Mária evangéliuma / Margitszigeti Színház
2022.06.15.

Különös, hogy Jézus és Mária utolsó találkozása az életben ezúttal mennyire hektikusnak hat: két zaklatott, ideges, szeretetlennek látszó ember duettje. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

A rendszerváltás utáni néhány évben a színházaink nem sok olyan új kortárs színpadi művet tűztek műsorra, amely korábban esetleg nem jöhetett volna létre, vagy nem pont úgy. Talán ezek közé sorolható Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi rockoperája, a Mária evangéliuma. Felmutatható előzmény a zeneszerző munkásságában az 1986-os Magyar Mise, de annak nem is volt zökkentőmentes a színre kerülése. 

A Mária evangéliuma 1991-es ősbemutatója jókor született. A darabbal előálló Madách Színház addigra már kellő gyakorlatra és szakértelemre tett szert a zenés műfaj művelésében. Kézenfekvően vontak be a Nagy Viktor rendezte produkcióba a rockoperai szcénában járatos, népszerű énekeseket. Jézust a szerepben már rutinos Sasvári Sándorra bízták, és arra is joggal számíthattak, hogy Vikidál Gyula dinamikusan fog tépelődni János apostolként. Végül, de elsősorban találtak a színművészeti főiskolán egy növendéket, Sáfár Mónikát, akinek nemcsak kincs volt a torkában, de azt a kincset könnyedén, nehézség nélkül „felszínre” lehetett hozni Mária már-már operai igényű szólamában. A magam részéről azóta sem hallottam a szerepben olyan csillogó, fényes vocét és olyan megindítóan egyszerű, tiszta énekmódot, mint amivel a prózai színész szakon épp diplomázó Sáfár Mónika (be)teljesítette Máriát. 


Feke Pál

A Mária evangéliuma a fellelhető információk szerint befutott bizonyos karriert külföldön az elmúlt három évtizedben, itthon azonban annak ellenére ritkán láthattuk, hogy műfajánál, témájánál, művészi értékénél, szakrális és felemelő jellegénél fogva sikerre termett alkotás. (Ketten kétszer is megrendezték: Beke Sándor és Horányi László. Nagy Viktor húsz év múltán újra színre vitte, legutóbb pedig Vándorfi László jegyezte, a Pannon Várszínház 2016-os bemutatóját.) Feltehetően azért nem szerepel gyakrabban a színházak műsorán, mert nagyigényű, nehéz mű. Nem könnyen adja magát sem a színházi alkotók, sem a nézők számára. A járvány utáni megrendült színházi állapotok között a Thália Színház fesztiváligazgatója, Lantos Anikó határozta el, hogy közönség elé viszi a Mária evangéliumát. Létrehozta e célból a LantArt Produkciót, amelynek keretében Juronics Tamás a Győri Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház együttműködésében állította színpadra a rockoperát, a főbb pontokon többes szereposztásban. A húsvéti győri bemutatón, majd Kaposváron Bordás Barbara és György-Rózsa Sándor játszották az anya-fia párost. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Kocsis Dénes debütált Jézusként, Máriát pedig Füredi Nikolett adta, aki már korábban is találkozott a szereppel. Feke Pál biztos pont János apostol posztján. (Van egyébként egy hírhozó az ősbemutatóból: Kőrösi András, aki most a három királyok Gáspárjaként vesz részt az előadásban. Főiskolásként Mihály arkangyalt énekelte a Madáchban, ha nem is elejétől fogva.)

A budapesti bemutatót Pünkösd estéjére időzítették, s mint arról kezdés előtt a színpadon Bán Teodóra igazgató és dr. Maruzsa Zoltán államtitkár hírt adott, a nézőtéren 1800 pedagógus vendég ült. Lehet, hogy érdemes lett volna sokkal hosszabban beszélniük, mert miután távoztak, még mindig csak 20 óra néhány percnél tartottunk, így színpadi világítás helyett nappali fényben kaptuk jószerével a teljes első részt. Amikor az elején bejöttek a táncosok és a tömegjelenetek szereplői – a Benedek Mari tervezte mai szoknyákban, nacikban, pólókban –, akkor a megtévesztésig úgy hatottak, mintha próbálnának munkafényben, próbaruhában. Ugyanakkor Füredi Nikolett hosszú bordó ruhája láttán rögtön sejthettük, hogy a kapucnis, fekete dzsekis, szűzmáriás pólós János (Feke Pál) rá fogja adni a magával hozott kék sálat, így jelölve ki épp őt Jézus anyjának szerepére. 

A kétfelé szétnyíló kapun besettenkedő Feke Pál látványa nem hat idegenül a színpadképben. A Cziegler Balázs tervezte díszlet akár egy Jézus Krisztus Szupersztár-előadáshoz is passzolna, amelyben Feke Pál Júdás lehetne. Archaikus érzetet keltő romos, vöröses, oszlopos falak keretezik a színpadot. A jobb oldalon fémállványok magasodnak a fal előtt, mintha épp rekonstrukció folyna itt. (A számosnak nem mondható rendezői ötletek egyike, hogy a három királyok társaságában felbukkanó pásztorok – Kiss Zoltán, Vincze Márton és Sütő András – ezúttal nem állattartással foglalkozó emberek, hanem építőipari dolgozók, és az állványzatról kezdenek gúnyos-hitetlenül beleénekelni a megváltó születését köszöntő öltönyös, laptoptáskás három királyok – Kőrösi András, Pataki Bence, Ozsgyáni Mihály – számába.)


Éder Vera fotói. A képek forrása: Margitszigeti Színház.

Mindig újra meglep, hogy ez a rockopera majdhogynem in medias res kezd: a kereszthalállal indul János flashbackje. Még öt perc sem telik el, és az előttem ülő pedagógus már a könnyeit törölgeti annak láttán, hogy Kocsis Dénes véres fehér ruhában botladozik, kereszttel a vállán. A kereszt egyébként ezúttal nem fából van, hanem fémből, és a szerkezete – az átlós belső vázzal – emlékeztet azokra az állványokra, amiket szabadtéri koncerteken állítanak a színpad mellé tartóoszlopnak. Ugyanez a mintázat köszön vissza az utolsó vacsora képben, az asztal és az ülőkék elemeiben. 14–15 táncos lehet a színen, együttmozgásuk adja a tömeget és a látványosságot, ebben van az erejük, erre szorítkozik a koreográfia. Kocsis Dénes a kínhalálos száma után kisvártatva Füredi Nikolett ölében köt ki pietà-pózban. Füredi Nikolett az első pillanattól kezdve nagy emocionális erővel énekel, hajlamosan a túlzó teatralitásra. Egy-egy periódusnál úgy fokozza a drámaiságot, hogy a végén direkt elhal a hangja. Kifejezetten musicales módon frazeálja a rockoperát, hangos, impulzív levegővételekkel. Szenvedélyesen játszik, nagy mozdulatokkal, egyben minden apróságot megragadva arra, hogy kifejezze áldozatos elkötelezettségét a fia iránt. Amikor például magasra emelve hozzák a halott Jézust, akkor valósággal kikapja a terepszín egyenruhás katonák kezéből a testet, óvón, nehogy leejtsék. De amikor József (Ódor Kristóf) felemeli a kisdedet, akkor is odanyúl, mert a férjében sem bízik. Pedig Józsefünk olyan gondos apuka, hogy még babahordozó kendőt is behoz, és segít le- meg feltekerni Máriára a csecsemőt, még az asszony legnehezebb áriája, a Részeg vagyok, az örömtől részeg kezdetű közben is. (A Szent Család életét a kis Jézus és József bújócskázása villantja fel, de az is előfordul, hogy hárman együtt gyúrnak tésztát a kenyérhez, miközben Mária beszélni tanítja a kisfiát.)

Az előadás legmeglepőbb vizuális gesztusa, hogy az angyali üdvözletet hozó futurisztikus mennybéli sereglet mintha Az ember tragédiája falanszteréből érkezne. Esetleg ufók. Vagy ironikus ikonikus alakok. Ezüstszínű, szkafanderszerű öltözéket viselnek, átlátszó műanyagszárnyakat és neonfényglóriát a fejükön. A magasabb pozícióban lévő angyaloknak a szárnya is világít. Figyelemreméltó rendezői megoldás, hogy az angyali üdvözlet alatt a látogatók teljes egészében beavatják Máriát a jövendőbe – még a keresztet is megmutatják neki. Ami a hangsúlyokat illeti, szinte szokásosnak mondható módon a két besúgó, a Füles és a Vak (Laki Péter és P. Petőcz András) rapszerű kettőse aratja a legviharosabb tapsot. Különös, hogy Jézus és Mária utolsó találkozása az életben ezúttal mennyire hektikusnak hat: két zaklatott, ideges, szeretetlennek látszó ember duettje. És akkor még a végén Füredi Nikolettnek háttal kell rárogynia az asztalra.

A befejező jelenet, Mária mennybemenetele szolidan dekoratív. Kocsis Dénes Jézusa immár megnyugodott; lágyan, különösen szépen énekel, és kézen fogva viszi ki az édesanyját a keresztet formázó kapun. 

Volt egy pillanat, amikor a Jánosnak kissé modorosan, lassított felvételszerűen járkáló Feke Pál tévesztett egy aprót a dalszövegben. „Heródes, a Róka úgy tett, / Mint bárki más, aki fél” – ezt kellett énekelnie. (Heródes: Novák Péter csillogó arany öltönyben, arany irodaszékkel.) De véletlenül hozzá tett egy t-t az utolsó szóhoz, amitől nem feltétlenül a múlt idő lépett be, hanem az a gondolat, hogy Heródes esetleg féltette Jézust. Ki tudja, hogy ha így lett volna, tettleg is, az mit jelentett volna az emberiség jövőjére nézve.

Helyszín: Margitszigeti Szabadtéri Színpad; időpont: 2022. június 6.

Szerző: Stuber Andrea