Holdlovag
2022.05.16.

A Holdlovag a szokásos Marvel-termékekhez képest érezhetően kiforratlan, látszólag semmi köze a képregényuniverzumhoz. Tán mégis éppen ezért képes szimpatikus és kellemes szórakozássá válni. BECSÁGH DÁNIEL ÍRÁSA.

A Disney+ térnyerésének egyelőre komoly megválaszolatlan kérdése, hogy milyen szerepet szánnak az ide delegált Marvel-szériáknak. Mennyire engedi el a stúdió a gyeplőt, és mennyire silányítja olcsó utánlövésekké az egyelőre terjedelmükben-méretükben jellemzően valóban inkább felduzzasztott tévéfilmként funkcionáló sorozatokat?

Tagadhatatlanul észrevehetünk némi igyekezetet, hogy az új Marvel-sorozatok kitörjenek a szokványos keretek közül: a Lokiból Doctor Who-t idéző multiverzumos nyomozgatás, a WandaVízióból több metaszintű szitkom-hommage kerekedett, de a Holdlovag lett az első széria, amely utalások szintjén a Marvel Moziverzumtól függetlenül létezik – miközben hivatalosan mégis oda számítandó. Ezt a szériát tehát már az sem köti gúzsba, hogy Vasemberre vagy Amerika Kapitányra, a korábbi filmek eseményeire hivatkozzon, és kényszeredetten magyarázgassa, miért nem szállt be az újonnan felbukkanó hős a legutóbbi világméretű küzdelembe. 


Oscar Isaac

Ez pedig abszolút meg is látszik a mű hangulatán: a főszereplő Steven Grantről (Oscar Isaac) csak annyit tudunk meg, hogy múzeumi ajándékbolt-árus létére komoly alvászavarral küzd, olyannyira, hogy éjjelente kénytelen magát kikötözni az ágy lábához. Mint hamar kiderül, ennek magyarázata, hogy ilyenkor egy másik személyisége, Marc veszi át az irányítást, aki Arthur Harrow (Ethan Hawke) nyomában teszi kockára életét. Marc ugyanis az egyiptomi holdisten, Khonsu „avatárja”, e szerepében pedig azt kell megakadályoznia, hogy Harrow feltámassza az emberiség elszámoltatására váró Ammitot.

A Holdlovagot sokan csúfolják a Marvel Batmanjének, hiszen az átlaghoz képest kegyetlen módszerekhez folyamodó, mentális problémákkal küzdő figura, aki - mivel erejét egy holdistentől kapja - szigorúan éjszaka ölti magára szuperhősgúnyáját. A mozgóképes feldolgozásban azonban nem ez legjellegzetesebb vonása, hanem az, ahogyan testében-fejében az ügyetlen stréber Steven és a minden hájjal megkent zsoldos Marc egymásnak veselkedik. Láthattunk már hasonlót a néhány évvel ezelőtt kultfilmmé vált Upgrade esetében, ahol szorult helyzetében a főszereplő az agyába ültetett mesterséges intelligenciának kényszerült átadni az irányítást, amely aztán kéjes mészárlásba kezdett - eleinte így kell elképzelni Marc és Steven viszonyát is. Néhány epizódon belül ugyanakkor fordul a kocka, és már Marcnak kell lemondania a kontrollról az egyiptológus Steven tudásáért cserébe.

A Holdlovag tehát igyekszik kreatívan bánni ezzel a geggel, azonban végeredményben akcióinak sava-borsát mégiscsak az adja, ahogyan a két alterego még egy rakás verőemberrel a nyakában is egymás osztja. Mindez a vezető rendező Mohamed Diab dinamikus, kevés snittből dolgozó koreográfiáival egyesülve kellően egyedi stílust kölcsönöz a műnek, miközben tökéletesen képviseli a Marvel világának akció-komédiai hangulatát. Valahol ez hiányzott eddig a Marvel Moziverzum tévés (streaminges) darabjaiból, hogy lássuk, nem veszik el semmi a százmillió dolláros büdzsé és az osztálytalálkozó-méretű sztárparádé híján sem, ugyanakkor nem is kell kényszeresen feszegetni a műfaj kereteit.

Ezzel együtt több sebből vérzik a sorozat, amelyből a legtriviálisabb, hogy a jelentős részben hazánkban forgatott produkció kifejezetten kínosan (és a Marvel kiapadhatatlan forrásaihoz képest meglehetősen méltatlanul is) csalja el Londonná Budapestet, illetve Egyiptommá Jordániát. A bizonytalanság az ilyen jellegű tapasztalatot nélkülöző Diab, illetve a hozzá társuló, de eddig leginkább sajátos indie-horrorokban jeleskedő Justin Benson-Aaron Moorhead páros rendezésén is megmutatkozik, a Holdlovag szerkesztése sokszor kiforratlan, jeleneteit-dialógusait kizárólag Oscar Isaac jutalomjátéka menti meg, aki órákig el tudna szórakoztatni az adott helyzetben rendre kínosan feszengő személyiségeivel.

Már sokkal inkább a Marvelhez köthető gyermekbetegség a mitológia félszeg túlsúlya. Miként újabban a filmek esetében észrevehetjük, a Holdlovag lendületét is rendre megakasztja, hogy az események mozgatórugóit, a karakterek múltját felvázolja, azonban ezek még a 6x45 perces terjedelem ellenére is javarészt csak összekötő elemnek számítanak a különböző bonyodalmak és összecsapások között, vagy éppen kifogásnak azok megteremtésére. Így a sorsok kidolgozottsága, a cselekmény szövevényessége nem üti meg azt a szintet, amit a formátumtól elvárnánk, ugyanakkor mindez mégis kellően nagy szeletet hasít ki magának az összképből, hogy annak többi részletét önfeledten élvezhessük.

Tegyük hozzá, hogy a Holdlovagra ballépései ellenére sem az óvatosság, hanem egyenesen a merészség a jellemző. Epizódjai bátran játszanak a műfajokkal (szigorúan véve egészen különböző zsánerekbe is sorolhatnánk mindegyiküket), számos alkalommal igyekeznek jól-rosszul megidézni a klasszikus kalandfilmek könnyedségét és izgalmát, a Marvel-mozgóképek egyformasága mellett pedig egyenesen kísérletező kedvűnek mondhatjuk. Sajnálatos, hogy ez a kísérletezés jellemzően túl kapkodó, sekélyes és főleg bátortalan ahhoz, hogy valódi bravúrrá álljon össze, de egy-egy ötlet, akciókoreográfia, képi megoldás még így is rendre feldobja az összhatást.

A Holdlovag legnagyobb erénye tehát, hogy a mindig élére vasalt, ugyanakkor sokszor éppen ezért túl szürke Marvel Moziverzum önmagán belüli antitézise. Hibái a stúdiótól megszokottnál számosabbak, helyenként kifejezetten ügyetlen, ugyanakkor éppen fésületlensége, próbálkozásai adják azt a bájt, amely hétről hétre a képernyő elé vonz, még akkor is, ha nem az év sorozatélményével a hátunk mögött állunk majd fel onnan. 

A sorozat adatlapja a Mafab.hu-n, itt található.

Címkék: Disney+, Marvel, Oscar Isaac