Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A TÖKÉLETESSÉG ÖL, BUTÍT ÉS NYOMORBA DÖNT

A keltetés
2022. jún. 16.
A keltetés drámai és hangsúlyosan finn művészhorror a tökéletesség és az elfojtás ártalmairól. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Hanna Bergholm első filmje minden ízében eredeti ötletre épül. Tökéletes család, szépen berendezett, világítóan hófehér IKEA-otthon, mosolygó vlogger mami, kedves, hobbigitáros apuka, és a gyerekek: a mellőzött és ezért utálatos fiú és az agyonszeretett tornászlány, akiben az anya a saját álmait akarja megvalósítani. Egy nap a lakásba beszabadult varjú nyakát az anya gondolkodás nélkül tekeri ki, az erdőben lerakott tojását pedig a lány kezdi el a kisszobában, nagy titokban kikelteni.

keltetes1
Jelenetek a filmből

Mint a Kalevalában, ahol az egész világ egy tojásból kel ki, úgy ebben a finn horrordrámában is egy tojásból születik egy új világ, egy új én. Ahogy azt a Frankeinsteintől ívelő horrorhagyományban megszokhattuk, a szörny sokkal inkább szánalomra méltó áldozat, mint ijesztő monstrum: az őt életre keltő emberek torz tükre. Ebben az esetben a mindent tökéletes színben feltüntető anyukáé és az elvárások miatt minden rossz érzését elfojtó, hibáit rejtegető lányáé. A kikeltetés izgalmas metafora, mert a kis varjúszörny és a lány, valamint az ő és az anyja kapcsolata visszatükrözik egymást: itt lényegében mindenki a saját anyja elfojtott érzéseinek, kimondatlan vágyainak a torzszülöttje.

Az elsőfilmes rendező magabiztosan teremt feszültséget, talán azért is, mert nem célja a mindenáron való ijesztgetés. Ebben a filmben nincsenek hangos ajtócsapkodások, a főszereplőre viccből hangosan ráijesztő emberek, és a szörny is csak egyszer fut át kísértetiesen valakinek a háta mögött, magyarul A keltetés üdítően mentes a még mindig divatjukat élő jump-scare-ektől és egyéb horrorkliséktől. Ami nem csoda, hiszen Bergholm bevallottan nem rajong a horrorfilmekért, és A keltetést is csak azért vitte el ebbe az irányba, mert a történet ezt kívánta. Alapvetően drámaként fogalmazza meg filmjét egy anyáról, aki a lányában akarja kiélni a maga meghiúsult sportálmait, és a lányról, akinek az összes félelme és szorongása egy szörnyben ölt testet, és támad rá aztán a rendezett, habos-babos világukra.

keltetes2
A képek forrása: MAFAB

Szerencsére nem az influenszerség ezerszer látott kritikáját csomagolják testhorrorba, hiszen itt a vlogolás csak egy eszköz a tökéletesség látszatát hajszoló anyuka számára. Sokkal inkább az anya nárcizmusa, empátiahiánya az ijesztő, aki nagyon kedvesen mond szörnyű dolgokat, és a legprivátabb titkát is úgy terheli rá a lányára, hogy eszébe sem jut, az esetleg hogyan rombolja őt érzelmileg. Nem egy túl finomkodó filmről van szó, vagyis a szimbólumok és a mondandó is elég (de nem zavaróan) direkten van megfogalmazva. Talán csak a sejtelmesség hiányzik a filmből, a szörny egyértelműen lefordítható konkrét elfojtásokra, így az a bizonyos, megmagyarázhatatlan plusz is hiányzik a filmből. Ugyanakkor A keltetés minden más szempontból magával ragadó bemutatkozás, amelyben a kislány és a kisszörny játéka is kiemelkedő.

Előbbit az első filmszerepét játszó Siiri Solalinna alakítja, akinek tétova, erőltetett mosolyában ott van az alkalmazkodni igyekvő kiskamaszlány minden kínja, de amikor a saját gonosz tükörképét kell eljátszania, akkor bizarr és ijesztő is tud lenni. Utóbbit pedig egy animatronikus, vagyis emberek által távirányított robot formálja meg, így nem egy CGI-szörnyet látunk, hanem olyan figurát, amilyen annak idején E.T. vagy Yoda is volt. A párhuzam nem véletlen (A keltetés nézhető kifordított E.T.-parafrázisként is), hiszen a varjúszörny annak a Gustav Hoegennek a munkája, aki az új Star Warsokban is dolgozott. (A rendező minden interjúban lelkesen meséli, hogy úgy került Hoegen a filmbe, hogy ő – mármint a rendező – bepötyögte a Google-be, hogy ki a világ legjobb animatronikus bábkészítője, mire az feldobta Hoegen nevét, ő pedig a Star Warsok és a Jurassic World után elvállalt egy kisköltségvetésű finn horrorfilmet, mert annyira tetszett neki a forgatókönyv.)

Ez pedig meghálálja magát, hiszen a szörny is hús-vér embernek (állatnak) tűnik, akinek érzései vannak, és persze valós fizikalitása – szemben az akciójelenetekben mindig egy kicsit furán mozgó, a fizika törvényeire fittyet hányó digitális szörnyekkel. A díszlet is erős hangulatteremtő erővel bír, a kínosan felszínes hófehér ház, és pláne a már-már Wes Andersonosan túlstilizált, babaházszerű, virágtapétás gyerekszoba, amely hol rémisztően klausztrofóbnak, hol meg óriásinak tűnik, pont úgy, ahogy azt egy beparázó tizenéves gyerek érezheti.

A keltetés sodró erejű, az amerikai filmes gondolkodást szimpatikusan mellőző horror arról, hogy hagyni kell az embereket hibázni, hiszen ahogy a közmondás is tartja, annak hiánya, a tökéletesség tesz minket embertelenné. Szerencsére Hanna Bergholm azért nem hibázik túl sokat: aki kedveli az olyan filmeket, amilyen a szintén skandináv és szintén gyerekperspektívából mesélő Engedj be!, az nem nagyon foghat vele mellé a nyári szezonban, amikor amúgy sem az érzékeny horroroktól tengenek túl a mozik.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek