A buborék / Netflix
2022.04.06.

Sok alkotás engedett már belesni a filmkészítés kulisszái mögé, elég csak a mára klasszikussá érett Trópusi viharra gondolni. A realistább vígjátékok mestere, Judd Apatow most a világjárvány bezártsága felől közelített a témához — ugyanolyan csípősen. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

A filmesek imádnak olykor tükröt tartani maguk elé, s arról beszélni, hogy mi minden történik vagy történhet egy forgatás körül, milyen kalamajkák kísérik egy film létrejöttét. Ezek általában térdcsapkodós vagy keserédesebb vígjátékok, s mindig az az érzésünk a stáblista után, hogy szinte kész csoda, hogy olykor viszonylag normális alkotások is születnek az álomgyárban vagy azon kívül. Hiszen így vagy úgy, de egy kicsit mindenki bolond.


Jelenetek a filmből

Ebben a műfajban legutóbb a Trópusi vihar érte el a csúcspontot, mindmáig felidézhető, klasszikussá érett beszólásokkal és karakterekkel vezetett be minket a kulisszák mögé, ráadásul egy egészen épkézláb történettel. Ki ne emlékezne a Tom Cruise által alakított eszelős producerre, vagy a Robert Downey Jr. megjelenítette Kirk Lazarus, a method acting elszánt hívének pompás levezetésére, aki feltárta az összefüggést az Oscar-díj és a között, ha valaki fullba nyomja a kretént – „Oscar bácsi meg nem gyütt”. A Steve Martin-féle Fergeteges forgatás bár szintén ironikusan szúrt oda Hollywoodnak, és a filmkészítést inkább szerencsés véletlenek és manipulációk sorozatának, semmint tudatos és átgondolt munkának mutatta be, igazából mégis egy klasszikus vígjáték szintjén mozgott: elsősorban nevettetni akart és csak mellékesen elgondolkodtani. 

A Robert de Niro főszereplésével készült Minden azzal kezdődött már inkább kesernyésebb hangvételben fogalmazta meg mindezt, és leginkább Bruce Willis és Sean Penn miatt volt igazán emlékezetes, akik elég jól mutatták be egy filmsztár – olykor a forgatást is veszélyeztető – allűrjeit. A filmet az a Barry Levinson rendezte, aki korábban már bizonyította, hogy nagyon is ért az álomgyár trükkjeinek és belső folyamatainak leleplezéséhez (Amikor a farok csóválja…). Közös ezekben a produkcióban a tekintélyes stáblista, ami egyszerre legitimizálja a kritikát, másrészt enyhén belterjessé teszi, mintha csak egymás közt nevetnének eleve tudott dolgokon. És még valami: az ilyen filmekben nyújtott alakításokért – bár néha eljutnak a jelölésig – ritkán jár szobrocska. Oscar bácsi nem megy házhoz, pedig az arányérzékkel ritkán van baj.


A képek forrása: MAFAB

Judd Apatow filmje annyiban más, hogy a forgatást (és vele a kritikát) beágyazta a koronavírus-járvány okozta elszigeteltségbe, ami – akárcsak egy jó katalizátor – még inkább kihozta a filmkészítés megannyi őrületét. A film címe is többértelmű (A buborék), hiszen egyszerre jelenti a járványügyi eljárást, amikor vakcina híján még a karantén jelentette a legerősebb fegyvert a fertőzés ellen, illetve azt az elszigeteltséget, amely a hírnévvel jár a fél- vagy teljes sztárok életében. 

A világban épp tombol a járvány, amikor a stúdió úgy dönt, hogy mégis belevág a Sziklavadak című akció sci-fi hatodik részébe, ami – tudjuk jól – rendszerint már az alkotói fáradtság és a tömény ostobaság ideális terepe. Kibérelnek hát egy csodás kastélyt és teljesen elzárják a stábot a világtól, hogy nyugodtan dolgozhassanak. Ám a forgatás különböző okok miatt egyre csak nyúlik, és lassan mindenki elveszti a maradék józan eszét is, vagy másképpen fogalmazva: lehull róluk minden maszk. 

A filmkészítés görbe tükre szempontjából A buborék nem hoz kimondottan újdonságot, s bár untig ismert panelekkel dolgozik (kiállhatatlan producer; a színészek közötti viszonyok ábrázolása), a járványhelyzet mégis képes némi pluszőrülettel megfejelni a dolgokat. A remek színészgárda pedig lubickol saját maga karikírozásában. Megint csak látjuk, hogy a filmgyártás legfőbb motorja a várható bevétel, ezért kap szerepet benne a százmilliós követőbázissal rendelkező, teljesen tehetségtelen influenszer (Iris Apatow, aki amúgy a rendező lánya, így a poén máris többrétegűvé válik), és ezért válhat lassan börtönné a kastély is, mert a produkció mindent elkövet, hogy a forgatás befejeződjön.

Talán csak egy gyenge pontja van az amúgy lelkes és helyenként valóban szórakoztató bolondozásnak, a játékidő hossza. A több mint két óra miatt válik többször is redundánssá a film (bár könnyen lehet, hogy ezzel is átélhetőbbé kívánták tenni a rétesként nyúló forgatás kínjait), a szenvedést egy ponton túl már nem nagyon lehet fokozni (bár a drogos orgia még képes felpörgetni a lassuló ritmust), az irónia már elérte a célját és a történetben sem rejlik már több fordulat. 

A fent említett filmekhez képest ugyanis A buborék alapcselekménye a legsoványabb, helyenként ad hoc egymásra dobált jelenetekre emlékeztet inkább, semmint önmagában (értsd: az örökös karikatúra nélkül) is koherens történetre, mint például a Trópusi vihar esetén. A producer sokadik bejelentkezésén például már képtelenség nevetni – Tom Cruise-nak ennél jóval kevesebb is elég volt az örökkévalósághoz. 

Judd Apatow-t úgy szokták emlegetni, mint aki a Felkoppintva című filmjével új irányt adott a vígjátékoknak, véget vetett a testnedveken alapuló, agyatlan komédiák végtelen egyeduralmának, és a valós problémákkal operáló, okosabb műveket tolta előtérbe. A buborékra ez csak félig-meddig igaz, mert eleve egy mesterséges világot figuráz ki, amelyben csak a járványhelyzet bezártsága reflektál az átlagemberek életére – ám ez is nagyon áttételesen. Annak, aki még nem látott hasonló mozit, vélhetően sokkal nagyobb élményt nyújthat a szatirikus hangvétel, a rutinosabb néző viszont olykor bele is pörgethet, mert nem marad le semmi fontosról.     

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.