Abigail Shrier: Visszafordíthatatlan károk – A transzmánia, amely elcsábítja lányainkat
2022.07.11.

Amerikában és Nyugat-Európában is gyors növekedésnek indult a kamaszkorukban (sőt előtte) nemi átalakító, az ő megfogalmazásukban helyreállító kezelésért folyamodó fiatalok száma. A jelenséget nemcsak az egészségügyi statisztikák szakértői, hanem a gendertudomány kutatói és a feministák is vizsgálják. És persze a politikai értelmezők is rávetették magukat. JUHÁSZ BORBÁLA RECENZIÓJA.

Az újságírók szeretnek számolni, mert a számok objektívek. Nemrég hosszú cikk foglalkozott a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kiadójának piaci térnyerésével. Olvasói információ nyomába eredtek, miszerint egy sor jobboldali megközelítésű gender- és nőjogi témájú MCC-könyv került előkelő helyre bizonyos könyvesboltokban. Abigail Shrier könyvének híre azonban politikai oldaltól függetlenül is körbejárt nőjogi körökben. Örültem, amikor megjelent magyarul, mert feministaként minden érdekel, ami a nők, lányok jogainak, tereinek, lehetőségeinek csorbításával foglalkozik, és csak azt sajnáltam, hogy olyan országban élek, ahol az ország fele kezébe se fogja venni a könyvet a kiadója miatt, a másik fele meg talán azért ütközik meg rajta, mert bizony ez a könyv nem konzervatív, mondhatnánk, „liberális elhajlás”.

Shriert, a The Wall Street Journal újságíróját inkább liberális, feminista és mindenképpen szülői aggodalom hajtotta, hogy a hirtelen fellépő nemi diszfóriában (angol betűszóval ROGD) szenvedő amerikai kamasz lányok jelenségével foglalkozzon.

Aztán ő is úgy járt a magyar kultúrharc közepette, mint könyvének egyik fő informátora, dr. Lisa Littmann, nőgyógyász, népegészségügyi kutató, aki 2018-ban tanulmányt jelentett meg a „rejtélyről” egy tudományos folyóiratban: lejobboldalizták. Littman ennél is rosszabul  járt, a tanulmányát „transzfóbia” vádja miatt vissza akarták vonatni (nem sikerült), s elveszítette állami tanácsadói állását (pedig most elkélne a Dobbs v. Jackobson Women’s Health Organisation alkotmányjogi döntés után, ugyanis abortusszal és női egészségügyi jogokkal foglalkozott). De mi is ez a rejtély? Littman és Shrier is észrevette, hogy az USA-ban exponenciális növekedésnek indult azoknak a serdülő lányoknak a száma, akik nemi átalakító (másképpen: helyreállító - vigyázat! a szóválasztás értékválasztást takar) kezelésért folyamodtak. 2016-ban az USA-ban a nemi átalakító műtétek alanyai 46%-ban voltak nők, egy évvel később már 70%-ban. Ráadásul a kamaszlányok előtörténete, úgy tűnt, más, mint az addig megismert transznemű történetek (főleg fiúké), mivel nem volt kisgyermekkori előjele, ezért is született meg a ROGD kifejezés.

A Visszafordíthatalan károk pontosan ennek ered nyomába az amerikai újságíróktól megszokott könnyed, személyes, mégis nagyon alapos stílusban. Shrier sok interjút készített transznemű felnőttekkel és fiatal felnőttekkel, az úton elindult serdülők szüleivel (akik általában támogatók voltak egyébként, másként nem is nagyon tehetnek, Amerikában a gyámhatóság is közbeszólhat a fiatal pártján, ha a szülők ellenzik döntését), olyanokkal, akik megbánták az egészet, és de-tranzicionáltak, a nemi identitás szakértőivel, vezető pszichológusokkal, endokrinológusokkal, plasztikai sebészekkel, oktatásügyi szakemberekkel – köztük támogatókkal és kritikusokkal is.

Magyarul már olvashattuk feminista újságíró ikon tollából a transzneműség orvosi kezelésének és magának a mozgalomnak részletes történeti feldolgozását az Előhívás – Mindent apámról című Susan Faludi-könyvben, de az egy felnőtt, meglett férfi átváltozásának naplója volt, itt pedig serdülő és fiatal felnőtt lányokról van szó. Korukon kívül feltűnő egybeesés, hogy szinte kivétel nélkül fehér, értelmiségi, felső középosztálybeli, maximalista, nagyon jól tanuló lányokról van szó, akiket szüleik szeretettel és elvárásokkal vettek körül, akik korábban mindenkinek meg akartak felelni, ám az amerikai iskolában kiközösítették őket, mert eminensek voltak, gyakran küzdöttek szorongással és anorexiával, és vagdosták magukat, volt, aki öngyilkosságra is gondolt. Hogy mi lett velük a nemváltás után, elmúltak-e ezek a késztetések, az vegyes képet mutat, de nem szpojlerezünk.

Shrier arra jut oknyomozása során, hogy ebben az esetben egyfajta „lázról”, „divatról”, „társadalmi járványról” van szó, ami szélsebesen terjed a kiskamasz lányközösségekben és a közösségi média influenszerei elementárisan erősítik fel ennek a fajta lázadásnak a csábítását. Könyve azonban a szűk témánál tágabb összefüggésekre is rámutat, például hitetlenkedve olvassuk, hogy saját, a kilencvenes években telt fiatalkorához képest a mai amerikai fiatalok mennyivel több pornót néznek (ezek nagy része erőszakos, a nőket degradáló produkció), és mennyivel kevesebb valódi szex van az életükben, milyen magányosak, online élők és elszigeteltek (ráadásul a könyv írása lezárult a Covid-19 kitörése előtt, a karantén és az online oktatás romboló hatása még bele sem került). Mindenki a szexuális és nemi identitásokról csetel a telóján, annál kevesebben szerelmeskednek a barátjukkal/barátnőjükkel. Bár Shrier nem közpolitikai ajánláscsomagot írt, de talán érdemes lenne meghallgatni, miket mondtak neki a visszaváltozott tinédzserek, akik megbánták döntésüket, például, hogy jobb lenne az amerikai rendszerben több kapuőr a nemváltó lépés előtt, jobb tájékoztatást kapnának a tesztoszteron esetleges káros hatásáról, a felső és alsó műtét valóságáról,  s hogy a pszichológiai terápia könnyebben elérhető legyen, mint a hormon (jelenleg ez Amerikában nem így van a könyv szerint). Vagyis a korábban alkalmazott „óvatos várakozás” talán kevesebb potenciális kárt okozna, mint a ma kötelező affirmatív protokoll.

Shrier szövege olvasmányos, nehéz témája dacára szórakoztató, bár talán még aktuálisabb lenne Magyarországon, ha néhány európai példát is hozott volna, nemcsak britet. Kováts Viktória fordítása a könyv háromnegyedéig gördülékeny és pontos, a vége felé azonban átsejlenek a szövegen az eredeti angol szófordulatok, itt talán több időre lett volna még szükség. A témával – ő valóban konzervatív oldalról – régóta foglalkozó szakmai lektor Szilvay Gergely alapos munkát végzett, és az amerikai társadalmi jelenségeket is magyarázza, ha kell, bár lábjegyzetei néhol a szükségesnél több saját véleményt fogalmaznak meg.

Vajon honnan származik a két idézet, és jobboldali vagy liberális ember mondta-e? „Soha ne féljetek az igazságtól!” és „A nő egy 'univerzális állapot', amely azt jelenti, hogy más vágyainak való alávetettség”. Az elsőt elárulom: Abigail Shier írta az előszóban, ahol éppen a gyerekeinek köszöni meg a könyv megírásához szükséges, tőlük elvett időt, a másik a 198. oldalon található.

A könyv adatlapja a kiadó oldalán itt található.