Marék Veronika Borbion és Annipanni című könyvsorozata már régóta kedvelt alapanyaga a hazai gyermekszínházaknak. A rövid történeteket elmesélő képeskönyvek számos feldolgozást éltek meg, így számos generáció számára élménnyé váltak. Az egri Harlekin Bábszínház gyermeknapra időzített bemutatója szintén ezt igyekszik tovább éltetni a saját megfogalmazásmódjában.
 Szabados Böbe, Sóvári Csaba |
A zenés bábjáték indítása egyszerre szólítja meg a gyermekeket és az őket kísérő szülőket. A függöny széthúzása után három színes alak jelenik meg előttünk: Szabados Böbe sárga, Bábinszki Ágnes piros és Sóvári Csaba kék trapéznadrágban és hozzáillő ingben. A hetvenes-nyolcvanas évek stílusát mutató jelmezek mellett tovább erősíti a hatást Zádori Szilárd diszkókorszakot idéző zenéje. Az elsősorban felnőtteknek szóló időbeli visszautalásnak azonban velejárója az élénk színhasználat és mozgások, amik azonban már az óvodáskorú közönség érdeklődését keltik fel. A módszer pedig működik: az első pillanatoktól kezdve minden gyerek tekintete a három színészre szegeződik már jóval azelőtt, hogy Boribon a szemünk láttára életre kelne.
Ez a varázslat azonban hamarosan megtörténik: a színészek lélegzetükkel keltik életre Boribont, a barna plüssmackót. Fénnyel és zenei kiemeléssel megtámogatott pillanat ez, ami a közönségben is tudatosítja a szerepfelvétel aktusát. A három bábszínész között remekül le vannak osztva a szerepek. Habár bizonyos pontokon mindhárman mozgatják Boribont, az előadás során a szerepek mégis egyértelművé válnak. Amíg Szabados Böbe főként Boribon, Bábinszki Ágnes pedig Annipanni mozgatásáért felel, Sóvári Csaba számos, olykor csak rövid ideig megjelenő karaktert formál meg. Szűcs Réka rendezése azonban a végletekig kihasználja a kevés szereplő adta lehetőségeket. A kisgyermek korosztálynak szóló előadások esetében könnyű minden színházi jelet a színházról való tanítás eszközeként értelmezni. Az egri előadás például remek gyakorlati terep a fiatal nézők számára, hogy szert tegyenek a különböző bábokhoz köthető szerepek elválasztásának képességére. A színészek ugyanis szerepen kívül is sokszor reflektálnak a történésekre, majd egyik pillanatról a másikra ismét egy bábot mozgatva látjuk őket, ez pedig semmilyen értetlenséget nem szül a közönség soraiban.
 Bábinszki Ágnes, Szabados Böbe |
A nézői rugalmasságot az előadás felépítése is megköveteli. Az öt egymástól különálló mese lazán összefűzött egységet alkot, mivel azonban történeti folytonosságról nem beszélhetünk, főleg az azonos karakterek kötik össze azokat. Ez az epizodikusság azonban vállalt alkotói döntés: az egyes részek a mesék címének kimondásával kezdődnek és egy összefoglaló dallal zárulnak. Ez pedig minden esetben különös izgalmat vált ki a nézőkből, amit a közönség soraiban ülő kislány a következőképpen fogalmazott meg fennhangon, gyermeki őszinteséggel minden történet után: „Még lesz mese?”.
Az előadás nem kényelmesedik bele a gyermekek által kedvelt karakterek teremtette figyelembe, hanem újra és újra megdolgozik azért. A színészek rikító ruhái mellett a sokszínűen használható díszletelemek és a változatos formákban megjelenni képes bábok mind Csonka Erzsébet munkáját dicsérik. Az egyszerűnek látszó háttérből kibontakozó gyermekszoba, erdő vagy éppen csillagos ég olyan meglepő megoldások, amelyek mind újbóli rácsodálkozást váltanak ki a nézőkből. A folyamatos izgalomhoz hozzájárul továbbá a tér kinyitása is a nézőtér felé. Habár a stúdiótér eleve közelinek érezteti a szereplőket, két alkalommal mégis a nézők között találjuk a bábokat és az őket mozgató színészeket. A dörzsölt felnőtt néző valószínűleg nem lepődik meg ezen, a gyermeknek azonban kivételes élményt nyújt, amikor a báb az ő válláról elrugaszkodva halad tovább.
 Fotók: Gál Gábor |
Az előadás szerves részét képezik Szabó Attila dalszövegei és a kísérő zenék, amelyek megfelelően kiszolgálják összekötő, összegző és hangulatfestő funkciójukat. A Bee Gees Stayin’ Alive slágerére utalás mellett is találhatunk frappáns zenei megoldásokat, amelyek színesítik az előadás akusztikai világát, azonban ezek a dalok talán egyszerűségükből adódóan nem kelnek önálló életre és nem hagyják el velünk együtt a nézőteret.
Szűcs Réka rendezőként jól érzi, hogy az elköteleződés és a bevonás jegyében nem csupán a gyermekeknek, de a felnőtteknek is a kedvére kell tenni. Az előadás különböző szinteken, de mindkét rétegre igyekszik hatni, sokszor ugyanazzal az eszközzel. A bravúros bábtechnikával megjelenített mozgalmas jelenetek és díszletek rögtön rabul ejtik a befogadó fantáziáját. Az újabb és újabb érdekességekkel fenntartott figyelem pedig egészen addig megmarad, amíg az utolsó „még lesz mese?” kérdésre a válasz már csak a függöny ritmusos behúzása.