Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LISTÁZUNK I.

Tíz vicces cikk a Revizor történetéből
2022. márc. 31.
Legszórakoztatóbb cikkeinkből válogatunk. Tíz szellemes, mosolyt, kacajt, netán röhögést fakasztó kritika a Revizor történetéből.

A Revizor 2022. január elsején minden felhajtás nélkül megkezdte működésének 15. esztendejét. Habár a körülmények nemigen kedveznek e számunkra, a kritikai portál szerkesztői és szerzői számára oly fontos évforduló megünneplésének, némi fejtörés után legalább annyival szeretnénk kedveskedni olvasóinknak (és persze önmagunknak), hogy ebben az évben időről időre és listába szedve felelevenítünk majd 10-10 emlékezetes cikket a múltunkból. Most első alkalommal a legszórakoztatóbb cikkekből kínálunk válogatást: merőben szubjektív módon és a sorrendállítás leghalványabb szándéka nélkül. Mi több, kérjük is olvasóinkat, hogy írják meg nekünk: melyik szívűknek kedves, megmosolyogtató, kacagtató vagy éppenséggel röhögésre késztető cikket hiányolták az alább következő tízes gyűjtésből.

2020 tavaszán, az első nagy Covid-leállás idején a szerkesztőség tagjai hozzáláttak összeírni a Revizor Dekameronját. Ennek a vállaltan személyesebb hangvételű sorozatnak egyik legmulatságosabb darabja az az írás volt, amelyben Merényi Ágnes betűhíven közzétette egyik jeles szerzőnkkel, Péterrel (mit titkoljuk, azaz stílszerűbben: ne áruljunk zsákbamacskát: Konok Péterrel) folytatott szerkesztői levelezését. Többek közt ilyen üzenetváltásokkal:

Március 30.

Á: Szerintem a három nap erősen lejárt. Még az is lehet, hogy a négy is. Mi van?!

P: Le, bőven. Vasárnapra megcsinálom, de azt sem tudom, hol áll a fejem, a lányomat költöztetem egy szál személykocsival, és közben macskákat miskároltatok.

Á: Kérem, ilyen ez a popszakma.

P: Oké, igyekszem. Szólj, ha kell kismacska, mert azért egynémely miskárolást is sikerült lekésnünk.

Á: Kismacska most nem kell. A cikk kéne, de az nagyon…

P: Valahogy sejtettem 🙁

Ha ez elsőre netán paradoxonnak tűnne is, mégis az a helyzet, hogy a kritikusi működés legnagyobb buktatója: a ziccer. Vagyis az olyan produkciókról értékelést adni, amelyek röhejesen és/vagy bicskanyitogatóan rosszak, méghozzá már a legelső pillanatban jól felismerhető módon és közmegegyezés szerint. Minden túlzás nélkül egy ilyen alkotásról szólt László Ferenc alábbi, 2018-as cikke. A Szent Móricka jelenései című írásban, melynek témája Pozsgai Zsolt Kálvin- és Loyolai Ignác-filmje, a Megszállottak volt, ilyen passzusokat olvashatunk:

A majdani Szent Ignác egy tisztáson, sűrű képvágások közepette, beletéblábol az életét megváltoztató látomásba: Mária és a kisded nagyjából egy török szappanoperába oltott magyar tévéreklám vizuális igényességével jelenik meg előtte és előttünk, Havasi Balázs zongorajátékával aláfestve, s a giccs mézesbödönéből csurgatott égi jelenés sutasága valósággal támadóan blaszfémnek hat.  

A tízmillió filmkritikus országában talán túlságosan is könnyű vicces filmkritikákra lelni, ám annál ritkább az olyan szeretetteljes irónia, mint amilyennel Nagy V. Gergő írt 2015-ben a Kosok című izlandi mozidarabról:

Mit esznek ezeken a juhokon? Nem teljesen világos, de van valami megindító abban a gyöngédségben, amellyel ezek a kérges és szófukar figurák (Sigurður Sigurjónsson és Theodór Júlíusson) a birkáikat becézgetik. És abban a lehervadó mosolyban is benne van egy élet, amely Gummi arcán mutatkozik a juhok versenyén, mikor kiderül: az éppen bezsebelt második díj ellenére Kiddi a legjobb tenyésztő a családban. 

No, jöjjön még egy film, ezúttal a Revizor legelső évéből, 2008-ból! Csáki Judit kritikája Török Ferenc rendezői életművének egyik gusztusos kiállítású hullámvölgyét, az Overnight című brókerdrámát tárgyalta:

Pont ilyennek képzelek egy brókert: elegáns az öltönye, tükörfényes a cipője, Mont Blanc a tolla, whisky az itala, steak az ebédje, teraszos a lakása. Ha részeg, olyan, mint a többi ember, és a frigóba teszi a telefont. De egyetlen brókert sem ismerek.

Kritikus számára a stílus- és szerepjáték ugyancsak kockázatos terep, de nagy néha azért ilyesmire is szabad, sőt megéri vetemedni. Ilyen sikeres, a végeredmény által igazolt kísérlet volt Proics Lilla tavaly tavaszi, fonákban megírt „leleplező kritikája”, amely a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A csókos asszony lovagjai című előadását taglalta – ahogyan azt köll:

Ki gondolta volna, hogy ezek a mindig is helyes emberek ennyi év színpadi üvöltözés, meztelenkedés, nemiszervmutogatás után még képesek visszatérni a szakmájuk alapjaihoz, és visszaállítják a színház értelmét és normális esztétikáját. Csodák csodája, ezek a bájos fiatalemberek nem felejtették el, hogyan kell rendesen odaverni a csárdást.

Szerkesztőségünk szépírójának, Puskás Panninak több mint 240 revizoros cikke közül e listába az az írása került be, amely ugyancsak a már említett közös karantén-sorozatunkban jelent meg 2020-ban. Témáját az álhírek és az azok kiszűrésében segítséget ígérő webinárium hasznos tanácsai kínálták, a cikk pedig ezzel az önreflexív végkövetkeztetéssel zárult:

Szóval remélem, most már abban is kételkedik mindenki, hogy létezett-e egyáltalán ez az általam hitelesen elmesélt webinárium, részt vettem-e rajta, és én magam létezem-e egyáltalán, vagy Jászay Tamás publikál-e esetleg néha Puskás Panni álnéven. Google it!

S ha már az iménti szövegrészlet Jászay Tamást említette, hát tőle is következzen egy szellemes és atipikus (de persze nem azért atipikus, mert szellemes) cikk a Revizor Dekameronjából. A Tiger King című Netflix-sorozat véleményezése mellett ugyanis ebben az írásban a szerző mint macskatartó is az olvasó elé lép, még ha fennen kételkedik is abban, hogy az ilyesmi közérdeklődésre tarthat-e igényt:

…sejtelmem sem volt, mi szépet s jót, de még inkább: vajon mi közérdekűt lehetne mondani két, ideje jelentős részében hófehér macskáról? Mert nem hiszem, hogy tömegeket érdekelne, hogy milyen banális, mégis lényegi változásokat hoztak a hétköznapjainkba. Hogy mikor vették át észrevétlenül, de azért nagyon határozottan az irányítást az életünk fölött. Hogy milyen jutalomfalatokkal örvendeztetnek meg minket – akik papíron a gazdáik vagyunk – akkor, ha meghúzzuk és jól viseljük magunkat, lehetőleg a nap 24 órájában odaadóan szolgálva őket.

A 2017-ben elhunyt Tarján Tamás a kezdetektől fogva a Revizor egyik legkiválóbb és egyszersmind legmegbízhatóbb szerzője volt. Hogy írástudói tisztessége, tárgyismerete és okossága remekül összefért a humorral, azt például és kiválólag a Reményi József Tamással közösen jegyzett íróparódiái révén is jól tudhattuk. De árulkodtak erről oly finoman megszövegezett, tapintatosan fanyar kritikái is, mint ez a 2015-ös írás, amelyben a szellemes és minden öncélúságtól ment’ fogalmazásmód ilyen telitalálatos gyöngyjellemzéseket kínál az olvasó számára:

Balázs Andrea (Radóné) a legelevenebb színi jelenség, a harmincas évek magyar filmjeiből gördül elő és a minap még volt televíziós kabarék ajtaján megy ki, a két idősík között a korai ezerkilencszázhatvanas éveket is abszolválva a teltkarcsúságából jellemvonásként következő simulékony kompromisszumkészséggel.

A színészeket értő-és-szerető kritikusok másik legkedvesebbike, Gabnai Katalin ugyancsak sok szellemes jellemzéssel megajándékozta már a Revizort és annak olvasótáborát. Ezek közül ehelyütt a vígszínházi Sirály-előadásról szóló idei cikkét és abból is a Stohl András Trigorin-alakításának szentelt passzusát citáljuk:

Telitalálat a sápatag ruhában megjelenő Stohl András Andy Warholt idéző fehér parókája és kontrasztos látást elősegítő, sárga védőszemüvege, de láttán fölidéződhet bennünk pár selymes hajú, melankolikus bölcsészprofesszor is, saját egyetemi hírességeink, akik még a liftben sem köszöntek soha vissza.

Végezetül következzen egy tévékritika, elvégre ez a műfaj ugyancsak megköveteli művelőjétől az egészséges humorérzéket, valamint az elpusztíthatatlan életkedvet és a kibillenthetetlen lelki békét is. Mondjuk akkor, amikor a kritikus, ezúttal éppenséggel – és persze korántsem véletlenül – Papp Tímea a tavaly augusztus 20-i, giccsparádés fölvonulás tévéközvetítését szemlélte és szemlézte számunkra:

Ez borzasztó – horgadt fel bennem az önreflexió –, alig telt el fél perc az adásból, a műsor a beígért magyar eredetmondákkal még sehol, én máris a cinizmus alapállásából (-üléséből) fogalmazok a kanapéról. Pedig engem aztán teljességgel hidegen hagytak az előző napi fotók a védőfólia miatt magenta turulról. Azt persze nem mondom, hogy nem volt előzetes tudásom, mert a felvonulást iniciáló TulipánTündér Produkció jegyezte előadások vizuális világa és a közmédia hangneme sem ismeretlen előttem, de a távirányítóért előítéletek nélkül nyúltam. Higgyék el, rajtam tényleg nem múlt.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek