Martin Parr fotósorozata a Műcsarnokban
2022.05.30.

A strandoknál őszintébb helyet keveset tudok elképzelni. Nem arra gondolok, hogy a ruharétegeket lehántva magunkról ki milyen beach bodyt tud kivinni a partra. Sokkal inkább arra a kendőzetlen valóságra, ami a brit Martin Parr fotóin feltárulkozik. A Budapest Fotó Fesztivál keretében, a Műcsarnokban kiállított fotókon ugyanis a világ minden tájáról hozott a brit fotós példákat ezekre a szociológiai mikrovilágokra. SOMOGYI-ROHONCZY ZSÓFIA ÍRÁSA.

Martin Parr a mindennapok modern emberét rögzíti képein, annak vásárlási és fogyasztási szokásaival, ideális otthonával vagy éppen nemzeti sajátosságaival. Bár az elmúlt négy évtizedben az egész világot bejárta, a strandok iránti érdeklődését Nagy-Britanniából hozta, ahol sosem lehet az ember hetvenöt mérföldnél messzebb a tengertől. Nagy-Britanniában éppen ezért nagy hagyománya van nemcsak a tengerpart minden évszakban való kiélvezésének, de a beach photography-nak is. Fotográfiáinak erőteljes dokumentarista jellege témaválasztásában, a komponálásban és a fények, színek kezelésében is vitathatatlanul jelen van. A képek a valóságot tárják elénk minden ítélkezés nélkül, a fotós szeme azonban gyakorlottan emeli ki a tömegből az egyes gesztusokat, jeleneteket és karaktereket, ezzel rajzolva meg a modern ember pontos portréját.


JAPÁN, Miyazaki, Az Ocean Dome mesterséges tengerpartja. 1996
© Martin Parr / Magnum Photos

Martin Parr első sorozata még az 1970-es években készült, ezt foglalta össze az 1986-os The Last Resort című albumában. A szigetország strandjain túl hiteles társadalmi képet ad Argentína, Brazília, Kína, Spanyolország, Olaszország, Lettország, Japán, az Egyesült Államok, Mexikó, Thaiföld népéről és fürdőéletéről. Képein sokszor a különböző kultúrák tradícióit és a modern világ élvezetalapú strandfogyasztását ütközteti. Így történhet meg az, hogy Goa tengerpartján a szent tehénnel külföldi turisták osztozkodnak a parton. Parr képein izgalmas feszültséget okoz – főleg az ilyen egzotikus helyszíneken lőtt képeknél – a turisták fürdőruhás teste és a helyiek, a szolgáltatásokat kínálók a helyszín rendeltetésétől idegen teljes ruházata (Indonézia, Bali, Kuta, 1993). A ruházat mennyisége, a helyzetek finom ábrázolása így teszi a strandot a gazdasági alapú szituáció pontos leírójává, ahol a „fehér ember” ismét megkapja, amire vágyik.

Vizuális vizsgálódásainak jelentősége elsősorban nem bizarr, meglepő és nem ritkán megmosolyogtató mivolta. Sokkal inkább kritikus szemlélete miatt figyelemre méltó, bár fotói sosem bírálóak vagy elítélőek, inkább társadalmi jelenségekre, az emberiséget érintő globális kérdésekre hívják fel a figyelmet. Végtelenül őszinte felvételek ezek, amelyek nem paparazzi módjára, a strandolók tudta nélkül lesifotóként készültek, hanem nagyméretű objektívekkel, a szereplők egyfajta hallgatólagos beleegyezésével jöttek létre. Martin Parr mestere a különböző jelenetek párosításának, aminek eredménye végtelenül bizarr, mégis a való világunkból ismerős pillanatokat idéz fel bennünk. Így történt ez a 2004-ben a szlovéniai Piran tengerpartján elkapott jelenettel is, ahol az előtérben fesztelenül beszélgető fürdőruhás férfi és nő mögött éppen esküvői fotózás zajlik. Nem nehéz belelátni a két párosba a férfi-női kapcsolatok alakulásának két stációját.

A strandok lenyomatok, ahol nemcsak az emberek, de az ott használt tárgyak is hozzájárulnak a szociológiai helyzetjelentéshez. A britek speciális strandkultúráját mutatja a kenti Margate-ben készített kép, ahol az idős hölgy, mintha csak otthonát rekonstruálta volna a homokos parton, napellenőzős nyugágyban olvasgatja regényét, mellette kisasztalon teáscsésze, de asztalra kihelyezett üvegek várják a strandolókat a világ másik felén, a mexikói Acapulcóban is. Az ember bárhol is legyen, alakítja és formálja környezetét, így hagyja rajta személyiségének kézjegyét. Visszatérve Nagy-Britanniába, New Brighton strandján egy rozsdásodó lánctalpas gép alatt napozó anyát látunk játszadozó kislányával. A feleslegessé vált eszközt átengedték a sós levegőnek és más környezeti hatásoknak, a rozsdásodó szerkezet pedig így válik szép lassan a strand állandó elemévé. A klímakatasztrófa feszültsége napjainkban egyre csak fokozódik, már a tizenévesek mindennapjait is betöltik az ezzel kapcsolatos kérdések. Az 1985-ben, a New Brighton-i strandon szaladgáló kisfiút valószínűleg még nem foglalkoztatták ezek a kérdések, pedig a parton mellette felhalmozódott szemét mai újságcikkek illusztrációjaként is elmenne. A kisgyerek meztelensége és a mögötte feltorlódott szemét éles kontrasztjában a gyermeki ártatlanság és az emberiség élvezetet, valamint kényelmet hajszoló életvitelét ütközteti Parr és fest borús jövőképet már a nyolcvanas évek közepén.


NAGY-BRITANNIA, Anglia, New Brighton. 1985
© Martin Parr / Magnum Photos

A brit fotós képein az emberek tömegének és az abból kiragadott egyén bemutatása ad izgalmas elemzési szempontokat. A Strand az egész világ kiállításán összeválogatott anyagban remek ritmusban váltogatják egymást a kisebb csoportokról, családokról készített felvételek a strandolók tömegét megörökítő képekkel. Az egyéni képeken a sajátos strandhasználat mellett, a szülő-gyerek viszonyra is találunk példákat, míg a tömeges felvételeken a zord körülmények között, Jalta kavicsos partján pihenők mellett a japán mesterséges strandon fókatelep módjára tömörülő emberek viszolygást keltenek nézőjükben. A strandokon óhatatlanul előkerül a test kérdése, így Parr társadalomkritikus felvételein a modern kor testhez fűződő viszonya is felmerül a brazíliai Copacabanán készített képén egy kis humorral fűszerezve. A karcsú női testet a mögötte álló pocakos idős férfi zuhanyzó mozdulata másolja. A két teljesen eltérő test szinkronitása a modern kor emberének testfókuszára hívja fel a figyelmet.

A ruhátlanul és egyúttal védtelenül pihenő szereplőket könnyű lenne megalázó, kifigurázó helyzetekben megörökíteni, ezek a fotók mégsem gúnyolódnak, sokkal inkább keserű és kíméletlen tükröt tartanak elénk. Hová tart az emberiség, amikor a természetet élvezve saját műanyagszemetünkkel kell megküzdenünk a tengerpartokon vagy éppen a japán Miyazakiban található Ocean Dome mesterséges tengerpartján kell az önámításba menekülni, hogy van még tengerpart és szabad égbolt?

A kiállítás megtekinthető 2022.  június 26-ig.
Kurátor: Tulipán Zsuzsa

Címkék: Műcsarnok, Martin Parr