Bartók - Óbudai Danubia Zenekar
2022.04.18.

A bartóki életmű két távoli pontja: két mű, mely hangvételében, stílusában, kompozíciós módszerében egyaránt erősen különbözik a másiktól – ám mindkettő alkalmas arra, hogy bevezesse az érdeklődőt a komponista világába. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.

Az elmúlt évtizedek jelentős változásokat hoztak a szimfonikus együttesek műsorpolitikájában. Ma már nincs olyan zenekar, amely ne foglalkozna rendszeresen különféle sorozatok keretében a közönségneveléssel, újabb és újabb évjáratokat csalogatva be a koncertterembe. Sokszor hangzik el: ők a jövő zenehallgatói, szükségük van az eligazító ismeretterjesztésre, kedvcsinálásra. Ugyanakkor azzal is szembesülünk, hogy ma már sokszor nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is be kell avatni, nekik is szükségük van olyan hangversenyekre, amelyeken hozzáértők közvetlen stílusban, közérthetőn tárják fel előttük a zene összefüggéseit. Nemrég az Óbudai Danubia Zenekar Út a zenéhez – Zeneszerzőportrék sorozatának Bartókot középpontba állító programja zajlott le, felnőtt hallgatóság jelenlétében. (A koncert online stream változatban is megnézhető-meghallgatható volt, az alábbi beszámoló ennek alapján készült.) Az est (kissé meglepő) címet is kapott: Angyal. Sőt még a zeneszerző csupa nagybetűvel írt nevének első A betűje fölé is odakerült a plakáton egy glória (igaz, az Ó betűről viszont eltűnt az ékezet). 


Eckhardt Gábor

A házigazda szerepét Eckhardt Gábor vállalta. A sikeres tanárként is ismert zongoraművésznek nagy a gyakorlata a zenéről való kommunikációban: csevegő tónusban, sok humorral, minden nemkívánatos oktató magatartásformát mellőzve beszél a közönséghez.

A művek, melyeket bemutatott, s melyek kapcsán magáról Bartókról is színes és részletgazdag portrét vázolt föl, a Geyer Stefinek írt Fiatalkori hegedűverseny (Sz. 36, BB 48a) és a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (Sz. 106, BB 114) volt. 1907/08 az egyik, 1936 a másik mű keletkezésének időpontja, egy fiatalkori és egy érett kompozíció állt tehát párba ez alkalommal. Egy kéttételes, ábrázoló szellemű, mélyen személyes tartalmú, magánéleti krízist feldolgozó versenymű, amely még a romantikának és a századforduló útkereső törekvéseinek is jócskán adósa és egy ízig-vérig modern, négytételes zenekari alkotás, amely egyszerre hódol a nagy európai kontrapunktikus hagyomány és a (Bartók által nyíltan soha fel nem vállalt) szimfóniaműfaj tradíciói – vagyis a barokk és a klasszika – előtt. A két mű a „honnan” és a „hová” kérdésére válaszol Bartók életművében. Az egyik darab sokáig méltatlanul mellőzve várta, hogy felfedezzék, a másik ősbemutatója pillanatában egyértelműen igazolta zenetörténeti jelentőségét.


Bodor János

Csak üdvözölni lehet a szimfonikus zenekaroknak azt a gyakorlatát, hogy tagjaikat szólistaként is a közönség figyelmébe ajánlják. Ha a koncertmester vagy a különféle vonós és fúvós szólamok vezetői ilyen minőségben léphetnek pódiumra, a lehetőség rendkívül ösztönző az együttes fejlődése szempontjából. Ezúttal az Óbudai Danubia Zenekar hangversenymestere, Bodor János mutatta meg tudását a Fiatalkori hegedűverseny tételeiben. Teljesítménye felemás benyomást keltett: egyrészt mindvégig korrekt szólamtudással muzsikált, biztos tempóérzék, a mű előadási hagyományába illeszkedő karakterizálás, árnyalt dinamika és tiszta intonáció jellemezte zenélését. Másrészt az első tétel bevezetésének kicsit iskolás, kicsit ritmustalan, nem eléggé egyéni, nem eléggé önálló, a hangszert beszéltetni nem képes hegedülése a teljes produkció általános tapasztalatát előlegezte: ez a muzsikálás, annak ellenére, hogy Bodor üzembiztosan lejátszotta a darabot, adós maradt azzal a szuverenitással és személyes többlettel, amely egy szólista teljesítményétől elvárható.

Hasonló ambivalencia tette kétarcúvá Hámori Máté vezénylését és a zenekar teljesítményét a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára előadásakor. Kétségkívül megszólalt és hatott a darab, rendben voltak a tempók, nem estek szét az összjáték szempontjából rendkívül nehéz részletek (holott némi túlzással azt mondhatjuk: a mű csak ilyeneket tartalmaz), de az összhatás mindvégig másodosztályú volt. Egyetlen olyan karmesteri megmozdulásnak sem voltunk tanúi, amely közvetítette volna a mű különleges rangját, súlyát, jelentőségét, azt, hogy a zenetörténet egyik páratlan remekművét halljuk. És sajnos sok olyan részlet követte egymást, amelyet hallva feltűnt a kidolgozás hozzávetőlegessége, az összjáték pontatlansága, a hangzás szürkesége vagy épp nyersesége. Rutinelőadás – mondanánk, menteni próbálva a menthetőt, de ez a teljesítmény még annak is egy kicsit slampos volt. Ez az egyedülálló mű mindenképpen többet, jobbat érdemel. 

Helyszín: Budapest Music Center; időpont: 2022. április 8.