Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZERELMI ROBOT

Don Juan, vagy az apák kínja / Szkéné Színház – Komáromi Jókai Színház
2022. máj. 3.
Apa csak egy van a színen, de az is halott, ámbár járkál fehéren, háziköntösben, cigarettával a szájában. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.

Nagy Péter Istvánnak a színháztalan járványidőszakban volt egy kiemelkedő film/színházas rendezése a Radnóti Színházban, a Don Carlos. Lehet, hogy az a produkció egyszer s mindenkorra összeforrasztotta őt a kamerahasználattal – mondom kis sóhajjal. Mindenesetre most, amikor egy másik Donhoz, Juanhoz fordult – akinek alakjával, sorsával irodalmi/művészeti alkotások ezrei foglalkoznak – ismét igénybe vett operatőrt és színpadi monitorokat. Sőt az izgalmas szombathelyi Candide-jánál is hasonlóan járt el, ott helyenként valóban nélkülözhetetlenné téve a kamera különleges közeli, vagy mögöttes nézőpontját. Talán előbb-utóbb filmrendező lesz belőle – láthatóan képekben gondolkodik. 

Don Juan-változatát a fiatal rendező Fekete Ádámmal együtt írta, és egyáltalán nem meglepő, hogy a szöveg poénszinten reagál a mára. (A legszembeötlőbb példa, amikor Don Juan a Kormányzó holtteste felett ezt kérdezi Sganarelle-től: „Azt hiszed, holtában nem tud kormányozni? Alulfizet néhány pedagógust, elhanyagol néhány kórházat, újságírói kérdésekre nem válaszol…”) Jellemző az is, hogy a verbális humor olykor az abszurd irányába kezd kinőni, de ezek a hajtások elhalnak, elhalogatnak. Valahogy az egész textus úgy hat – vagy talán pontosabban: az egész előadás hat úgy –, mintha a darab, a történet, a problematika nem gyökerezett volna meg a feldolgozásban. A felszín színes és üde. A lendület elsöprő. Fiatalos, vicces szópatronok robbannak fel és füstjük szétoszlik a füstben. Könnyed helyzetekben magukat könnyedén feltaláló színészeket látunk dinamikus és itt-ott szellemes jeleneteken átszökellni. A főhős inkább tetszik gátlástalan szoknyapecérnek, mint nonkonformista lázadónak. De talán joggal fokozza le őt a XXI. század.

Mindjárt a kezdés impozáns a maga jól szervezett káoszával. Műtős ruhába öltözött egészségügyi személyzet fektet fel antik zsámolyra egy szülő nőt, majd a kézikamera jóvoltából belülről látjuk a születést, a gyermek szemszögéből. Kisfiú jön a világra – a remekül táncoló, rövidnadrágos Béhr Márton –, akinek később irigylésre méltó játéka lesz: egy távirányítható, kerekes kaméleon. Gondolhatnánk, hogy talán Don Juan legkorábbi emlékei elevenedtek meg a szemünk előtt, de mivel a kismama (Kiss Szilvia) utóbb Donna Elvira szerepében bukkan fel, akár Don Juan fiaként is azonosíthatjuk a gyermeket. Az előadás a Don Juan, vagy az apák kínja címet viseli, ezért óhatatlanul keresi az ember a történetben az apafigurát – esetleg a drámai hiányát –, de személy szerint én nem jutottam messzire ezen a vonalon. A molière-i alapművel ellentétben itt nem jelenik meg Don Louis, Juan apja. Címszereplőnknek pedig nincs köze a saját fiához. De talán még az anyának sincs köze a gyerekhez, hiszen Kiss Szilvia Donna Elvirájának több nemigen jut, mint hogy bugyután simogasson egy műgalambot a karján, és időnként irritálón megcsipkedje Don Juan arcát. 

donjuan12
Kiss Szilvia, Orosz Ákos, Kerekes Vica

Apa csak egy van a színen, de az is halott, ámbár járkál fehéren, háziköntösben, cigarettával a szájában. Ő a Kormányzó, Donna Anna atyja, akinek az ingzsebén szétterjedő vérfolt vezet sajnálatos halálához egy látványos szcénában az előadás elején. Szerepében Skronka Tibor sétálgat vagy üldögél jelentőség- és méltóságteljesen.

A darab ugyan maga mögött hagyta Molière-t, de a szerkezet némely pontokon vagy egy-egy részlettel utal az alapműre. Sőt, néha még a Mozart-operára is. Sganarelle – akinek képében Szabó Viktor eleve úgy lép színre, hogy mozgatja az arcán az izmokat, ez pedig a drámai feszültség jele a férfiszínészeknél, amint azt jól tudjuk az amerikai filmekből – voltaképp elmondja Donna Elvirának prózában a Leporello Regiszteráriáját, vagy legalábbis annak modernizált verzióját. De kedves célzás a drámairodalmi elődre az is, hogy a Dimanche (Vasárnap) nevű hitelező helyén egy Dimanche nevű cégtábla bukkan fel: vendéglő, ahol Don Juan a parasztlányok helyett egy pincérlány-testvérpárt talál, Jeney Luca e. h. fádabb Zsuzsiját és Kanyó Kata e. h. rafináltabbnak látszó Roziját. Ebben a kockás abroszos, piros műbőr üléses vendéglőben, ahol a lányok dolgoznak, csak szívpörköltöt szolgálnak fel. Semmi egyebet.

Történetesen Nagy Sándort is emlegeti mind Molière, mind Fekete Ádám és Nagy Péter István Don Juanja, többé-kevésbé hasonló apropóból, ám eltérő konklúzióval. „Az én szívem az egész földet be tudná tölteni szerelemmel, és mint Nagy Sándor, én is azt kívánom, bár más világok is volnának, hogy azokat is meghódíthatnám” – válaszolja Don Juan Sganarelle szemrehányó szavaira Karinthy Frigyes fordításában. Most pedig ezt mondja: „A legnagyobbakat a nyugtalanság hajtja, semmi más. Nagy Sándor meghódít 618 várost 33 év alatt, ha olyan nagy békében él önmagával?”

donjuan13
Fotók: Hunyadi Margit. Forrás: port.hu

Még nem említettem, hogy Don Juant Orosz Ákos alakítja, pedig feltehetőleg miatta, érte született ez a produkció. A színészre a Maladypében töltött éveiben számos bemutató épült, majd a vígszínházi időszaka alatt nem raktak rá komolyabb súlyokat. Érdekes és szerencsés módon most egyszerre mutatkozhat jelentős filmfőszerepben a vásznon (a Kilakoltatás című filmben) és a színpadon, ebben a speciális konstrukcióban, a Szkéné Színház és a komáromi Jókai Színház koprodukciójában. Orosz Ákost mindig is olyan színésznek ismertük, akinek a koncentrációja és a színpadi energiája felpumpálja a színházi estét. Don Juanként is robbanékony, nagy kedvű. Lezser világos öltönyt és fekete-fehér mintás kivinget visel – ez a gyerekkoromból felrémlett kifejezés olyan inget jelöl, amit nadrágon kívül hord a férfiember. Vörös cipőjével harmonizálnak azok a vérfoltok, amelyek a kormányzógyilkosság közben kerültek az öltözékére. (Jelmeztervező: Szabados Luca m. v.) Orosz Ákos ezúttal úgy mozog és táncol, mint egy isten (a kaján görög istenek fajtájából). És úgy beszél, mint akinek a nem igazán indokolt mikroport megengedi, hogy széles skálán használja a hangját és értelmes, kifejező beszédét: a belső morfondírozás csendességétől az eltitkolt félréken és a bizalmas kettősökön át az agresszív nagyhangúságig.

Ha valami nyomatékot ad ennek a feszített, sőt már-már görcsösen erőltetett nőcsábászrohamnak, amit Don Juanunk produkál, akkor az Kerekes Vica m. v. Donna Annájának présence-a. A színésznő által megformált finom, érzékeny, gyötrődő teremtésnek az a drámai sorsa, hogy hozzá fel nem érő, silány férfiak jutnak neki. Egy jó szándékú, korlátolt és unalmas Don Ottavio, akit Olasz István precízen és karikaturisztikusan hoz, lelkesen ígérve menyasszonyának, hogy elhalmozza egyedülléttel, ha arra vágyik. Valamint Orosz Ákos Don Juanja, a felületes, rámenős, versenyszellemű „Casanova”. (Állítólag Mozart a Don Giovanni születése közben konzultált Casanovával.) A mi szépséges, vörös hajú, szeplős Donna Annánk fátyolos tekintete megszenvedett lelki mélységről tanúskodik. Esélye sincs itt olyan férfira, aki méltó lenne hozzá.

A díszlet alapjában véve fotóműteremre utal, és ennek megfelelően fényképészként is viselkednek hőseink, elsősorban Sganarelle, aki vakuvillanások közepette képekkel dokumentálja gazdája nőközpontú mindennapjait. Devich Botond hullámsarkú fehér tere elkoszolódik az előadás alatt, aminek jelentőséget is tulajdoníthatunk. Fontos alkotóeleme a produkciónak a hanghatás és a zene, amit Hunyadi Máté a személyes közreműködésével hoz létre, játszik, kever. A végeközeli kavalkádban talán az a legmegragadóbb, ahogy Hunyadi Máté elénekli az odaveszett Don Juan helyett Mr. Gideon Bye, Bye, Love-ját a Mindhalálig zenéből.

Cikkemet igyekeztem az előadásban elhangzó ama Don Juan-i instrukciónak jegyében írni meg, hogy „Ne ítélkezz, informálj!”

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek