Hans Weigand: Rider in the Storm / Albertina
2022.07.11.

A klasszikus formákkal is dolgozó Hans Weigand nagyon is kortárs társadalmi problémákra utal alkotásaival, melyekben izgalmas feszültség képződik a jövő felett érzett szorongás, a múltban elszalasztott lehetőségekből fakadó csalódás és a mindezekkel szembeni könnyed humorú, mégis határozott ellenállás között. CSEH DÁVID ÍRÁSA.

Az Albertinában látható Rider in the Storm az osztrák művész legújabb munkáiból gyűjt össze egy izgalmas válogatást. A művész alkotásaival eddig főként európai kiállítóterekben lehetett találkozni – így szerepelt például a Ludwig Múzeumban tartott 2016-os Szenvedély. Rajongás és művészet címet viselő kiállításon –, de bemutatták képeit többek között az Egyesült Államokban is. A hatvanas évei végén járó Hans Weigand látványos grafikái, nyomatai és többnyire vegyes technikákkal készített táblaképei visszautalják a nézőt a késő gótika, a manierizmus és a barokk korszakába, miközben vészjósló, részletgazdag hullámai és a rajtuk egyensúlyozó szörfdeszkás alakok kortárs jelenségekre, így többek közt a klímaválságra is reflektálnak.


Hans Weigand: Rider in the Storm..., 2019.
© Hans Weigand Photo © Atelier Neumann, Vienna

Az első képek egyike is egy hatalmas hullámot ábrázol. A japán művészet rendszeres fogyasztójaként óhatatlanul eszembe jutott Hokuszai közismert A nagy hullám Kanagavánál (kb. 1830–32) című ukijo-e fametszete, nemcsak a témaválasztás, hanem a hullám iránya miatt is. A kiállítás teljes anyagát szemlélve egyértelművé vált azonban, hogy Weigand nem a japán hagyományra és történelemre épít munkáival, hanem valójában nagyon is európai gyökerű a művészete.

A címadó alkotás, a Rider in the Storm remekül mutatja be az alkotó sajátos művészi gondolkodásmódját. A képen egy szinte düreri férfi látható, amint elektromos gitárral a kezében ül egy lovon, és viharos hullámok hátán néhány fagerendán egyensúlyozó épület felé tekintve hagy hátra egy épületromot és pár távolba vesző hajót. Elsőre ez is fametszetnek tűnhet, ám valójában Weigand magát a nyomáshoz használt fadúcot festette meg tussal és akvarellel. A vegyes technika itt mind témában, mind anyaghasználatban is tetten érhető.


Hans Weigand: Girl on Big Wave, 2009.
© Hans Weigand Photo © Atelier Neumann, Vienna

Az osztrák alkotó hagyományos fametszetei is megkapóak, mivel a többszáz éves múltra visszatekintő formából fakadóan részletgazdagok és dinamikusak. A gorillát és pusztulófélben levő civilizációkat ábrázoló sorozatában (Drops City 1-4) Weigand élénk és merész színhasználattal még hatásosabbá tudja tenni az amúgy is ingerdús képeket – emellett az egyik teremben Warhol-szerűen, több színösszetételben kihelyezett alkotások látványos mintázatokat alkotnak. Két kép pedig – akár egy érme két oldala – megmutatja a különbséget festett dúc (Blue Rider 1) és a vélhetően belőle készült nyomat között (Blue Rider).

Weigand más technikákkal készült képei is helyet kaptak a tárlaton: ilyen például a több méter átmérőjű, szintén hullámokat ábrázoló Girl on Big Wave és az Into the Big Storm. Előbbi mintha hirtelen zivatar több hullámban alázúduló esőfüggönyeit ábrázolná, míg az utóbbi kénsárga, gomolygó hullámai hatalmas viharfelhőkre is emlékeztetnek. Az egyszeri múzeumlátogató eltörpül e képek mellett, reakciója pedig sokkal inkább zsigeri lesz, mint az egyébként jóval stilizáltabb fametszetek esetében. 


Hans Weigand: Bad Dreams 1, 2020.
© Hans Weigand Photo © Atelier Neumann, Vienna

A kiállított képek címei jól példázzák az egyébként koncerteket is adó, gitáron játszó Weigand erős könnyűzenei érdeklődését: találni köztük olyanokat is, amelyek híres The Doors vagy The Clash számokról kapták a nevüket. Ez tovább árnyalja az egyébként historizálónak tűnő munkákat, mivel múlt és jelen egészen groteszk összefüggésbe kerül bennük. Ide tartoznak még a művész erős popkulturális utalásai, így az egyik képén felbukkan a Psychóból ismerős ház is. Az ehhez hasonló idézetek – így a művész Egyesült Államokban töltött éveiből származó szörfdeszkás figurák is – egyértelműen a 20-21. századhoz kötik ezeket az alkotásokat, tovább erősítve az ellentmondást Weigand választott formái és témái között. Ozzy című képe például önmagában elemzés tárgyát képezhetné – kap is egyet a kiállítás informatív katalógusában.

Az Albertina említett katalógusa felhívja rá a figyelmet, hogy a klasszikus megoldásai ellenére Weigand maga a hatvanas-hetvenes évek gyermeke, aki már szemtanúja lehetett a túlontúl optimista és reménykedő hippikorszak alkonyának is. Nála a fametszetek használata nem intellektuális önkény, hanem erős szándék: a bécsi kiállítótérben szinte megfeszülnek az évszázadok az elmúlt korok emlékei között felbukkanó kortárs idézetek révén, miközben Weigand rámutat, hogy a jelen problémái sajátosnak tűnhetnek ugyan, az emberiség történelmét tekintve mégis igen ismerősek.

Ám ez a belátás nem nyugtatja meg a múzeumlátogatót, aki helyette saját félelmeivel szembesül: a történelem halottnak hitt metszetlakó figurái hullámok, romok és a mai London ikonikus épületei között keresik a helyüket. A szintén lovagló Blue Rider főhőse pedig dús vegetáció közepette kalasnyikovot hord az oldalán – talán éppen a szomszédos panelen rá leselkedő óriáspók miatt. 


Hans Weigand: Welle aus dem 16. Jahrhundert, 2015.
Photo © Atelier Neumann, Vienna.

A posztapokaliptikus tematika ellenére a kiállítást mégis belengi egyfajta derű. Ez részben Weigand sajátos, groteszk humorából fakad, ahogy abból is, ahogyan egymás mellé kerül itt a múlt és a jelen. Ebből pedig makacs remény sugárzik: az emberiség a múltban hasonlóan nehéz időszakokat is megélt már, így van arra esély, hogy a magunk által keltett újabb hullámokkal is megküzdünk majd. Ennyi vigaszt nyújtanak nekünk Weigand szörfösei, rock témái, gorillái és hippi virágai.

A kiállítás az Albertina alagsorában található pár Warhol- és Rauschenberg-alkotás, valamint Mykhaylo Palinchak (1985) ukrán fotósnak az idén február óta tartó orosz-ukrán háború eseményeiről készült fotói mellett. Ez utóbbi szomorú aktualitást kölcsönöz Weigand egyszerre szellemes és szorongó munkáinak. Jelzi, hogy a jövő vészjósló hullámai már lehet, hogy most fölénk magasodnak – és talán ideje felkészülnünk valahogyan meglovagolni őket.

A kiállítás megtekinthető 2022. augusztus 21-ig. 

Szerző: Cseh Dávid
Címkék: Hans Weigand, Albertina