Revizor: Ahhoz képest, hogy érettségi tétel, az Antigoné viszonylag ritkán szerepel a színházak repertoárján.

Porogi Dorka: Az ókori görög drámák közül még mindig ezt játsszák a leggyakrabban, pedig rengeteg antik darabot ismerünk, és sok más izgalmas szöveg is akad köztük. Nyilván ennek az az oka, hogy ezt tanítják a középiskolában. Mostanában, véletlenül vagy sem, több Antigoné-produkciót is lehet látni az országban, Székesfehérváron és Szolnokon is műsorra tűzték.

R: Te választottad?

PD: Sokat beszélgettünk a darabválasztásról, végül én javasoltam az Antigonét, amit a Radnóti Színházban rögtön elfogadtak, mert egyértelmű volt, hogy ez a szöveg ma megszólal, megszólít.

R: Pedig akkor még elképzelhetetlennek tűnt volna az ukrajnai háború, ami most különös megvilágításba helyezi a tragédiát. Mennyire alakította át ez a darabbal kapcsolatos elképzeléseid?

Az Antigoné stábja

PD: Hamarosan ki fog derülni. A próbaidőszak nagyobb része már korábban lezajlott, csak le kellett állnunk a Covid miatt. Közben tört ki az ukrajnai háború. Most kezdtük újra a próbákat. Hogy mi változik, azt elméletben tudom, de igazából majd a próbákon dől el. Ha szigorúan az Antigoné történetét veszem – valakit nem szabad eltemetni, mert ellenség, és ott hever a hullája az utcán temetetlenül –, ez az alaphelyzet metaforikusan működött nekünk eddig is. Mert az mindig kérdés, hogy egy társadalomban mit kezdünk a holtakkal, a halottainkkal, kit kiáltunk ki ellenségnek és kit emelünk föl. De egészen más megtapasztalni, hogy szó szerinti értelemben is aktuális ez ma, 2022-ben, a szomszéd országban. Hélène Cixous írja egy versében a görög drámák kapcsán: ami elér bennünket Argoszban, az elér Párizsban is. Ami Thébában megtörtént, az Budapesten is megtörténik. Nem lehet elkerülni.

R: Az eredeti elképzelésed az volt, hogy Teiresziasz szerepét Cserhalmi György játssza majd, de ő végül visszalépett. A színlapon nem láttam nyomát annak, hogy kit választottatok helyette. A jós szerepe nem is maradt benne az előadásban?

PD: Egyelőre maradjon meglepetés, hogy hogyan jelenik meg Teiresziasz. Nem hívtunk rá vendégművészt, a társulat egy kitűnő színésze és külsős segítőink szólaltatják meg a jóst.

R: Milyen világot képzeltél el a tragédiának?

PD: Engem a színházban most nagyon erősen az foglalkoztat, hogy minél jobban látszódjék a színész és a színész munkája. Szeretnék olyan tiszta előadást csinálni, amelyet tényleg az emberi gondolatok és indulatok éltetnek, mert az Antigoné egy ilyen tiszta darab. Ami nem azt jelenti, hogy primitív vagy szimpla, hanem, hogy alkalmas arra, hogy a rétegzettsége és a bonyolultsága a színészi játékon, emberi mélységeken, pillantásokon és hangsúlyokon keresztül mutatódjon meg. Ezzel kísérletezünk. Statikus, minimalista világa van az előadásnak, mert elsősorban az érdekelt minket, hogy az emberben mi történik. Kreón, aki hoz egy ilyen lehetetlen, másfelől persze logikus törvényt, miért nem gondolja meg magát, noha mindenki, még a saját fia is figyelmezteti, hogy ez nemcsak másokra nézve káros, hanem a saját sorsára nézve is. Akkor sem hátrál meg. Miért képes valaki akkor is meghalni, ha nem muszáj? Az a jó, hogy ezeket az alapvető emberi ügyeket – és a többit, szerelmet, családot, halált, vagyis azt a mindenfélét, ami az embert folyton foglalkoztatja – egy ilyen antik drámában van idő és lehetőség végiggondolni, és a maga gazdagságában megtapasztalni. Kinagyítani. Lelassítani. Olyan világot szerettünk volna létrehozni a tervezőkkel – Kupás Annával, Adrian Ganea-val és Pető Katával, illetve a zeneszerzővel, Kákonyi Árpáddal, ahol erre van lehetőség. És ahol jól látszik a színészet mint alkotómunka.

R: Kákonyi Árpád a produkció zeneszerzője, rajta kívül még Termes Rita és H. Tamássyk Balog Zsolt szerepel zenei közreműködőként az előadásban. Milyen zenére számíthat a közönség?

PD: Kákonyi Árpád csodálatos zenét írt az előadásnak, amit a kar ad elő. Már az ókori görögöknél is énekelték a kardalokat, ének, zene és tánc is volt az előadásokban. Vannak klasszika-filológusok, akik azt mondják, ma csak a szövegét nézni egy ilyen antik tragédiának olyan, mintha egy Mozart-operának csak a librettóját néznénk. Innen jött az ötlet, hogy énekeljenek. Rita és Zsolt Árpival felváltva zongoráznak. A zene nagyon-nagyon fontos része ennek az előadásnak.

R: Sodró Eliza és Rusznák András alkotják a kart.

PD: Akik amellett, hogy ragyogó színészek, fantasztikusan énekelnek. Azt hiszem, a nézőhöz közel állhat, hogy énekben, zenében történik a narráció, a sztori elmesélése. 

R: Trencsényi-Waldapfel Imre 1947-es fordítását használjátok, a verses forma befogadása milyen nehézséget jelenthet a mai nézők számára?

Porogi Dorka. Forrás: Radnóti Színház. Fotó: Dömölky Dániel

PD: Fontos volt, hogy a szöveg verses, mert ez olyan tömörséget és elemeltséget jelent, ami az elmélyülés lehetőségét jobban megadja. A versbeszéd mindig sűrűbb, mintha az ember prózában elmondja ugyanannak a versnek a tartalmát. Örülnék, ha lenne az Antigonéból három-négy friss, mai fordítás – de nincs. Kelemen Kristóf dramaturggal icipicit igazítottunk rajta. Kihívás verses szöveget mondani a színpadon, más technikával kell megszólalniuk a színészeknek, mint amikor hétköznapi, prózai nyelven kell beszélniük. Engem ez motivál, mert fontosnak tartom, hogy sokféle nyelvet halljunk a színházban, ugyanúgy, ahogyan például sokféle zenét hallgatunk vagy sokféle filmet, sorozatot nézünk.

R: A szereposztásról mit érdemes tudni?

PD: Azt, hogy a főpróbahéten vagyunk együtt először mind: a Covid teljesen szétzúzta az Antigoné próbáit, állandóan és hosszan beteg volt valaki. Rettenetesen nehéz időszak volt, mert a színházcsináláshoz talán tényleg nem szükséges sok feltételnek teljesülnie, de együtt töltött idő nélkül nem megy. Szegény színészek – akik nagyszerűek – egyedül próbáltak, a falnak mondták a dialógusaikat. Mészáros Blanka Antigoné, Pál András Kreón – mindkettejükben hatalmas erők, indulatok munkálnak, amelyek megsokszorozódnak az ütközéstől, a találkozástól. 

R: A testvéred, Porogi Ádám játssza a Hírnököt. Nem furcsa vele dolgozni?

PD: Dolgoztunk már együtt, a kezdetekkor a gimnáziumi években és később, felnőttként is, úgyhogy nem furcsa. Nekem inkább örömteli, mert Ádám nagyon hamar megért, nem is fél-, hanem negyedszavakból. Neki biztosan nehezebb, de türelmes velem.

R: Nézőként láttál emlékezetes Antigoné-előadást?

PD: Bocsárdi László Antigonéja fontos élmény volt számomra. Nála a halott Polüneikész megjelent a színpadon, és néma szereplőként végig részt vett az előadásban. A darab fő kérdését, hogy mi történik a halottal, Bocsárdi rendezése pontosan megfogalmazta. A mi előadásunkban sokkal-sokkal kevesebb a mozgás, inkább erősen szövegközpontú, mert abban próbál utazni, hogy hogyan gondolkodnak ezek az emberek.

R: Az irodalmi konzultánsnak, Karsai Györgynek mi a szerepe a produkcióban?

PD: Amellett, hogy sokat mesélt nekünk a görög színházról és ezekről a mítoszokról, sorról sorra végigvettük vele az Antigoné szövegét, ő nézte a görög változatot és időnként pontosította, ahol a magyar fordítások kicsit csaltak vagy másként fogalmaztak. Számít például, hogy a temetés ügyében ki mit mond, sírba tételt emlegetnek-e, vagy csak rászórnak a holttestre egy kis homokot. Az ember úgy emlékszik, hogy ebben a darabban Antigoné eltemeti a testvérét, mert ezt mondja. Pedig dehogy: Polüneikészt éppen Kreón fogja eltemetni.

R: Az ELTE magyar szakán, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen rendező szakon szereztél diplomát. Járt ez hátránnyal?

PD: Biztosan megvannak a hátrányai, de azért rengeteg hozadéka, fontos tapasztalata, előnye is van. Felvételiztem egyszer az SZFE-re, de nagyon rosszul vizsgáztam, Babarczy tanár úr nem vett fel, így kerültem Marosvásárhelyre, ahol viszont az MA képzésben ő lett az osztályfőnököm. Nagyon szerettem. Sokféle út van, a rendezéshez is sokféle út vezet, mindenkinek a magáét kell megtalálnia. Nekem az SZFE modellváltás előtti éve volt szakmailag fontos pillanat, amikor úgy éreztem, hogy helyre kerültem, jól vagyok, a Doktori Iskolában is, illetve a tanítást is elkezdtem tanulni Novák Eszter mellett, és még rendezhettem is.