Interjú Tárnoki Márkkal és Hajós Zsuzsával
2022.09.25.

Tárnoki Márk és Hajós Zsuzsa második közösen készített győri előadását májustól láthatja a közönség a Vaskakas Bábszínházban. A Csipkerózsika óvodásoknak szóló kortárs opera, amely az igazmondás-hazugság összetett kérdéskörére fókuszál elmesélve Csipkerózsika százéves álmát is. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

Revizor: Körülbelül egy évtizede dolgoztok együtt. Mi ösztönöz titeket a közös munkára?

Hajós Zsuzsa: Azért szeretek Márkkal dolgozni, mert hajlandó arra, hogy megpróbálja megérteni, mi van a fejemben, és ehhez mindig inspirálóan kapcsolódik. Soha nem kísérleteztem annyit, mint a közös munkáink során, egyszer még operettet is csináltunk egy színművészetis vizsgára.

Tárnoki Márk: Mindig mint írót szoktam megkeresni Zsuzsát, írónak pedig csak olyat kér fel az ember, akiben megbízik. Amikor ő ír valamit, az mindig meglepő, nem is kapásból szoktam beleszeretni a szövegeibe. Van, hogy elsőre nem értem minden részletüket, csak érzem, hogy nagyon érdekesek. Amikor elkezdünk róluk beszélgetni, akkor szokott kiderülni számomra, hogy mi van pontosan Zsuzsa fejében. Szövegei többrétegűek, amiket érdemes kibontani. A közös munkánkban ez számomra a legélvezetesebb rész, amikor egy születő anyagról elkezdünk beszélgetni.

R: Van, amit egymástól tanultatok?


Tárnoki Márk

TM: Igen, és a Kerekasztalnál végzett munkámból – e kettő összefügg. A Kerekasztal társulatának tagjai nagyon strukturáltan gondolkodnak. Színházi nevelésről, történetek felépítéséről, téma- és kérdésfelvetésekről, nézőpontváltásokról rengeteget tanultam tőlük, és személyesen Zsuzsától is.

HZs: Sokszor volt alkalmam próbákat nézni, ahol Márk instruált. Nem tanultam drámaírást, így annak a nagy részét, hogy egy drámaszöveg hogyan tud megélni a színpadon, Márktól tanultam meg. Ilyen szempontból pedig a legkevésbé sikerült közös munkáink voltak a legtanulságosabbak számomra. Ezeknél élt a fejemben egy-egy vízió, amelyről kiderült, hogy színpadon nem lehet úgy megcsinálni, ahogy megálmodtam. A másik, amit csodálattal nézek, hogy Márk hogyan dolgozik a színészekkel, és hogyan kezeli a felmerülő problémákat. Én sokkal korábban felhúzom magam egy-egy konfliktushelyzetben, ő pedig szépen és türelmesen simítja el ezeket.

R: A Vaskakasban is dolgoztatok már közösen, a Lúdas Matyi című előadásban. Ez elég meglepő volt számomra, hiszen ritka, hogy valaki politikai színházat csináljon gyerekek számára…

TM: Neked politikai színháznak tűnt?

R: Határozottan. Szerinted nem volt az?

TM: Annyira nem, sőt, részben azért hívom Zsuzsát a Vaskakasban készülő előadásokhoz, hogy a helyzethez láncoljon engem, és hogy segítsen figyelni arra, hogy ne az önmegvalósításom domináljon, hanem gyerekek számára működő, élvezhető előadást hozzunk létre.

R: Nem gondolom, hogy ez nem volt élvezhető a gyerekek számára, és bár igaz, hogy a Lúdas Matyi már önmagában is a hatalomról szól, ugyanakkor az, ahogyan az erőszak és az erőszakmentesség kérdése felmerül a végén, határozottan aktuális politikai kérdésnek tűnt számomra. Szerintetek ennek hol vannak a határai gyerekeknél?


Hajós Zsuzsa

TM: Ha jól értem a kérdést, akkor nincsenek határai. Ez is egy nagy tanulság, amit a Zsuzsával való munkámból tanultam meg, hogy témákban nincs korosztályi megkötöttség. Itt élünk ezen a világon együtt, a problémáink ugyanazok. A hatalom kérdése egy óvodában ugyanúgy jelen van, mint egy munkahelyen. Inkább a megjelenítés módja a kérdés, hogy miként lehet úgy közelíteni hozzá, hogy egy adott korosztály számára érdekes legyen.

HZs: A Lúdas Matyi semmilyen módon nem akart politikai lenni. Talán egy ilyen rész van benne, a libák meggyilkolásának pillanata, ami értelmezhető történelmi utalásként. A holokauszt járt a fejünkben, de nem volt célunk, hogy ez bármilyen módon kiderüljön. Azt, hogy egy faluban legyilkolják a libákat, érti a gyerek, és érzelmileg is érinti, de ha erről a holokauszt jut eszébe valakinek, az már egyfajta interpretáció. Lényegét tekintve ugyanazt érti alatta egy gyerek és mi is, csak nekünk mások a hozzátársított képzeteink. 

A Lúdas Matyinál akkor lett világos számomra, hogy milyen hatással van a gyerekekre, amikor a korosztálya, tehát kisiskolás közönség nézte, és bejött Szúkenyik Tamás joviális Döbrögije. Annyit mondott a szolgájának, hogy „jöjjön csak ide, Márta”, és mikor ezt a mondatot kimondta, az előttem ülő kisfiú azt mondta, hogy „hú”. Neki volt ezzel kapcsolatban tapasztalata, tudta, hogy ilyen, amikor az igazgató bácsi behívatja az irodájába: kedvesen beszél, de biztosan nem lesz jó vége. Ezeket a finomságokat kell megtalálni, hogy a gyerek az egyes helyzeteket ugyanúgy értse, mint a felnőtt – a különbség ilyenkor csak az, hogy a felnőttnek mások az asszociációi.

R: Most a Csipkerózsikán dolgoztok a Vaskakasban. Miért éppen ezt a történetet választottátok?


A fotók a Csipkerózsika című előadás olvasópróbáján készültek. Forrás: Vaskakas Bábszínház

TM: Zenés rendezőként végeztem, de kevés zenés színházi felkérést kapok. A Vaskakasban most lehetőségem nyílt zenés előadást rendezni. Mindenképp operát vagy daljátékot szerettem volna, de a társulatra kellett szabni a darabot, akik nem operaénekesek, hanem bábszínészek, így nyilvánvaló volt, hogy egy új műre lesz szükségünk. A Csipkerózsika ehhez alkalmas anyagnak tűnt, hiszen rövid és egyszerű a története, amelyben van egy részlet – az álom –, amit ki tudunk bontani. Csipkerózsika száz éven keresztül alszik, mi pedig azzal kezdtünk el foglalkozni, hogy mit álmodik ez idő alatt. Az ötletem az volt, hogy 1922-ben aludjon el, 2022-ben ébredjen fel, és az elmúlt száz évünket álmodja meg. A történelmi témától először mindenki nagyon megijedt, ám amikor elkezdtünk rajta dolgozni, végül nem ez került a fókuszba, hanem az igazság és hazugság kérdései. Most ott tartunk, hogy nagyjából készen van a történet, Brandenburg Ádám megírta a zenét, és lett egy kortárs operánk gyerekeknek.

R: Mi történik Csipkerózsikával, mikor felébred?

TM: Tényleg eltelik száz év, az álom pedig egyszerre szerelmi és felnövéstörténet. Csipkerózsika és egy fiú az álomban megküzdenek egy sárkánnyal, aztán összeházasodnak. Mikor felébred, ott áll ugyanaz a fiú mellette, aki nem tud arról, mi történt az álomban, de Csipkerózsika mintha már tudná, hogy az ő együtt töltött életük milyen lesz.

R: Zsuzsa, milyen volt librettót írni?

Nagyon féltem tőle, hogy fog sikerülni, és persze, elolvastam egy csomó librettót előtte. Napi kapcsolatban voltam Ádámmal, a zeneszerzővel, és szabad kezet adtam neki. Volt olyan, hogy egy refrénbe például hat szótagos szót írtam, és akkor Ádám kedvesen megkért, hogy cseréljük ki valami másra. Ez egy modern librettó, nem kellett feltétlenül rímes szövegeket írnom hozzá, végül lett ilyen is, olyan is. Amit elrontottam, azt Brandenburg Ádám kijavította, és azzal is ő szembesített, hogy ami prózában két perc, az zenében négy, és mivel az előadás óvodásoknak szól, nem lehet másfél órás.

TM: A librettók általában a zene szolgálatában állnak, és emiatt szimplának, butácskának tűnhetnek. Épp a zene kezdi el kibontani azokat a tartalmakat, amiket a librettó csak felskiccel. Amikor elolvastam a szöveget külön, úgy éreztem, hogy baj van, mert túl egyszerűnek találtam, de amikor zenével együtt hallgattam, elkezdett működni az egész. A zene vezet mindent, az írót is, a rendezőt is, tulajdonképpen a zene a főnök ebben az előadásban.

Szerző: Puskás Panni