meg Alfredo szerepét a mexikói tenorista abban az előadásban.

R: Máig emlegetik a nézők a Szegedi Kortárs Balett látványos, tüzes-vizes produkcióját, az Új Világot, amit az uniós csatlakozásunkat ünneplő 2004-es fesztiválra koreografáltál a Dóm térre. Készülsz valami hasonlóra?


Fotók: Szabó Luca. A képek forrása: Szegedi Szabadtéri Játékok

JT: Bármikor készen állok egy ilyen kihívásra. Néhány évvel ezelőtt folytak tárgyalások egy nagyszabású A hattyúk tava-produkcióról, végül nem lett belőle semmi. Az is igaz, hogy a Szegedi Kortárs Balett létszámában sajnos nem alkalmas arra, hogy létrehozzon egy ilyen gigaprodukciót. Bár a Carmina Buranát is megcsináltuk kibővített tánckarral és nagyzenekarral a Dóm téren. A győri, a pécsi és a szegedi társulattal régóta gondolkodunk egy szabadtéri színpadra szánt közös Csárdáskirálynő balettprodukcióban, aminek a szűkítettebb, kőszínházi verzióját is megcsinálnánk. Elkészült a librettó, a zenei szöveten is elkezdett dolgozni a felkért zenei vezetőnk. Rendezőként sokat dolgoztam a Sok hűhó semmiért Dóm téri színpadra adaptálásán is. Különböző fordítások ötvözetéből dinamikus szövegkönyv született, remek szereposztás is volt már, a gyönyörű díszlet- és jelmeztervek is elkészültek, de 2020-ban a pandémia miatt végül elmaradt a bemutató.

R: Épp nagy külföldi turnéra indult volna a Szegedi Kortárs Balett, amikor a Covid-járvány kitört. Milyen állapotban van most a társulat?

JT: Két nehéz évad áll mögöttünk. Büszkék vagyunk arra, hogy túléltük és a táncosainkat is meg tudtuk tartani. Végigdolgoztuk a pandémia időszakát, soha nem álltunk le. Szerencsésen átvészeltük a megbetegedéseket is. Új produkciók születtek, streamelt előadásokat is tartottunk. Nem vagyunk nyugodtak az anyagi körülményeink miatt, mert évek óta nem tudtunk előbbre lépni a költségvetésünk terén. Márpedig ugyanaz a pénz ma már a felét éri, ami aggasztó. A táncosokat –  különösen a külföldieket – csak a lelkesedéssel nem lehet sokáig hozzánk kötni, előbb-utóbb szeretnének megélni a fizetésükből. Küszködünk egy kicsit, de nem szeretnék panaszkodni. A külföldi turnéink megvalósulni látszanak. Készülünk egy amerikai vendégszereplésre, utána a Baltikumba megyünk. 2024-ig további négy turnét kötöttünk le többek között Finnországba és Belgiumba. A hazai piac zártabb, a Nemzeti Táncszínház a fő partnerünk, általuk jutunk el a budapesti közönséghez. Nagyon hiányolom a Müpát, ami korábban fontos játszóhely volt számunkra.

R: Milyen bemutatókra készültök?

JT: A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódik a Lánglelkű című projektünk. Régen gyakorlat volt, hogy a balettegyüttesek zeneszerzőket kértek fel új darabok komponálására. Nem csak Gyagilevre gondolok, a Pécsi Balettnél Eck Imre is együtt dolgozott Szokolay Sándorral, Petrovics Emillel és másokkal. Mi a mai fiatal zeneszerzőket arra kérjük, hogy Petőfi-versek által inspirálódva írjanak etűdöket. Remélem, születik ebből öt-hat kortárs zenemű. Így mi nem Petőfi életéből csinálunk balettprodukciót, nem is valamelyik művét dolgozzuk fel, hanem teljesen szabadon a lánglelkűségét próbáljuk megragadni. Azt a szellemiséget, ami a hazaszeretetében és a szerelmi költészetében is megmutatkozik. Szeretnénk ezt a lelkületet mai kontextusba transzformálni. Jövő áprilisra Lear király-premiert is tervezünk.

R: Ebben táncosként is visszatérsz a színpadra?

JT: Még az is lehet. Most, hogy van két lányom, érdekesen megszólít ez a szerep. Kacérkodom azzal, hogy ne csak a Halál szerepében tűnjek fel a Carmina Buranában, hanem más formában is visszatérjek a színpadra. Majd meglátjuk.

Az előadás adatlapja a Szegedi Szabadtéri Játékok honlapján itt található.