Baráth Emőke - Dualità
2022.03.08.

Händel operáinak legjavából énekel Baráth Emőke második, az Eratónál megjelent szólóalbumán. A karmester nem más, mint Philippe Jaroussky, aki először vezényel lemezen. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

Händel operái, amelyeket alig száz éve fedezett fel újra az utókor, tele vannak szenvedéllyel, szeszéllyel és mindenféle zsigerből érkező ingerrel, amit a modern ember elfeledett már. Miközben librettóval a kezemben Baráth Emőke lemezét hallgatom, aki halálos szerelemről, síron túl tartó hűségről és vágyról énekel, rögtön eszembe jut, milyen messzire visznek ezek az áriák. De nem csak engem. A „drága szász”, aki operáinak többségét Londonban írta, olasz nyelvű szövegekre, mindent tudott a műfajról és az énekhangról, és arról, hogyan varázsolja el hallgatóját. A felvilágosodás kezdetén, amikor a kultúra nagy folyója megérkezett abba a mederbe, amit ma jobb híján európainak hívunk, az európai közönség – legalábbis a színházban – máshova álmodott. Händel operái egytől egyig az antikvitás történelmébe, az igéző középkorba vagy a bűbájos Keletre vezetnek. Tauride, Kleopátra, Radamisto, Alcina és Akhilleusz egzotikus hősök, akkor is, ha ezek az operák zenéjükben nem, csak témájukban és karakterábrázolásukban táplálkoznak az egzotikumból. A 18. század francia drámaírója, Beaumarchais nagyszerű megállapítása szerint: „A mi felettébb civilizált szokásaink túlságosan rendezettek a színpadi hatáshoz. A kelet azonban sokszínű, az ismeretlennel bűvöl és többet hagy a képzeletnek. (...) Ott, ahol a rabszolgaság együtt él a magasztossággal, a szerelem szinte mindig barbár, a Nagy Lelkek vágyai nem ismernek korlátot.”


Dualitá

Második, Dualità című szólólemezén Baráth Emőke nem ezt az egzotikumot keresi. Távol álljon tőlem, hogy önkényes olvasatot erőltessek. A női hang határait kutatja egy olyan repertoáron keresztül, amelyet jól ismer, hiszen évek óta énekel Händel-operákat a legrangosabb európai dalszínházakban. Miközben a 18. századi Itáliában, ahol a nőket alig engedték színpadra, a kasztráltak kultusza dívott, Londonban gyakran nők énekelték a férfiszerepeket is, mert a ködös Albionba alig jutottak kasztráltak. Így történhetett, hogy Margherita Durastanti, Händel társulatának tagja „nadrágban”, férfigúnyában lett sztár. És így történhetett, hogy idén Baráth Emőke egymás után énekli Achille és Partenope, Radamisto és Cleopatra áriáit az Erato (Warner Classics) kiadónál megjelent albumon.

Amit hallunk: pazar. A karmester nem más, mint a világhírű kontratenor, Philippe Jaroussky, aki saját együttesét, az Artaserse barokk zenekart vezényli. Baráth Emőke nem pusztán hangjával, hanem az átalakulás mutatványával is lenyűgöz. Az első áriában („Qual leon, che fere irato...”) Tauridét az Arianna Kréta szigetén című operában bosszúszomj és szerelem gyötri. Melissa áriája (Amadigi di Gaula) a viszonzatlan szerelem kegyetlenségéről panaszkodik, miközben melankolikus oboahang szól. Az „Ombra cara di mia sposa” kezdetű áriában Radamisto megtorlásra esküszik felesége (vélt) halála miatt, Baráth Emőke gyönyörű, hosszú legatókat énekel a zenekar lefelé hajló nyolcadai felett. Hangterjedelmében, lírai fájdalmával úgy illik rá ez a nyolcperces ária, mint egy tökéletesen szabott kosztüm. A Partenope és az Alcina részleteiben az énekesnő hangja mozgékonyságát és frissességét is megvillantja, a Faramondo balladai, hálára és bölcsességre intő áriájában („Se ria procella”) pedig egy virtuóz merész ugrás is akad, le az alt regiszterbe. A lemez végül örömteli áriával zárul a Lotario című operából: „Scherza in mar la navicella...” Adelaide arról énekel, hogy lelke - ellentétben a viharos tengeren hányódó és zátonyra futó hajóval - átvészeli a megpróbáltatásokat és győzedelmes marad.


Philippe Jaroussky és Baráth Emőke

Az album ékkövének Cleopatra hosszú, szopránt próbáló largo áriáját (Giulio Cesare in Egitto) tartom, amelynek sok kiváló interpretációja fellelhető, de kevés énekes képez ilyen természetes, de mélyre ható vocét. „Se pietà di me non senti, giusto ciel, io morirò”, azaz: Ha az ég nem enyhíti fájdalmam, meghalok – szól a szöveg, és ez az a túlvilági hit, amely olyan ellenállhatatlanul vonzóvá teszi Händel és kortársai muzsikáját. Ez az az eszmény, amelyet nem találni saját kiábrándult korunkban sem, de a barokk színháznak is idealizált egzotikumként kellett beszereznie egy régebbi világból. És amelyet Baráth Emőke olyan ösztönös átéléssel tolmácsol ezen a lemezen.

Március 2-án a lemez bemutatóját is hallottam a Müpában. Az első részben hátrafogott hajjal, férfiasabb blézerben jelent meg, a másodikban – a dualità jegyében – már női ruhában. Nem maradt el a duett Philippe Jarousskyval sem, hiszen úgyis kiköveteltük volna. Rodelinda és Bertarido, valamint Giulio Cesare és Cleopatra kettőseit énekelték. Teltház volt, a végén a közönség állva ünnepelte őket. Ilyen időkben kétszeres boldogság minden öröm.

Kiadó: Erato; kiadás éve: 2022.

Szerző: Csabai Máté