6. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Szeged
2022.06.08.

Minden eddiginél gazdagabb off-program és több, mint 1500 percnyi mozgókép várta az érdeklődőket a 6. Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon, ahol a napjainkat leginkább meghatározó problémakörök mellett (menekültválság, közösségi média) lenyűgöző, társművészeteket bemutató alkotásokkal találkozhatott a közönség. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.

Újra beköltözött a fesztiválhangulat a szegedi Belvárosi Moziba: május 24-től 28-ig ismét az operatőröké volt a főszerep az idén már korlátozások nélkül, a szokásos időpontban megrendezett Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon. A 419 nevezés több, mint tíz százalékát, szám szerint 48 filmet tartott érdemesnek az előválogató zsűri arra, hogy a kategóriadíjak mellett versenybe szálljon a legjobb operatőri munkáért járó Zsigmond Vilmos-díjért, melyet a frissen visszatérő dokumentumfilm mezőnyben induló Félhomály vihetett haza. 


Félhomály

A magyar rendezővel (Bíró Bálint) és spanyol operatőrrel (Ezequiel Salinas) készült film a magyar-szerb határon mezőőrként dolgozó Sándor munkáját mutatja be: az éj leple alatt indul útnak legidősebb fiával, hogy gyanús tevékenységeket térképezzen fel, továbbá ellenőrizze a falu közösségének biztonságát. Családja minden este a félelemmel kel és fekszik, mivel nem tudni, hogy épp aznap milyen mozgásokra, váratlan vendégekre lehet számítani. Ezt a szorongató, folyamatos feszültséggel átitatott, állandó készenléti állapotot ábrázolja Salinas kamerája, miközben a snittről snittre gondosan épített suspense egyre nagyobb súllyal nehezedik a néző vállára. 

Mégis, a Félhomály minden erénye ellenére elszalasztja a lehetőséget, hogy a fenyegető atmoszférateremtés mellett bemutasson egy konkrét „rajtaütést”, vagy erős dialógusokkal engedjen betekintést a határon élők életének mindennapjaiba. A bő húszperces játékidő egésze alatt képes fenntartani a figyelmet, azonban a leíró, nyugtalanító hangulatot árasztó képek mögé nem rendel a jelenséget mélyebben feltáró tartalmat, így az éjszakák fojtogató légkörének puszta szemléltetésééig jut a narratíva szintjén.


Sweat

A világtól elzárt foglalkozást ellen pontozza a Szeged város díját elnyerő Sweat, mely egy fitnesz influenszer megfelelési kényszertől fokozatosan feltöredező elméjébe nyújt betekintést. Sylwia látszólag tökéletes: dekoratív külső, több, mint félmillió követő, felkérések sora és nívós szponzori szerződések biztosítják felsőközéposztálybeli életszínvonalát. A mosoly maszkja mögött azonban egy önbizalom- és szeretethiányos, a szombat estéket jobbára magányosan a tévé előtt töltő, zaklatásoktól (online és élő) agyonfrusztrált nő áll, aki édesanyján kívül gyakorlatilag képtelen egyetlen interperszonális viszonyt huzamosabb ideig fenntartani. 

Magnus von Horn protagonistája maga a posztmodern, közösségi média által uralt ember: minden kizárólag a látszatért van, azonban a kirakat mögött elkerülhetetlenül gyűlnek fel a léthamisításból közvetlenül következő mentális problémák, melyek előbb-utóbb a felszínre törve rántják le a leplet a makulátlanság illúziójáról. A Sweat emellett a zaklatás témakörét is eredményesen tematizálja, hiszen Sylwia először csak üzenetek, később a ház előtt maszturbáló férfi képében szembesül azzal a sötét világgal, mellyel szemben a hozzá hasonló hírességek is védtelenek. A Sweat esetében a tartalom és forma kéz a kézben jár: Michał Dymek kamerája közelképekbe zárja a Magdalena Koleśnik által zseniálisan megformált főszereplőjét, aki ugyan rádöbben életének hazugságára, mégsem lehetünk teljesen meggyőződve arról, hogy a kritikus pillanatban képes levetni magáról az addig tudatosan épített, álságos álarcot.


Anima Animae Animam

A kurrens társadalmi kérdések boncolgatása mellett a fesztivál programjában két olyan alkotás is szerepelt, melyek a film médiumán keresztül egy másik művészeti ágat állítanak reflektorfénybe. A spanyol Anima Animae Animam a bábozást, míg a Reisz Gábor és Szimler Bálint által rendezett az Utolsó óra a Mordái zenekar elképzelt koncertjét önti Lynch-re hajazó narratív keretbe. 

Az előbbi a díjak elmaradása ellenére egy sokak által ismeretlen, rengeteg réteggel rendelkező művészet népszerűsítő anyagaként is működik: az Anima Animae Animam (ami a latin lélek szónak a különböző ragozásait takarja: lélek, léleké, lelket sorrendben) ugyanis nem egyszerű történetek eljátszásáról, hanem a legkülönbözőbb érzelmeket kifejező komplex, szemet gyönyörködtető performanszokról van szó. A kamera lencséje a kifinomult kooperációt követelő mozdulatsorok szolgálatába áll: a művészek nem csak fizikai, hanem lelki síkon is összekapcsolódnak, hogy az illékony mozzanatok hipnotikus harmóniájából az ember fundamentumát mélyen érintő jelenségekről meséljenek: a nagymama szívével együtt dobbanó charleston, az underground alapra breakelő fiatal vagy a halállal táncot járó felnőtt mind-mind a lélek legkülönbözőbb dimenzióit festik a vászonra. 

A fantasztikus előadásokon kívül egy női hang narrációján keresztül tudunk meg többet a művészet gyökereiről: a lélek szó alapvetően magába foglalja a mozgást, így felmerül a kérdés: akkor a tárgyaknak nincs lelkük? Az biztos, hogy a Julieta Gasroc és José (Putxa) Puchades Martínez által fényképezett film után már nem annyira egyértelmű a válasz, mint előtte, hiszen a tárgyak és az azokat mozgató szereplők páratlan módon fonódnak össze, hogy a lenyűgöző kivitelezés mellett valami egyetemesről, létünket alapjaiban meghatározó aspektusról beszéljenek.


Utolsó óra. A képek forrása: Zsigmond Vilmos Filmfesztivál

Nincs ez másképp az Utolsó óra című koncertfilmmel sem, melyben Egger Géza Gellért szállóban átélt lázálom-szerű kálváriája illusztrálja a Mordái zenekar meglehetősen egyedi hangzás- és hangulatvilágát. Becsey Kristóf (Rossz versek) és Nagy Zágon (Mesék a zárkából) operatőrök kísérletező képeiben követjük végig egy középkorú férfi szellemi összeomlását, melynek végére már képtelen megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól. Az Utolsó óra főleg formanyelvében különleges: a szobák között vágás nélkül kocsizó kamera és az őrült fantazmagóriát kifejező expresszív montázsok egyvelege teszi érdekessé a projektet; nem utolsó sorban egy kétségkívül unikális alternatív zenekart ismerhetünk meg, melynek stílusát tökéltesen adaptálja a film.

A változatos versenyfilmek mellett az off-program miatt is érdemes volt ellátogatni a Belvárosi Moziba, illetve a szabadtéri mozinak otthont adó Széchenyi térre. A bűn optikája kategóriáján belül olyan alkotások kaptak helyet, mint az Isteni műszak, Gigor Attila (idén a főzsűri tagja) A nyomozó című thrillere, továbbá a legendás Dögkeselyű is újra megelevenedett nagyvásznon. A kiváló kortárs magyar filmek közül szemezgetett a Magyar panoráma (Külön falka, A legjobb dolgokon bőgni kell, Eltörölni Frankot, Kilakoltatás, vagy a legújabb Pacsirta-adaptáció), továbbá Oscar-díjas operatőrökön belül (Dűne, A leleményes Hugo) kiemelkedő érdeklődés övezte A Gyűrűk Ura-trilógia első részének (A Gyűrű Szövetsége) vetítését is. A hetedik Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra most kicsit többet kell várni, viszont abban biztosak lehetünk, hogy egy év múlva is érdemes lesz ellátogatni a képszervezést középpontba helyező filmünnepre.