Kerekes Éva és Józsa Bettina

Az Örkény Stúdióban mutatták be Schwechtje Mihály legújabb darabját, amit a Szexuális Újraelosztás Elmélete inspirált. Az elmélet Robin Hanson közgazdász, a George Mason Egyetem kutatójának nevéhez fűződik. Nagy port kavart blogbejegyzésében eljátszik azzal a gondolattal, hogy a szexuális szükségletek kielégületlenségét akár kezelhetnénk a vagyoni egyenlőtlenségekhez hasonlóan társadalmi kérdésként. Szerinte közvetlen kapcsolat van az erőszak és a kielégületlenség között, ezért felveti, hogy járjon minden férfinak alanyi jogon a szex.

Cikkében a 2018-as torontói merényletre reflektál, melynek támadója saját bevallása szerint az incel-mozgalom tagja. Az incelek, vagyis a szándékukon kívül cölibátusban élők azok a férfiak, akik a nőknél való sikertelenségüket nem saját inkompetenciájuk, egyéni döntéseik számlájára írják, hanem a társadalmi rend igazságtalanságának tudják be. Hiszen a nők kegyetlenek és sekélyesek, kikosarazzák és megalázzák azokat a férfiakat, akik nem számítanak konvencionálisan vonzónak.

Bajomi Nagy György és Vajda Milán

Arról most ne is beszéljünk, hogy maga az elmélet hány ponton hibás (kezdve azzal, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a nők szexuális igényeit). Első blikkre az ember nagyjából a laposföld-hívők kategóriájába sorolná az elmélet támogatóit: a közösségi média kattintásvadász, bulvár tartalmakat kultiváló működése miatt úgy tűnhet, mintha releváns csoportról lenne szó. Az érdekes az, hogy mit árul el a világunkról, hogy egyáltalán platformot kap, diskurzust generál. Ugyanis előfordul, hogy egy radikális, sőt eszementnek tűnő vélemény, és főleg annak recepciója többet elmond a társadalmunkról, mint a megfontolt, tényekkel alátámasztott érvek. Feltételezem, hogy valami ilyesmi szándék vezérelhette a Szex.Újra.El. alkotóit. A kiindulópont tehát megvan, a koncepció, a mondanivaló teljes mértékben homályban marad.

Az alkotók az improvizációs tréning során azt a kérdést járták körül, hogy mi történne, ha ez az elmélet a gyakorlatban is megvalósulna. Schwechtje a színészek improvizációi alapján Németh Gábor dramaturg segítségével írta meg  az előadás szövegkönyvét.

Ficza István

Koitusz szigetén járunk, a talán nem is annyira távoli jövőben. Az alfákat megölték, a bétákat átnevelték. Az omegák, vagyis a régi rendszer „vesztesei” uralkodnak, élükön Henrikkel, a kiherélt alfával. A nőket szexrabszolgákká tették, a férfiaknak humanoid szexrobotok járnak. Az a férfi, aki buzgón gyűjti a pontokat, bizonyítja rendszerhűségét, szintet léphet, vagyis bekerülhet az ÉNŐR-be (Élő Nős Rendszerbe).

A disztópikus diktatúra persze rengeteg áthallásra ad alkalmat. Éjszaka elfogadott rendeletek, könyvdarálás, és a kérdés, hogy „seggnyalásnak” számít-e a pártrendezvényen való szereplés, ha szívből jön. Vagy akár nyílt kikacsintások: „Most akkor énekelve folytatom. Mintha egy sikeres, nagy, államilag finanszírozott színházban volnánk.”

A Bajomi Nagy György által alakított Henrik paradox képviselője a tipikusan maszkulinnak, félelmetesnek ábrázolt diktátoroknak. Megtestesíti a gonosz banalitását. Folyamatosan nyavalyog, sokkal inkább szánalmas, mint ijesztő. Úgy érzi, hogy ő is csak egy bábu a táblán, nem a rendszer elsődleges irányítója, haszonélvezője. Szerelmével üldözi egykori barátjának (áldozatának) lányát, Eleonórát, annak gyermekkora óta. Gyomorforgató, ahogy pedofil hajlamait így igazolja: „Te a szerelmemet gúnyolod, ami olyan igaz volt, hogy az életkorra se tudott tekintettel lenni!”

Vajda Milán. Forrás: Örkény Színház.

Legfőbb segítője, harcostársa Vajda Milán alakításában Richárd, aki egyben úgy-ahogy narrátora is az eseményeknek. Kényszerből szegődik Henrik mellé, homoszexualitása – ami Koitusz szigetén halálos bűnnek számít – teszi zsarolhatóvá.

Természetesen a szociális szorongások, a magány, az elfojtott indulatok itt is felütik a fejüket. A frusztrációk nem oldhatók fel szimplán a testi igények kielégítésével, az omegák (vagyis az incelek) is többre vágynak: törődésre, gyengédségre, valódi emberi kapcsolódásra. Ficza István karaktere, Fülöp, az átlag állampolgár, aki végigjárja velünk az Új Egyenlőségből való kiábrándulás útját. Végtelen naivitással hisz a rendszerben, annyira ostoba, hogy nem tűnik fel neki, hogy robot helyett hús-vér nővel él együtt. Fülöpöt, gondolom, valamiféle pozitív hősnek szánták az alkotók: anno ő mentette meg Richárdot, Eleonórával szövődő szerelmi szála kerül a történet középpontjába. Nehéz volt szerethetőnek látni és őszintén drukkolni a szerelem beteljesülésének, ami egy csöppecskét problematikus felállásban születik meg. Persze a populáris kultúrában nem ritka a Stockholm-szindróma romanticizálása, de itt különösen reflektálatlannak tűnik. Főleg, hogy tételmondatként hangzik el, hogy milyen csodálatos, hogy a szerelem szárba szökken még a legmocskosabb időkben is. A boldog végkifejletben sem azon van a hangsúly, hogy Eleonórának micsoda traumákat okozhatott, hogy évekig szexrobotként kellett élnie az életét, hanem hogy Fülöp lámpalázas az aktus előtt.

Józsa Bettina alakításában Eleonóra az, aki visszaadhatná az emberiségbe vetett hitünket. Antigonéként harcol a zsarnokság ellen, a bátor nő archetípusa. Vagyis az lehetne, ha karaktere, motivációja nem lenne kidolgozatlan, így csak egy körvonal marad. Semmit nem tudunk meg terveiről, hogy egyáltalán készül-e a rendszer megdöntésére, vagy csak a saját bőrét menti.

Ficza István, Vajda Milán és Bajomi Nagy György. Fotó: Horváth Judit

A csavarokkal operáló dramaturgia olykor magyarázatra szorul; amit nincs idő megmutatni, azt megoldják úgy, hogy valamelyik szereplő egyszerűen elmeséli nekünk. Fülöp barátjának, Vilinek például (aki eddig nem igazán mutatta a magasfokú intelligencia jeleit) másodpercek alatt összeáll a fejében a történet fő konfliktusa, amit szépen el is magyaráz nekünk, megspórolva annak kibontakoztatását.

Mindezek ellenére vannak azért erősségei is az előadásnak. A színészek egytől egyig megteszik a tőlük telhetőt, láthatólag élvezik a játékot. Kerekes Éva kiégett, egykedvű szexrabszolgája az előadás csúcspontja.

A musicalszerű jelenetek ügyesen terelik az abszurd irányába a cselekményt, ráadásul alkalmat adnak a színészeknek a zenei tehetségük csillogtatására. A darab számtalan popkulturális utalással is dolgozik, explicit és implicit módon is. A Mátrix és a Batman többször szóba kerül, direkt hivatkozási alapok, de a történet mögött felsejlik például A szolgálólány meséjének világa is.

Összességében olyan volt, mintha az alkotók két hétig imprózgattak volna egy színjátszótáborban, ennek az eredményét megmutatják nekünk, majd közösen nevetgélünk azon, hogy micsoda zagyvaság jött ki ebből a mókából. Mintha az improvizációk után annyira megörültek volna annak, hogy ez valahogyan összeállt egy történetté, hogy nem foglalkoztak azzal, hogy ezzel a történettel valójában mit is akarnak mondani.

Az előadás adatlapja az Örkény Színház oldalán itt található.