Betty Friedan: A nőiesség kultusza
2022.03.31.

Nem kellett sokáig várnia a hazai olvasóknak, hogy a feminizmus egyik alapkötete magyarul is hozzáférhetővé váljon. Mindössze 58 év kellett hozzá. Vajon mennyire friss Betty Friedan műve? Vagy mennyire avult el? RÉZ ANNA KRITIKÁJA.

A nagyhatású feministák mindig is mítoszrombolók voltak. Annak kellett lenniük, ha célt akartak érni. Velük szemben ugyanis ott ágaskodott az a vallási dogmákból és (ál)tudományos tételekből összeálló mindenkori ideológia, amely „természetesnek” és megmásíthatatlannak láttatta a nők és férfiak közötti társadalmi különbségeket, amelyek következésképpen nem is igényelnek erkölcsi vagy politikai igazolást. Egyházi elöljárók és pszichológusok, filozófusok és evolúciós biológusok hada dolgozott és dolgozik fáradhatatlanul annak kimondásán, ami amúgy is tökéletesen egybevág a kortárs népi bölcsességgel: hogy tudniillik a nőket gondoskodó természetük a család körüli feladatok ellátására teszi alkalmassá, és hogy teljes értékű jelenlétük a férfiak által dominált, versengő nyilvános szférában anomália, pszichopatológia, vagy egyenesen bűn a természet ellen.

Ebből fakadóan a feminista elméleti munkák – legyen szó feminista történetírásról, pszichológiáról vagy gazdaságelméletről – nem spórolhatják meg, hogy szisztematikusan feltárják koruk jellemző szexista mítoszait, és rámutassanak azokra a gazdasági, politikai és pszichológiai érdekekre, amelyek életben tartják őket. Mielőtt bármi újat mondhatnának a világról, először le kell bontaniuk azt a hitrendszert, amely elfed minden saját előfeltevéseivel összeférhetetlen friss felismerést és gondolatot. Mindezt viszont maguk a feminista gondolkodók is csak abból a perspektívából tehetik meg, ami az adott történeti pillanatban rendelkezésükre áll: bár szembeszállnak a korszak meghatározó dogmáival, ezt csak azzal a tudományos apparátussal tudják megtenni, amit a saját koruk már kitermelt.

Ez a többszörös történelmi áttét (a szerző által tárgyalt időszak és a szerző jelene, a szerző jelene és a mi jelenünk, az USA és Magyarország 20. százada között) önmagában is lenyűgözően izgalmas olvasmánnyá teszi Betty Friedan könyvét. A nőiesség kultusza a feminizmus amerikai második hullámának egyik legfontosabb szövege, amely elsősorban az elkötelezett fordítónak (Szirmai Panni) és a kitűnő szerkesztőnek (Juhász Borbála), másodsorban a Noran Libro Kiadónak köszönhetően végül 58 év késéssel tavaly decemberben jelent meg magyar fordításban.

Friedan könyve egy olyan időszakról, az amerikai ötvenes és hatvanas évekről mesél, amely világszerte mély nyomot hagyott a kollektív emlékezetben. A televíziózás (első) aranykora; a reklámipar gátlástalan szárnyalása (lásd a Mad Man című sorozatot); az amerikai kertvárosi idill magasztalása mind a mai napig képes nosztalgiát ébreszteni még azokban is, akik földrajzilag és életkorukat tekintve egyaránt távol állnak tőle. (Juhász Borbála előszava kitűnő érzékkel teszi fel a kérdést: hogyan kellene nekünk, magyar olvasóknak viszonyulnunk ehhez az időszakhoz és a Friedan által leírt problémacsomaghoz?) Utólag látható, mennyire ritka, rendhagyó időszaka volt ez az emberi történelemnek: a II. világháború utáni évek elszánt béke- és biztonságvágya találkozott egy döbbenetes gazdasági konjunktúrával, amely évtizedekre lehetővé tette az amerikai (felső-)középosztály számára, hogy egyetlen kenyérkereső nem ritkán 4-5 további embert tartson el meglehetős pénzügyi stabilitásban.

És miközben a férfiak dolgoztak, a nők „otthon maradtak”: dacára az első hullámos feministák által kivívott jogoknak, a női munkavállalók száma a világháború után visszaesett. A középosztálybeli fehér nők, akik ekkorra már nagy arányban szereztek érettségit, és kezdték el főiskolai tanulmányaikat, viharos gyorsasággal mondtak le karrierambícióikról (ha egyáltalán volt nekik ilyen), hogy 19-20-21 évesen családot alapítsanak – olyan családot, amelyben egyetlen funkciójuk a háztartásvezetés és a gyereknevelés volt. Ők A nőiesség kultuszának főszereplői.

Friedan központi állítása az, hogy az amerikai háziasszonyokat egy „nevenincs probléma” gyötri: valamifajta bágyadt, bénult üresség, indokolatlan kimerültség és konstans értéktelenségérzés. A probléma – ez Friedan könyvéből is kiderül – egyáltalán nem volt ismeretlen a kortárs nyilvánosság számára: a női magazinok, tévéműsorok és népszerű tanácsadók egyaránt egyetértettek abban, hogy az amerikai háziasszonyokkal és az általuk nevelt gyerekekkel valami nem stimmel.

Ám Friedan épp ellentétesen magyarázta a jelenséget, mint az akkori mainstream média: míg az utóbbi azt ajánlgatta a nőknek, hogy igyekezzenek még jobban elmerülni nőies minőségükben, és ezáltal azt sugallta, hogy csak egy „beteg”, „természetellenes” nő számára lehet lehangoló a háziasszonyi lét (akit talán épp a túl sok oktatás „rontott el”), addig Friedan szerint a nevenincs probléma tökéletesen adekvát reakció volt egy olyan élethelyzetre, amelyben a nőket megfosztották attól, hogy a saját életüket éljék, és ezáltal önálló identitást alakítsanak ki.

Márpedig komoly apparátus dolgozott azon, hogy a férjezett nőkben bűntudatot ébresszen a karrierépítésnek még a gondolata is. Friedan könyvének első fele ezeket az aktorokat és az általuk kidolgozott ideológiát vizsgálja bravúros merészséggel és eleganciával. A nőiesség kultuszának kialakításában nem meglepő módon központi szerepet kap Freud nyílt szexizmusa, amelyre a pszichológusok későbbi generációi csak rátettek még egy lapáttal; a szociológia és az antropológia – mára jobbára elavult – irányzatai, amelyek kizárólag a fennálló status quón belül értelmezték a nemi szerepek funkcióját ahelyett, hogy a fennálló rendre kérdeztek volna rá; a reklámiparosok és magazinszerkesztők, akik a háztartásbeli nőket ideális fogyasztóknak látták, akiket éppen az életükkel való mély elégedetlenségük vesz rá arra, hogy újabb és újabb termékeket vásároljanak; az oktatási rendszer, amely a lányok intellektuális fejlesztése helyett a háztartásbeli léthez nyújtott felkészítést.

(Bár a későbbi recepció rámutatott, hogy Friedan némiképp szelektíven válogatott a források között, A nőiesség kultuszában idézett magazin- és könyvrészletek leplezetlen, aljas szexizmusa segít perspektívába helyezni a jelenünket. Legalább kevésbé fog feldúlni bennünket Kövér László vagy Novák Katalin következő idevágó megjegyzése.)

A könyv utolsó harmada a nevenincs probléma okozta személyiségtorzulásokat és az ebből fakadó károkat tárja fel – ide azonban már nehezebb követni a szerzőt. Idegenszerűnek hat az a beszédmód, ahogyan Friedan a viktoriánus represszión túl, a szexuális forradalmon innen a szexről értekezik. Azt pedig mai szemmel végképp nehéz komolyan venni, amikor a (korábban joggal bírált) pszichológia eszközkészletével érvel amellett, hogy az éretlen, identitás nélküli anyák felelősek a homoszexuális férfiak számának növekedéséért és a fiúk puhányságáért. (Mintha a könyv végére az olvasószerkesztő is elfáradt volna: az utolsó 150 oldalon gyanúsan megszaporodnak a stilisztikai hibák és suta fordítások.)

És hogy mi Friedan megoldási javaslata az amerikai háziasszonyok számára? Munka, munka és még több munka. Jobban mondva hivatás: azt ugyanis a szerző sem gondolta, hogy a gyári munka vagy egy takarítónői állás javítana ezen nők helyzetén. Friedannek később sokan felrótták, hogy a nevenincs probléma a nők egy viszonylag szűk csoportját érintette: a tanult, jómódú fehér nőket, akik számára a karrierépítés lehetősége egyáltalán felmerülhetett. Bár a nők foglalkoztatottsági rátája a háború utáni években valóban visszaesett, ám ezt egyes társadalomkutatók szerint nem annyira a nőiesség kultusza okozta, hanem az Egyesült Államok kormányának kitartó törekvése arra, hogy a frontról hazatérő veteránokat visszaintegrálja a munkaerőpiacra, ezzel kiszorítva a női munkavállalókat. Ez a tendencia eleve kevésbé érintette a színes bőrű nőket, akik továbbra is magas arányban voltak jelen a munkaerőpiacon (bár feltehetőleg nem identitást, hanem megélhetést kerestek); 1960-ra pedig a nők munkaerőpiaci részvétele stabil növekedésre állt be, amely, ha nem is töretlen ütemben, de azóta is tart.

Friedan ráadásul antropológiai adottságnak tekinti, hogy kizárólag a fizetett munka képes értelmes célt és identitást adni az ember életének. De nem lehet, hogy ez is csak a rendszer sajátossága? Az egykori amerikai háziasszonyok nyilvánvalóan érezték, hogy hülyére vették őket: miközben névleg tengernyi tiszteletet és megbecsülést mutatott feléjük a társadalom, ez a tisztelet és megbecsülés nem járt együtt sem intellektuális, sem egzisztenciális autonómiával – minden szempontból függő helyzetben tartotta őket. De miért ne dolgozhatnánk egy olyan társadalmon, amelyben a gondoskodói munkák elvégzése nem jár együtt automatikusan a társadalmi izolációval és kiszolgáltatottsággal? Friedan számára ez a lehetőség még fel sem merült – de egy generációval később már sok feminista töprengett azon, hogy vajon tényleg azzal építünk-e egy kiegyensúlyozottabb, élhetőbb világot, ha a nőket is betereljük a fizetett munka versengő, teljesítménykényszeres világába.

Ezek a viták a könyv megírásának idején még el sem kezdődtek – és a mai napig nem értek véget. A nőiesség kultusza briliáns pillanatképe egy korszaknak, amikor joggal lehetett tartani attól, hogy a feminizmus első győzelmei veszendőbe mennek, és átadják helyüket egy olyan társadalomnak, amelyben a nők örökös kiskorúságra ítéltetnek áramvonalas otthonuk falai között. Hogy nem így történt, az részben épp Betty Friedan érdeme, aki kitartóan képviselte, hogy a tartalmas, öntudatos, teljes élet nem lehet kizárólag a férfiak jussa. Hogy a nőiesség kultuszát le kell bontanunk, együtt és külön-külön, hogy nőként azok lehessünk, amik ténylegesen vagyunk: szabad, felnőtt emberek.

A könyv adatlapja itt található.

Szerző: Réz Anna