Ai Weiwei: In search of humanity / Albertina Modern, Bécs
2022.09.11.

Kézzel festett porcelán napraforgómagok, deformálódott biciklik, egy Han-dinasztiából származó váza maradványai – a kortárs művész munkái bár jól ismertek, eddigi legnagyobb retrospektív tárlata mégis új megközelítésben láttatja az életművet, rávilágítva az autobiográfia mellett kultúrtörténeti összefüggésekre is. MARTINCSÁK KATA KRITIKÁJA.

A kortárs művészet felelősségvállalásának a szerepét, az egyéni véleményszabadság értékét kereső, a korunkat kritikusan vizsgáló művész, Ai Weiwei életműkiállítását nem érdemes kihagyni.


Ai Weiwei: Study of Perspective. Eiffel Tower.
Albertina Sammlung, fotó: Mischa Nawrata.

Mintha csak arra törekedne, hogy művészetével bevarrja a múlt történései mentén maradt sebeket, Ai Weiwei az esztétikus helyett környezete tönkrement részeire hívja fel a figyelmet. A kiállítás első részében korai műveiből láthatunk válogatást, itt kapnak helyet a Mao-portrék, a cipő-readymade-ek, mint a Circle of Shoes (1986) és a Safe Sex (1986) és a felejthetetlen Hanging Man (1985), amely koncepciójában Duchamp readymade-jeit idézi meg. 

A párhuzam nem véletlen, a fiatal művész New Yorkban találkozott először a konceptuális és a ready-made művészettel, és csakhamar elkezdte tovább fejleszteni. Az installációkban és objektekben közös, hogy történetük a kulturális forradalom idejére nyúlik vissza, amely sokakhoz hasonlóan a művész gyerekkorát is végigkísérte. 

A Grapes (2015) szintén Kína szocialista múltjára utal vissza, ahogy a cipőkből készített installációi is szimbólumként jelennek meg a tömegtermeléssel összefüggésben. A cipő fontos szimbólum, azt a korszakot jelképezi, amikor a művész apját költészete miatt száműzték. Ennek „köszönhetően” Ai Weiwei már egészen fiatalon megtapasztalta a nélkülözést, családjával együtt csak a forradalom után térhettek vissza a fővárosba. Már ezekben az egészen korai, Amerikában készített műveiben kísérletezett a tradicionális kínai iparművészet és a kortárs összeférhetőségével. 


Ai Weiwei: Dropping a Han dynasty urn.
Magánggyűjtemény, fotó: Lisa Rastl, Reiner Siedler

Tizenkét év után tért csak vissza Kínába, haldokló apja mellé, akinek élete utolsó periódusát fényképein dokumentálta. Figyelme ettől kezdve egyre inkább szülőhazája, és annak politikai környezete felé fordult. Az állam felelősségre vonhatóságának a kérdését és a hatalmi struktúrák működését több művében is vizsgálta, köztük a Study of Perspectives (1995) című fotósorozatában. A 2017-ig készülő sorozatának tárgyául a világnak azon különböző híres intézményeit, műemlékeit választotta, amelyek egyben turistalátványosságok is. A képeken középső ujját feltartva ábrázolja magát, miközben visszautal a Tienanmen téren történtekre. Az egyszerű gesztus persze több mindent rejtett magában: egyszerre kérdőjelezte meg a demokráciát és biztosította az önkifejezés szabadságát, később pedig a művész azóta is világszerte ismert védjegyévé vált.


Ai Weiwei: Neolithic vase with Coca-cola logo.
Magángyűjtemény, fotó: Lisa Rastl, Reiner Siedler

Az Amerikában töltött évek és a visszatérés Kínába minden bizonnyal szükséges volt ahhoz, hogy Ai Weiwei új megközelítésmódokat találjon az emberjogi kérdések vizsgálatához, végső soron pedig saját ars poeticájához. Ilyen a menekültek mentőmellényéből felállított installáció és a Snake Ceiling (2013) is, amely bár a mennyezethez közel lebeg, pár méterrel a fejünk fölött, története mégis ólomként nehezedik a látogatóra. Az installáció több száz gyermek hátizsákjából áll, akik a 2008-as szecsuáni földrengésben vesztették életüket, történetük azonban nem kapott kellő szerepet a hírmédiában, az állam nem vállalt felelősséget értük. A tragédia után tíz nappal Ai Weiwei a helyszínre utazott, hogy hosszútávú kutatómunkába kezdjen. Mivel a kormány nem hozta nyilvánosságra az áldozatok névsorát, a művész saját blogján kezdeményezett civil nyomozást, amelyet a kínai hatóságok kisvártatva zároltak. Az áldozatok szüleivel készített interjúkon keresztül kirajzolódik a faluban élő családok sorsa; ez hiánypótló szerepet töltött be, hiszen a 2008-as pekingi Olimpiával egyidőben zajlott tragédia szándékosan maradt ki a médiából.

A kiállítás másik emblematikus alkotása a Circle of Animals/ Zodiac Heads (Gold) (2010), amely a pekingi nyári palota a reinterpretációja is egyben. Ai Weiweit régóta foglalkoztatják a tradicionális kínai iparművészeti technikák, mint a porcelánöntés vagy a fafaragás, és ezek kapcsán a kulturális örökségek védelmének kérdése is. A zodiákus szökőkút öröksége a magasművészet újratárgyalhatóságát is kritikai szempontból vizsgálja. 

Ebbe a sorba illeszkednek be azok a trompe l’oeil porcelánok is, amelyek közé tartozik a felkért művészek által kézzel festett Sunflower Seeds (2010) is, amelyek a Tate Modern Turbine Hallban voltak kiállítva 2010-ben; de ugyanez a kérdés felmerül a legófestmények esetében is, amelyeket bárki kirakhat, nem képeznek privilégiumot. Az individuum és a kollektív közötti konfliktus rétegzetten jelenik meg, feszültséget teremtve az egyes művek között. 


Ai Weiwei: S.A.C.R.E.D. I. Supper.
Lisson Gallery, fotó: Ai Weiwei Studio és Lisson Gallery

A retrospektív tárlat egésze egyszerre marad érzékeny és befogadható, miközben mind vizuálisan, mind információ szintjén túltelített. Ez a sokszintű kettősség részint a művész aktivista szerepvállalásának köszönhető, másrészt a kiválasztott történetek időszerűségének és személyközeliségének. 

Ilyen a S.A.C.R.E.D. címet viselő hat diorámából álló installációja is, amely azt az időszakot dolgozza fel, melynek során a művész nyolcvanegy napig ült őrizetben, miután vádemelés nélkül őrizetbe vették a pekingi repülőtéren. Ai Weiwei a börtönben töltött napjait több nézőpontból engedi láttatni azokon a diorámákon keresztül, amelyek a Velencei Biennálén is szerepeltek 2013-ban. A kiállítás utolsó részében a Leszbosz-szigeti menekülteken keresztül Ai Weiwei közelmúltbeli aktivista tevékenysége kerül előtérbe, amelyet rövidfilmjei egészítenek ki.

Napjaink egyik legismertebb alkotójának több mint negyven év munkáját felölelő retrospektív kiállítása olyan referenciahálóval rendelkezik, amely több század örökségét öleli fel, a tárlat újabb jelentésrétegét mégis a jelenleg is tartó orosz-ukrán háború jelöli ki. „ Az emberi jogoknak éppolyan alapvetőnek kéne lenniük, mint a gravitációnak...”, vallja Ai Weiwei, akinek életműve olyan alkotásokat foglal magába, amelyek a cenzúrához kondicionált, totalitárius kínai államnak egészen új veszélyfaktort jelentettek. Ai Weiwei mégis képes közel hozni a látogatóhoz azokat a tematikákat, amelyeket már több évtizede vizsgál, legyenek azok társadalmi vagy környezeti kérdések.

(A kiállítás 2022. szeptember 4-ig volt megtekinthető.)