Erkel Ferenc: Hunyadi László / Magyar Állami Operaház
2022.03.20.

A grandiózus látványról és a kiemelkedő énekhangokról marad emlékezetes a Magyar Állami Operaház 2022-es újranyitásának első operapremierje. A Hunyadi László új, ügyetlen rendezését azonban a feszes dirigálás sem tudja életben tartani. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ KRITIKÁJA.

Leverni cipőnkről az útnak porát – valahogy így mondják. A kívül-belül felújított Operaház auditóriumához közelítve a csillárok izzóinak fénye sorra halványul, szép lassan elemelkedünk az utcaszinttől, levetkezzük a hétköznapok búját és belefeledkezünk Apollón és Dionüszosz kultuszába. Valahogy így kéne lennie. Érdekes módon azonban ennek a fajta kulturális magaslatnak – melynek abszolút szimbóluma az operaház mint olyan – a fénye mintha mára maga is erőtlenebb volna. Biztosan mást jelentett száz-kétszáz éve átszellemülni egy előadás előtt és természetesen mást ma, amikor kicsit mindenki „úgy tesz, mintha”, miközben készül a sok főlépcsőházi önarckép, de a legjobb azért az volna, ha aztán nem kéne órákon át éneklő embereket nézni. Persze nyilván a díszmegnyitó közegének „varázsa” volt csupán ily módon fullasztó, vagy az is lehet, hogy manapság már kicsit nehezebb odakint hagyni az útnak porát. 


Kolonits Klára

A darabválasztás főhajtás az intézmény 1884-es megnyitása előtt. Ráadásul ez itt most az ősváltozat, kissé átfaragott, könnyített szöveggel, de stílusában visszahozva Erkel eredeti szándékát, vagyis a bel cantós hangzásvilágot. Majd száznegyven éve az Operaházban a Hunyadi Lászlóból csak a nyitány csendült fel, igaz, azt maga Erkel Ferenc vezényelte; most a teljes mű került színre, cserébe Ókovács Szilveszter rendezésében. Mikor mi, vagy még inkább: kinek mi.

Hogy egy hozzávetőleg tizenkét perces nyitány alatt végig a szintén felújított vasfüggönyt nézzük, az is az ősidőket idézi, manapság egyáltalán nem divatos koncepció, de Kocsár Balázs precíz, pörgő ritmusú dirigálásának köszönhetően mégsem válik avíttá, sőt, finom átmenetet képez valós és fiktív vizualitás között. 

Az már az első képből kiderül, hogy Lisztopád Krisztina díszlet- és jelmeztervező nagyszabású közeget álmodott meg a XV. századi történetnek. A darab során a jelentős mértékben feljavított színpadgépészet teljes arzenálját felvonultatják (szcenikus Resz Miklós). A többtízméteres díszletek hol fel-le, hol körbe mozognak, a teret pedig sok esetben két-három sávban is eltolják, a legkülönfélébb irányokban; a darabból pedig szó szerint, divatbemutató kerekedik és ez jó is meg rossz is. A korhű jelmezek fantasztikusak, a nagyobb tömegjelenetekben a ruhák és a díszletek, egyszóval Lisztopád munkája együttesen egészen lenyűgöző látványt nyújt. Azt persze el kell ismerni, hogy néha a kép – a szó legpozitívabb értelmében – olyannyira sok, hogy szinte letarolja a történetet.  


Brickner Szabolcs és Pataky Dániel

A rendezői szerepkörben debütáló Ókovács Szilveszter menedzserként kitűnő munkát végzett a Hunyadival, hiszen a nyitásra grandiózus előadásnak adott helyet, színreállítóként azonban mintha maga sem tudott volna mit kezdeni azzal, hogy tartalmilag is megtöltse a négy felvonást. Pedig az eleven ló és a nézőtérre küldött énekes után tényleg már csak a tűzijáték hiányzott a Hunyadi-showból. Az elsőszámú probléma, hogy az említett kisülések között a darab egyszerűen nincs megrendezve. Az énekes áll és dalol, a tömeg nézi, a néző meg gyönyörködik a látványban – egy ideig, mert a harmadik részre elfogy a lelkesedés, a darab pedig különösebb koherens elképzelés nélkül unalomba fullad. Nem segíti továbbá az összkép árnyalását egy-egy karakter szerepének félreértelmezése. Hiába V. László szinte gyermetegen elrajzolt, nyámnyila mivolta vagy Cillei villámokat szóró gonoszsága, ha Ókovács palettájáról éppen Hunyadi karakterének megfestésekor fogy el a festék. A főhős tét nélküli bolyongó marad, akinek motivációi rejtve maradnak, azonosulni vele pedig négy és fél óra alatt is kemény megpróbáltatás. A darab fináléjában a hóhértól Gara nádor maga veszi át a kardot, ám egy célt tévesztett reflektor villódzásának, illetve egy váratlan vetítésnek köszönhetően végül az sem egyértelmű, hogy az újraértelmezésben ki marad életben és ki száll a mennybe. 

Akik a leginkább méltók voltak az esthez, az épülethez, de magához az opera műfajához is, – mily érdekes – azok maguk a zenészek és énekesek. Kocsár Balázs az új, állítható zenekari árkot belakva, a premierre már több ülésrendet kipróbálva szinte robbanásig vezette a Hunyadi nyitányát. A tempóváltások izgalommal töltik meg a zenét, melyet a Magyar Állami Operaház Zenekara – ha lehet, kiemelve a pontos ütős szekciót – és Énekkara végig nagy lendülettel tolmácsol.


Berecz Valter fotói, a képek forrása: Magyar Állami Operaház.

Az énekes szereposztás Kolonits Klára abszolút vezetésével újranyitásra, sőt, gálára termett. Szilágyi Erzsébet a második felvonástól lényegileg átírja az est vonalvezetését, Kolonits koloratúrái és dinamikája olyan magas színvonalúak, hogy csak páran tudják tartani vele a lépést. Az egyik ilyen Bretz Gábor, Gara nádor szerepében, akinek sűrű, zengő basszbaritonját Zoboki Gábor is méltán hozhatja fel példaként, amikor az auditórium akusztikai átalakításának eredményességéről tart majd előadást. Kiváló hangi minőségben formálja meg Cillei Ulrik karakterét Palerdi András, akinek sajnos nagyon kevés énekelni való jut – ám az első felvonásban ő a legmeggyőzőbb hang.

A címszereplővel illett volna kezdeni, és Brickner Szabolcsra - való igaz - panasz nemigen lehet. Az első felvonás áriája technikailag szépen véghezvitt, bár Brickner énekhangja mintha vékonyabb volna a kelleténél, mellőzi a szerep valódi drámaiságát. Ezen persze az sem segít, hogy a karakterére lényegileg semmi nem lett kitalálva. Az előadás gyenge pontjai érdekes módon a tompább, élettelen duettek, Hunyadi László és Gara Mária között. És bár Miklósa Erika hangjának jól ismert fénye egyszer-kétszer a távolban megcsillan – még egy kezdeti kis bakit is feledtetni tud –, a megszokott erő ezúttal elmarad.

A billegő rendezést a keretein túlcsorduló látványvilág pont annyira fedi el, hogy Ókovács új Hunyadi Lászlója végül díszes, grandiózus, ám ennek ellenére koherenciát és karaktert nélkülöző darabbá szürkül. 

Összességében a premieren a gép emlékezetesebbet nyújt, mint az alkotó, de hát ez legyen a legnagyobb baj. Bár ez lenne...

Helyszín: Magyar Állami Operaház; időpont: 2022. március 13.