Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY SZEM A LÁNCBÓL

Czóbel Minka: A pillanat értéke
2022. ápr. 25.
Czóbel Minka a magyar irodalomnak elhallgatott és elfeledett szerzője. Élete vége felé kevésbé számíthatott újítónak, mint pályája kezdetén, noha felöleli és láncszerűen összeköti a 19. századi irodalmat a 20. századival. De mivel nő volt, és más esztétikai elképzelések mentén alkotott, így fel sem bukkanhat a kánonban. FEKETE I. ALFONZ RECENZIÓJA.

A Kortárs Könyvkiadó 2021-ben kiadott válogatáskötete 1886-tól 1942-ig emel be „lappangó” verseket és kisprózákat a szerzőtől. Bíró Erzsébet Franciska és Urbán László igyekezett szem előtt tartani azt a sokszínűséget, ami Czóbelre jellemző. Balladákat, jelenetet, verseket, életképeket, külföldi riportokat, művészportrékat, meséket, tárcákat, valamint novellákat válogattak be folyóiratokból, évkönyvekből és antológiákból. Ennek megfelelően a teljes kép sokszínű, és kirajzolódik az a széles érdeklődési kör, ami a szerző sajátja. A gyűjteményt egy esszé zárja Bíró Erzsébet Franciskától, amelyben összefoglalja a Czóbel jelentőségét és egyben felveti kívülállóságának okát is.

czobelminka1

Számomra abszolút üdvözlendő volt ez az új irányokat kijelölő bevezetés a czóbeli szöveguniverzumba. Elsődlegesen azért, mert bár nagyon érintőlegesen jeleníti csak meg a korábbi – erőteljesen, noha implicit módon – nőgyűlölő értelmezési keretet, át is lép rajta. Itt a kortársak és az utókor által odagondolt leszbikusságra, a világtól való elvonultságra („vidéki arisztokrataasszony”), és az esztétikai különutasságára érdemes gondolni. Felmerülhet az a kérdés is, hogy mennyire szükséges akár akkor – nemesi családból származó nőként nem komilfó -, akár most – bárki általi – az aktív részvétel az irodalmi életben, vagy elégséges, ha csak a szövegei jelennek meg. Másodlagosan pedig azért, mert Bíró az esszében hangsúlyozza azokat az irányokat, amelyekkel Czóbel írói pályafutása során kapcsolatba került, majd beépítette szövegeibe. Sőt, új megközelítési irányra – ökotudatosság – is javaslatot tesz. Nagy érdeme továbbá, hogy mintegy feloldja a negatívumot és pozitív olvasatot ad az „anarcsi boszorkány” jelzőnek, amely levakarhatatlan, szúrós bogáncsként tapadt a szerzőre a korábbiakban. Valamint rávilágít azokra a (külföldi) kulturális forrásvidékekre, amelyekből Czóbel merít és amelyeket ő elegyít a magyar irodalommal.

Czóbelnek az időbeli és térbeli összekötő szerepe akkor bontakozik ki teljes egészében az olvasó előtt, amikor körvonalazódik és felismerhetővé válik a magyar irodalomban betölthető helye. Ugyanis a szélesebb olvasóközönség számára egyelőre űr tátong a 19. század végétől a 20. század közepéig a női szerzők tekintetében.

Czóbel nevével az egyetem második évében találkoztam. Feladatul kaptam egyik órámra, hogy gyűjtsem ki az írónő verseit A Hét 1890-91-es évfolyamaiból. Akkoriban mély benyomást nem gyakoroltak rám a szövegei, nem értettem, mi olyan különleges ezekben a romantikus, kicsit gótikus, balladát megidéző veresekben. Anglistaként ugyanis nem lepődtem meg ezen az együttálláson. Egy évtizeddel később a Pókhálókat olvasva kezdett számomra világossá válni, hogy miért és mi okból maradhatott ki Czóbel még legkurtább lábjegyzetként is a magyar irodalmi kánonból és kerülhetett be a hungarofuturista panteonba. Utóbbiba éppen sokszínűsége miatt.

A szerző olyan látszólagos öntörvényűségeket követ el összeválogatott szövegeiben, mint hogy például whitmani szabadverset ír, amit ritmikus prózának nevez, vagy dekadenciát közvetít, de nem a magyar irodalomban megszokott, dzsentri figuráján keresztül megrajzolt romlásról, inkább a gótikus irodalomra jellemző erózióról. Fontos megemlíteni azt is, hogy az Arany János rurális, varázslatos világát ugródeszkának használó, Ady szimbolizmusáig felúszó Czóbel mennyire érezte és értette a hazai irodalmat és a szellemi lírát. Több nyelvben jártas, művelt és tájékozott lévén, írásaiban tetten érhetőek a francia szimbolisták hatásai is. A szerző bölcseleti dialógusai, az orientalizmusként is olvasható buddhista tanok kozmikus távlatának hatása is felfedezhető a szövegeiben, ahogyan a metafizika is. A természet misztikuma keveredik a keresztény szimbolikával és a klasszikus pogányság rég elfeledett lényeivel („Pán-dalok”). Prózai repertoárjában sok minden megfér, ír például gótikus történetet Angyalhaj címmel, de előfordul a századfordulóra jellemző fantasztikum is (A gyöngyfüzér). Azonban Czóbel itt sem áll meg, hanem továbbmegy és egy filléres rémtörténettel is megörvendeztet (A látogatás). A 19. századi csatangoló figurájának is kölcsönöz új színt, értelmezést, ami ezúttal kilép a férfi uralta irodalomból, vagyis a Miszticizmus az utcán ciklusa alternatívát biztosít és fellépteti – ha nem is a legmarkánsabb hangon – az ellenpontot. Mindezen kavalkád és sokadalom ellenére mégsem gondolom úgy, hogy Czóbel Minka az összeegyeztethetetlen ellentétek szerzője lett volna. Az természetesen már más kérdés, hogy korabeli, de kortárs percepciója nem tudta, akarta megérteni az általa képviselt sokszínű esztétikát.

Kétségtelen, hogy Czóbel szövegei itt-ott már nem úgy működnek, mint ahogy a megszülesétük idején. Érdemes tehát a kötetre kordokumentumként (is) tekinteni. A szerző 1910-es években készült portréja az elülső borítón értelmezhető például ilyen hommage-ként. Megfontolandó továbbá azt is szem előtt tartani, hogy az író egy hihetetlenül gyorsan változó korban tudta végigkövetni „Kákánia” magyar oldalát és a századfordulót megélő nyugat-európai országokat. Ez a sajátosan határozott, melankolikus, ugyanakkor elkülönülést sugalló szemszög tele van élettel, az élet féltésével és egy idő után az élet megőrzésének igényével.

Bízom benne, hogy ez a válogatás ma is működik. Főképp azért, mert felhívja rá az olvasók figyelmét, hogy nemcsak az irodalomtörténetírás által diktált formaságokba illeszkedő szerzők lehetnek értékesek, hanem azok is, akik ettől eltérnek.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek