Beszélgetés Takács Nóra Diánával
2022.06.19.

Bizarr módon leltározza saját életeseményeit, leszámol illúziókkal, gúnyosan mondja ki, amit mások elhallgatnak, miközben minden zenei pillanatot kihasznál a zenei vezető, Kákonyi Árpád segítségével. A T’N’D új bemutató az Örkény Színházban. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.

Revizor: Azzal, hogy a saját nevedből készült mozaikszó a nemrég bemutatott koncert címe, kijelölted az utat, hogy honnan közelítsünk?


Takács Nóra Diána

Takács Nóra Diána: Nem ez lett volna a címe. Majdnem három évet dolgoztunk ezen a koncerten, és minden átalakult ahhoz képest, ahogy elkezdtük. Óbordal volt az eredeti cím (ez Kiss Judit Ágnes verse, ami elhangzik az előadásban), erre mindenki azt kérdezte, hogy bordalokat fogok énekelni? Ezért változtattunk, és olyat kerestünk, ami nem vezeti tévútra az embereket. Nagyon sok variáció felmerült, de azt éreztük a legegyszerűbbnek, ha összerakjuk a nevem kezdőbetűit, hiszen elsősorban rólam szól ez a koncert.

R: Miközben sokféle a szöveg, a személyiséged, az elhangzó prózai átkötések egységesítik a történetet. Honnan vannak ezek?

TND: A legtöbb szöveg Kiss Judit Ágnesé, vannak benne régebbiek, amiket ismertem és tudtam hozzájuk kapcsolódni, de sok az új, ami azért született, mert én kértem. Beszélgettünk arról, hogy milyen témák foglalkoztatnak, történeteket meséltem az életemből. Kákonyi Árpád – ismerve ezeket a témákat - már tudta, hogy melyikhez milyen zene kapcsolódik majd, ezt Judittal is megosztottuk. A prózai átkötések pedig azért vannak, mert ragaszkodtunk Árpival ahhoz, hogy azok a Tina Turner-dalok is hangozzanak el, amiket énekeltem az Örkény Kerteken, viszont valahogy bele kellett illeszteni őket az egészbe. Ari-Nagy Barbara dramaturg Tina Turner önéletrajzi írásaiból választott ki rövid részleteket, ezek gyönyörűen összefűződtek a nekem írt dalokkal.

R: Érdekes, amikor valaki verseket rendel.

TND: Ez úgy zajlott, hogy számomra fontos történeteket meséltem Juditnak. Például A darukezelő balladája is egy megtörtént eseményen alapul. Általános iskolás voltam, amikor egy nyáron valóban összedőlt az iskola. A tanév úgy folyt, hogy az iskola egy részét munkások foglalták el, ott ismertem meg a darukezelőt. A sztori részleteit a költőre bíztam, csak azt kértem, hogy a vége egy elérhetetlen vágyat tükrözzön.

R: Nemcsak a szöveg, a zene is sokféle. Ez összefügg a zenei képzettségeddel?

TND: Árpival azt biztosan tudtuk, hogy nem szeretnénk leragadni egyetlen zenei stílusnál. Nekem valódi zenei képzettségem nincs, drámatagozatos voltam gimnazista koromban, utána stúdiós három évig az Új Színházban, végül a színművészeti egyetem zenés színész szakán végeztem. Mindhárom helyen sokféle zenei stílussal foglalkoztam, miközben énekelni tanultam különböző énektanároktól. Hangszeren játszani igazából nem tudtam megtanulni, valahogy nincs hozzá érzékem.

R: Miért éppen most szántad rá magad erre a koncertestre?

TND: Ez vágyakozásból, álmodozásból indult, és valójában azért, mert amikor az Örkény Kertben énekeltem, úgy tűnt, hogy sikerem van. Sokan felvetették, hogy csináljak egy önálló koncertet, és már annyiszor említették, hogy összeért „a mások mondták” és az én akaratom. Eleinte nem volt konkrét elképzelésünk, csak egy koncertet szerettünk volna összehozni. Mácsai Pál megtudta, hogy mit tervezünk és felajánlotta, hogy a színházban mutassuk be. Végül létrejött egy műfajilag meghatározhatatlan valami, de pont azt élvezem benne, hogy ennyire szabálytalan. Nem lehet számon kérni rajta semmit. Az volt fontos számunkra, hogy semmi ne korlátozzon bennünket, mert ha elkezdünk különféle szabályokat követni, az a fantáziánknak is határt szab. Olyan, mintha az elmúlt negyven évem tapasztalatait akarnám valamiért kimondani.

R: És akarod?


Takács Nóra Diána és a zenekar

TND: Valószínűleg igen, miközben nem volt bennem hiányérzet, hogy ne tudnék bármit megmutatni színpadon. Persze más prózában, de itt most senki nem mondta, hogy ne beszélj a kutyádról vagy a darukezelőről. Ha én arról akartam beszélni, akkor arról beszéltem. Fura helyzet nekem is, hogy valójában most elkezdődik valami, ami ugyanakkor egyfajta lezárás is, hiszen a felvetett témákkal igyekszem szembenézni.

R: A szabálytalanság nem csak erre a koncertre jellemző, a szerepeidnél is jelen van.

TND: Én ezzel a szabálytalansággal élek, amióta elkezdtem a pályát, és ezt rettenetesen élvezem. Azt is, hogy nem huszonhat naiva szerepet játszottam el huszonévesen, bár játszottam azt is. De kutyát, öregasszonyt, öregembert is, és ez nekem így sokkal izgalmasabb volt. Eleve nem voltak szerepálmaim, mindig örültem, ha kaptam valami izgalmasat. Rengeteg tapasztalat fakadt ebből. Amikor nyolcvanéves öregasszonyt kell próbálni kétszáz kilósra kitömve, pedig magam sem vagyok kicsi, akkor valahogy máshogy kezd el gondolkodni az ember. Sokféle emlék kerül elő, amiről nem is gondolom, hogy emlékszem rá, ezektől valahogy sokkal izgalmasabban rakódik össze az élet. Az is fura volt, amikor egyik este kutyát játszottam, másik este Ányát a Meggyeskertben, ami szerintem egyáltalán nem nekem való szerep, ráadásul akkor még csak harminckét éves voltam – hát ezektől izgalmas a pálya és az élet.

R: A főiskola után együtt nőttél föl az Örkény Színházzal.


Forrás: Örkény Színház. Fotó: Horváth Judit.

TND: Ez a színház egy hatalmas vágyból jött létre; azt gondolom, Mácsai Pál igyekezett olyan embereket összegyűjteni, megtartani, akikben bízott. Mire én idejöttem, addigra az önállósodás elindult, de tényleg nagyon fiatal volt a társulat. Kezdettől fogva úgy éreztem, mintha egy családba érkeztem volna. Nem is tudom máshol elképzelni magam, miközben ilyen tragikusan alakul az egész kulturális élet. Mondjuk, korábban sem vágytam máshova, itt mindig van valami izgalmas feladat, új emberek, rendezők jönnek...

R: A megosztottság érzékelhető a hétköznapi munkátokban is?

TND: Az, hogy mi jól megvagyunk egymással, szerencse, de persze hatással van ránk, ami körülvesz bennünket. Nem tudunk kizárólag azzal foglalkozni, ami a dolgunk lenne, mert olyan hatások érnek naponta, amik szinte fölfoghatatlanok. Amikor olyan mondatokat hallunk, hogy a színháznak mit kell képviselnie, mi a dolga, és azt hogyan tegye, milyen írókat játsszon és hogyan, akkor az embernek az egésztől elmegy a kedve, mert a művészet egyáltalán nem erről szól. Ha a művészet nem szabad, akkor nincs értelme. Rendelésre meg lehet csinálni bármit, de az már inkább egy céges rendezvény játéktere, nem színház. A színházban pedig megpróbál úgy dolgozni az ember, ahogyan ő gondolja, kizárva a külvilágot, miközben persze ez lehetetlen.

R: Nagyon elszántan akartál színész lenni…

TND: Igen, mert azt gondoltam, hogy ebben a szakmában érzem magam a legjobban, még akkor is, ha rázós pálya. Jártam egy évig történelem szakra az ELTE-re, de nagyon hamar kiderült, hogy nincs hozzá közöm. Csak abban voltam biztos, hogy előbb-utóbb színháznál fogok kikötni. Lehet, hogy nem színészként, de akkor is azzal foglalkozom majd, ami érdekel. Aztán szerencsére a legjobb változat jött be.