Jelenlétem evidens. Anyaság a kortárs vizuális kultúrában / Deák Erika Galéria
2022.07.10.

A hétköznapi teendők között boldogan és elégedetten tűnnek fel a hírmédiában, az utcai plakátokon, a közösségi médiában és a filmekben a gyermeket vállaló nők, más néven anyák, akik nem távolodtak el olyan messze a hetvenes évek amerikai háziasszonyának a szerepétől, amelynek mítosza ellen a második hullámú feminizmus is küzdött. MARTINCSÁK KATA KRITIKÁJA.

A szülés utáni identitásvesztés, a munka és a családi élet közötti egyensúlyozás, valamint a depresszió azon nehézségek közé tartoznak, amelyek a kívülállónak nem tűnnek fel, pedig jelentősen megváltoztathatják a család mindennapjait. Miként a környezet is másképpen viszonyul egy nagycsaládos anyához, mint egy gyermektelen nőhöz, az identitásvesztéssel járó nehézségeket is csak az értheti meg igazán, aki már átélte azt. A Jelenlétem evidens az anyaság intézményét az el nem beszélt, de megélt anyaság szempontjai szerint vizsgálja, a kortárs művészetet diskurzusindító platformként használva erre, azok számára is, akik eddig kívülállónak tartották magukat. 


Képek a kiállításról.

Ilyen például a Hogy vagy? kérdése, amelyet a Hogy vagytok? vált fel teljes természetességgel, nem is beszélve azokról a konzervatív patriarchális berendezkedésekről, amelyeket a politikai színtér is egyre inkább felerősít. Éppen ezért erősödik ezzel párhuzamosan egy olyan diskurzus itthon is, amelyre többek között a kiállítás kurátora, Oltai Kata szerint is érdemes figyelni: egyre több őszinte és személyes vallomásnak teret adó platform nyílik a médiában az anyaságról, illetve a gyermekvállalással kapcsolatos félelmekről. 

Ilyen volt néhány évvel ezelőtt Simon Zsuzsi fotósorozata, a Kormányváltásig NEM szülök! (2014), amely aztán jelentős médiavisszhangot is kapott. Bár Simon Zsuzsi nevével a Deák Erika Galéria tárlatán nem találkozunk, Diana Karklin UNDO Motherhood (2022) című művészkönyve nyíltan beszél az anyaság árnyoldalairól, a tabukról, és azokról a nem kívánt problémákról, amelyek az anyasággal együtt járnak. 

A kiállítás művészei között megtaláljuk OMARA-t, másnéven Oláh Marát, aki huszonkét évesen lett anya, és csak évekkel később fordult a festészet felé. OMARA-nak köszönhetők a tárlat talán legérdekesebb képei, kritikai nézőpontját a festmények kompozíciójának szerves részét alkotó szöveg tovább erősíti. Hozzá hasonlóan olyan alkotóktól láthatunk munkákat a csoportos kiállításon, akik művészeti praxisukkal párhuzamosan vállalták az anyaságot, meg az ezzel járó örömöket és terheket. Így marad a hangvétel mindvégig hiteles, mintha egy többszerzős vizuális naplót olvasnánk. 

A kiállított munkák között nem csak fotóval, grafikával és mozgóképpel találkozunk, de festészeti alkotásokkal és művészkönyvekkel is. A kiállítás egyszerre közelíti meg érzékenyen a művészi és anyaszerephez egyaránt szorosan kapcsolódó alkotásokon keresztül a női élet témaköreit, miközben koncepciójában kritikusan szemléli azt, felülvizsgálva a társadalmi, politikai és szakmai szinteket, amelyet Szabó Eszter videómunkája, A here elhagyása (2017) is jól példáz. Hol helyezkedik el egy nő önképe a párkapcsolatában, a családban, és végső soron a társadalomban? Az utcáról is megtekinthető selyempapírra rögzített rajzsorozat is ezekre a kérdésekre válaszol. 

Magyarósi Éva grafikái fiktív és valós szerepeket jelenítenek meg, hasonlóan Kiki Smith grafikáihoz, melyekben személyes reflexióit egy fiktív világgal keveri. Az alkotói folyamat és a szülővé érés folyamata itt valóban összeér, csakúgy, mint Klenyánszki Csilla Pillars of Home (2017) című művében, amely a leki terheket emeli át a fizikai világba, új jelentéseket adva az önzetlenségnek és a teherbírásnak.

Az anyasággal együtt járó énrész elvesztése (vagy éppen kiterjesztése) épp olyan fontos szervezőrésze a tárlatnak, mint amennyire a gondoskodás, amely a gyermekgondozásnál és az idősgondozásnál is kulcsfontosságú. Ezt mutatja be a Mamusia (2021) sorozat, amely a lengyel fotóművész, Magdalena Wosinska alkotása. A belső és a külső világ itt összeolvad, nehezen szétválasztható, főként azon a fotón, amelyen a művész saját édesanyját ápolja. A kiállítás ötlete Galdi Vinko Andi és Oltai Kata együttműködéséből jött létre, miközben Gáldi Vinko Andi művészetében is vizsgálja a megélt anyaságot és az identitásvesztést. Itt már-már testközelből mutatja be az anya-gyermek természetesen egymástól függő viszonyát, amelynek kezdete és végpontja a halál és a születés.

Fontos kérdést jelent az alkotók számára a művészettörténeti kánon átírása is, amely a male-gaze-t, vagyis a férfi megfigyelői szempontot veszi viszonyítási alapnak. Ennek a megfordításával játszik Fajgerné Dudás Andrea is, aki a házimunkát végző fél szerepébe hol saját férje alakját, hol önmagát festi meg. Az alkotói identitás, a festői karrier sokszor mellékesnek bizonyul, eltörpül az anyaszerep mellett, így a hagyományosan férfias-produktív művészeti munka kerül ellentétbe a nem produktív női munkával, és ez a két önrész a legtöbb kiállító esetében összeér. A hagyományos anyakép így feloldódik és új, rétegzett identitásokban, posztmodern anyaábrázolásokban talál formát. 


Fotók: Gyuricza Mátyás. A képek forrása: Deák Erika Galéria

Horváth Lóczi Judit Try to be a good mother VII. (2019) című sorozata szintén az anyasággal és azzal a megfelelési kényszerrel játszik, amelyet az egyént a családon belül körbevevő kapcsolatrendszer táplál. A komplex kapcsolati dinamikákat finom vonalhálózattal és geometrikus alakzatokon keresztül absztrahálja, Christian Clifford esszéje pedig az anyaság és a szexualitás közötti űrt írja át.

A kiállítás nagyon jó diskurzusindító teret kínál, még ha a kiállítótér mérete miatt nem is képes teljeskörűen átfogni az anyaság témakörét. Kimarad ugyanis egy-két fontos nézőpont, köztük a férfiak anyasághoz való viszonya, az azonos nemű párok gyermekvállalásának kérdése is, amely itthon szintén akadályokba ütközik. Mindezek ellenére a tárlat eléri célját, és megmutat egy másfajta perspektívát (csakúgy, mint, mondjuk, Agnès Varda 1975-ös filmében, A Nő válaszolban), mert kritikai szempontból vizsgálja különböző női alkotók tekintetén keresztül a patriarchális anyaképet. 

A kiállítási koncepció őszinte hangra lel az önreflexió segítségével, hiszen a kurátor Oltai Kata olyan hazai és külföldi alkotók munkáit gyűjtötte össze, akik saját életükből kiindulva hitelesen ragadják ki az anyaság bármelyik szegmensét, egyszerre mutatva meg annak fényes és árnyékos oldalait.

A kiállítás megtekinthető 2022. július 29-ig.