Ligeti születésnap a BMC-ben
2022.06.06.

„Börtönben vagyok: az egyik fal az avantgarde, a másik a múlt. Ki akarok szabadulni.” Ez a mondat járt a fejemben a koncerten, amely a kilencvenkilenc éve született magyar zeneszerzőt ünnepelte. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

„A halálhírét követő zavarodottság, a meggyőződés nélküli, a személyes élményeket láthatóan nélkülöző reakciók árulkodóan mutatják, mennyire nélkülözi a magyar közönség a zenéje aktualitásával való hajdan elmaradt és soha többé nem pótolható találkozásokat. Hazája kétszer is kitagadta, és most is küzd a befogadásával. Mégis, Ligeti és Magyarország kapcsolata ugyanolyan, mint mindannyiunké: megváltoztathatatlan és megválthatatlan, küzdelmes és konfliktusokkal terhes, sorsszerű.”


Fotó: Mudra László / Concerto Budapest

Vidovszky László írta a fenti sorokat Ligeti György 2006-ban bekövetkezett halála után a Holmiban, s bár szavai nem sokat veszítettek az érvényességükből, azért van okunk némi örömre nekünk, akiknek fontos Ligeti zenéje. Például azért, mert a Concerto Budapest 2018-ban alapított kortárszenei együttese Ligeti nevét viseli, egy év múlva pedig a zeneszerző születésének 100. évfordulóját ünnepeljük, s talán van remény arra, hogy azokat a remekműveit is hallhatjuk élőben, amelyekért eddig nyugati városokba kellett menni.

A kilencvenkilencedik évfordulót remek koncert ünnepelte a BMC-ben. Az első részben Vidovszky Autokoncertje (1972), John Cage csenddarabja, a 4’33, majd Ligeti száz metronómra írt Poème symphonique-ja hangzott el. Különleges koncertfélidő, amelyben egyetlen hang sem csendül fel szokott módon – nincs kéz, amely lenyomna egy billentyűt, meghúzná a vonót, nincs tüdő, amely levegőt fújna egy csőbe. Három avantgarde kísérlet, amely szinte zavarba ejtően nagy teret nyújt a befogadónak. Távol álljon hát tőlem, hogy én mondjam meg miről szólnak, de úgy érzem, mindhárom konceptalkotás más értelmezését adhatja a zene és a hang viszonyának.


Eötvös Péter és Fenyő László

Az Autokoncertben zuhanó tárgyak, hangszerek „csinálnak” zenét – a háttérben Váczi Zoltán és Schlanger Tamás mozgatta a szálakat –, s van egy nagy adag tragikum abban, ahogy a dobverő ráesik a nagydobra, kinyílik a bandoneón, megszólal a zenedoboz. „Beckettien tragikus” – mondta róla Kurtág. De a világ magára hagyatottságán túl eltagadhatatlan a performansz komikus oldala: a töredékmásodpercnyi várakozás, mielőtt leesne a hangszerarzenál egy-egy eleme. A 4’33 (Eötvös Péter ült a zongoránál) célja viszont épp az, hogy a befogadó ilyesféle értéket se tulajdonítson a hangoknak. Cage szerint az ember mindig üzenetet keres a zenében (music), a hangot (sound) pedig feleslegesnek véli. Hogy Ligeti száz ketyegő metronómja provokatív happening vagy Escher labirintusainak és a mechanizált világnak hangzó megképzése, abban végképp nem vagyok biztos. Szerintem maga Ligeti inkább tartotta fricskának a művet, mintsem valaminek, ami filozófiát közvetítene („a radikalizmus és a nyárspolgári attitűd nincsenek olyan messze egymástól; mindegyik a korlátoltság szemellenzőjét viseli” – jelentette ki a Fluxus kapcsán). Mára mindhárom radikális alkotásból klasszikus lett, s ehhez illő fogadtatásban részesültek: a közönség a múlt század vadabb, a mostani időknél mindenképpen merészebb mementóiként üdvözölte őket.

A hangverseny második részében Eötvös Péter két nagyszerű Ligeti-művet vezényelt. A Csellóverseny szólóját Fenyő László játszotta, aki az első tétel „állózenéjét” kitartóan és pontosan, a második tétel hektikus, lázas mikrodallamait lenyűgöző elkötelezettséggel játszotta. Anti-concertónak is nevezik ezt a művet, amelyben a szólóhangszer minduntalan feloldódik a zenekari hangképben ahelyett, hogy előtűnne belőle. A Ligeti Ensemble muzsikusai ebben és a tizenhárom hangszeres előadóra komponált Kammerkonzertben is fantasztikusan játszottak. Az együttes, mint már említettem, a romantika és modernség repertoárját játszó szimfonikus zenekarból alakult, ez a szép hangképzés, amit hallottunk, a kortárs műveknek sem árt. Akkor sem, ha a Kammerkonzert tele van a véletlenre bízott „szupergyors szólista akciókkal” (Ligeti kifejezése) és szélsőséges dinamikával. Ezek a művek pár évtized alatt végigjárják a klasszicizálódás felé vezető hosszú utat, s akkor az előadók még precízebben balanszírozott interpretációra törekednek majd. Nem tudom, hogy fog majd az szólni, de a Ligeti Ensemble kiválóan muzsikált.

Helyszín: BMC; időpont: 2022. május 27.

Szerző: Csabai Máté