Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EMERENC NA’CONXYPANBAN

Szabó Magda – Gáspár Ildikó – Matisz Flóra Lili: Az ajtó / Örkény István Színház
2022. márc. 31.
Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Sok minden segíti, még több nehezíti az alapmű megközelítését, de a legfontosabb megtörtént: Pogány Judit eljátszotta Szőke Juliannát, az életre szóló tanulságokat hordozó, s az íróval és annak író férjével végül közös sírban pihenő – Szabó Magda által Szeredás Emerencnek átkeresztelt – démoni erejű asszonyt. A nagy szerep alappozícióját ismerjük már Pogány színészi életművéből. Gyökerei ugyanúgy a népi szürrealizmus talajából erednek, mint a Bagossy László által írt, 2005 őszén megrendezett, s itt, az Örkény Színház színpadán hosszú éveken át látható, A sötétben látó tündér című produkció főalakjáé. Aki látta, emlékszik ma is a rőzsepalota boltíve alatt, rönktrónuson üldögélő, háromezeréves tündérre, akiben ugyanaz a „bánattal mérkőző, nagy erő” dolgozott, mint Szeredás Emerencben. 

azajto1
Pogány Judit, Patkós Márton

Most nem Bagossy Levente mesebeli erdejében, hanem Antal Csaba egymást rejtő, s egymáson elforduló, fehéres szürke gömbhéjaiban, egy stilizált Colosseum-forma kettős kőcsipke karéjában és egy középütt bennük landolt, nyitható-csukható, ufó-szerű fémgömbben éled meg egy történet. Ez az írót ismerők számára azonnal jelez valami humorral, s egyben szerető megbocsátással teli hozzáállást, hiszen „a kiművelt humanizmus és az ős-archaikus emberség szembesítése” példájaként hivatkoznak sokan a műre, így idézve például Verrasztó Gábor, a földi létből nemrég távozott, budai történetíró vonatkozó szavait. Szabó Magda ugyanis – pont úgy, ahogy Thomas Mann Jákobja – „műveltségében meg nem állhatta”, hogy a földi jelenségek sorára a csillagvilági rendet minduntalan rá ne bizonyítsa. 

Pogány Judit ül a történések közepén, mint egy Meštrović-alak, vagy Medgyessy Ferenc valamely súlyos, porózus kőszobra, s kiengedi magából azt a pokolmélyi tudást, amit más szerepekben eddig gyakorta vissza kellett fognia. Alakja nem a „sepertetők”, hanem a „sepregetők” képviselője. Ő az, aki az életében történtek miatt, megokolt indulattal száműzi az Istent a világból, tegező viszonyban van a halállal, és szerelmetes közelségben a Patkós Márton által szívderítően játszott, Viola nevezetű kankutyával. 

azajto2
Szandtner Anna

Csodálatosak Pogány néha mondatról mondatra, olykor szóról szóra átbillenő hangulati váltásai. Egy páncélt növesztett lélek naiv védelmi praktikái vegyülnek benne a párkák őserejével, s egy, a szerettei számára emléket állító, nekik tiszteletet parancsoló őrző-védő kerub magatartásával. Ma este tényleg ő „Csabaduli Szent Emerenc, a kritika nélküli irgalom őrültje”, aki úgy érzi, hogy „Akit üldöznek, azt meg kell menteni. Grossmannékat nyilván éppúgy, mint Grossmannék üldözőit…

A díszlet, sőt, a történet dramaturgiai megközelítése és a játékstílus arra enged következtetni, hogy az alkotók – a díszletet tervező Antal Csaba, a szövegkönyvet összeállító rendező, Gáspár Ildikó, a dramaturg, Ari-Nagy Barbara, valamint az érdekesen légies, ám néha nem annyira igazolt jelenlétű zenét szerző Matisz Flóra Lili – egy gondolati játék végeredményét használták kiindulásul. Nem annyira a regényből, mint inkább a belőle megfejtett-kifejtett ellentétpár elemzéséből vezették vissza az érezni- és látnivalókat. Ezért aztán, mint az ilyenkor lenni szokott, a sűrítő eljárás révén alakot nyert szimbólum megüli az eredeti művet, s a feldolgozásban nem a műben rejlő, emberi alapélményt, hanem annak fölfele stilizált, gondolati képleteit járjuk körül, az eljárás minden következményével. A történet földszaga, s vele a Szabó Magda írásait átható szerves tenyészet illata elvész, de van helyette ezüstös okosság, s a környezetet átformáló, mindent folyton cizelláló önszeretet bemutatása. 

Méltányolni kell a budai utcát álomvárossá alakító, azt Gulácsy Lajos festményeinek fura figuráival benépesítő, majd mindezt fekete-fehér „negatív”-ban megjelenítő jelmeztervező, Szabados Luca munkáját. (Gulácsyról írott cikkében azt írta hajdanán Lyka Károly: „Na’Conxypan egy város neve, mely túl fekszik minden geográfián, túl a földgömbön, testetlen asztrál lények lakják, felfoszlott formájúak, sápadt színük csak éppen dereng, cselekvésük erély nélkül való imbolygás. Némelyik színné vált illatnak hat. Ott nincs erő, nincs akarat, nincs semmiféle mérhetőség. Mint felesleges lom, ki van belőle vetve a gondolkozásnak ama sínje, amit mi a földön logikának nevezünk.”) Horkay Barnabás mozgástervező segítségével, Bajomi Nagy György, Borsi-Balogh Máté, Ficza István, Józsa Bettina, Kókai Tünde és Mátyássy Bence m.v., valamint a pazarul éneklő Matisz Flóra Lili könnyedén szellemes megformálásában – csúcsponton a kilenc macska mágikus tánckarával – ez az álombéliség érzékelhetővé is válik. 

azazjto3
Vajda Milán

Szandtner Anna az írónő szerepében csupa érdekes dologgal lepi meg a közönséget. Furcsa kis finomkodásai – azokban, akik ismerték, vagy legalább filmfelvételekből föl tudják idézni Szabó Magdát – nem utánozzák az írót, de utalnak arra a csicsergő, pipiskedő, egy kézi reflektort mindig is magára irányító, esendő hiúságú, nagyformátumú asszonyra, aki a könyvben fájóan pontos szakaszokban ábrázolta a maga emberi megtöretését. Szandtner holdfényszín körmű, a nyílt színen váltott, ezüst, vörös és fekete ruhákba öltöző Magduskája bemutatja az alkotói erőivel ügyesen sáfárkodó, a formákra mindig ügyelő, osztályon felüli erotikus kisugárzással rendelkező „macskanőt” is. Viszont az a bizonyos megtöretés, ami a történet lényege lenne, ebben a játékban elmarad. Hogy súlya és hitele legyen a hatalommal szembeni gyűlölet kirobbanásának, amikor a sokáig tiltott írói megjelenésre történik villanásnyi utalás, ahhoz az kellene, hogy a két főalak földalatti gyökérzete összeérjen. 

Ez nem történik meg. Figyeli az ember, hogy mikor lesz a pillanat, amikor Szandtner Anna Szabó Magdája „földet ér”, s legalább egy pillanatra elnehezül a történtek súlya alatt, de erre hiába várunk. Nem lehet ez véletlen. Gáspár Ildikó és alkotótársai méregetik és erősen véleményezik azt a magatartást, amit, bár levetkezni semmiképp sem volt képes, szenvedve tűrt magán a regény írója. Hát most megkapja, gondoljuk időnként. De észrevesszük az előadás egésze által megrajzolt tiszteletköröket is. Érdekes, hogy a hiányolt „földet érés” egyetlen mellékfigurában azért megmutatkozik. Élvezetes, és rövid megjelenései ellenére rendkívül összetetten megmutatott alak Vajda Milán puha ceruzával rajzolt, nagy türelmű, ám időnként férfi-hisztériára hajló Szobotkája, a művészházaspár megtartó erejű, de mindig is árnyékban maradó másik fele.  

azazjto4
Fotók: Horváth Judit

Mivel a játék nem akar dráma lenni, aligha kérdőjelezhetünk meg pár megoldást. Szinte meglepő, hogy a villámlástól való félelem rejtélye milyen hamar, túl hamar megfejtődik. A rettentő történet elmesélése talán megért volna még pár feszültséget fokozó megoldást előtte. Nem panaszolhatjuk, hogy el van mismásolva a kórházba vitetés szörnyű pillanata, s vele az ajtó betörése, s hogy a szükséges, ám nyilvánvalóan kegyetlen döntés nem kap elég súlyt. Ugyanígy hiányzik a katartikus, végső összeomlás képe, noha amikor a titkolva őrzött, nemes bútorzatot idéző cirádák megjelennek a Colosseum oldalára vetítve, hirtelen azt lehet remélni, ez lesz az első színpadi feldolgozás, ami élni fog ezzel a hatalmas képpel. De nem.  

A színlapon az előadás Szeredás Emerenc emlékkoncert alcímmel hirdeti magát. Koncert? Tényleg az, mert gyakorta énekelnek, ritmikus, rímtelen prózákat dalolva, magasba kúszó áriácskákat lengetve. Hogy miféle muzsika ez, azt nehezen lehet meghatározni. Vannak itt átsuhanó hangulatok, csipkefinomságú dallamfoszlányok, szellemes kóruskarikatúrák, de jó pár indokolatlannak tűnő, időhúzó pengetés is akad a basszusgitáron. Minden zenei megszólalás önmagának örül leginkább, mintha azt mondaná: „Ím, én így emlékezem és így értelmezem, nekem ez ezt jelenti, s lássátok be, van ennek a történetnek humoros oldala is. Nem kell kétségbe esni.”

Meglehet – igazuk is van. Azért a könyvet is érdemes elolvasni. 

Az előadás adatlapja az Örkény Színház honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek