Ötvös András, Péter Kata

A Balkon kilátással amúgy sem az a produkció, amely meglepetések özönét próbálná zúdítani nézőjére. Éppen ellenkezőleg: becsületes módon és magas szakmai színvonalon nyújtja azt, amit a színlap ígér. A bevált dramaturgiai sémát precízen követő történetben a szélsőségesen zárkózott, agorafóbiás és mizantróp hajlamokkal is bíró Alvin mellé beköltözik a nagydumás, extrovertált, társaságra vágyó és levakarhatatlannak tűnő Karen. Kapcsolatukat eleinte az idegenkedés jellemzi (legalábbis a férfi részéről), ám az ellentétek vonzani kezdik egymást, majd a közeledés különböző fázisai következnek, s a szobájába zárkózó Alvin lassan kezd visszatalálni a világba. Ehhez persze meg kell küzdeni néhány akadállyal, elsősorban Karen agresszív exével, aki nem óhajtja tudomásul venni, hogy a nő faképnél hagyta (és aki szinte ikonikusan testesíti meg mindazt a rosszat, amit Alvin az emberiségről gondol).  A balkonlakók viszonyának alakulásában így aztán éppúgy vannak hullámhegyek és hullámvölgyek is, mint Alvinnak a fóbiái leküzdésében, míg végül… Most következhetne a fordulat, hogy a további történéseket természetesen nem árulhatom el – de igazság szerint akár el is árulhatnám, mert a Balkon kilátással nem tartogat olyan fordulatokat, amelyek a hasonló történetek dramaturgiáját kicsit is ismerő nézőt váratlanul érnék.

Ficzere Béla. Péter Kata, Ötvös András

Mindezt egyáltalán nem rosszallóan írom, sőt. Vannak olyan dramaturgiai sablonok, amelyeknek az ereje éppen az egyszerűségükben rejlik, amelyek nem bírják el a (túl)bonyolítást, a stílustörést. A Balkon kilátással klasszikusan ilyen eset, így bemutatójának tétje nem az, hogy lehet-e változatosabbá, gazdagabbá tenni a darab világát, hanem az, hogy magát a sablont sikerül-e élettel, érzelmekkel, a színészi személyiség erejével megtölteni. Az Orlai Produkció premierjének sikere abból eredeztethető, hogy a színészek olyan természetességgel szabják önmagukra a nem túl bonyolult figurákat, mintha nem is egy bő két évtizeddel ezelőtt született amerikai darabot, hanem egy közvetlenül rájuk íródott mai komédiát játszanának. Mivel nem ismerem Wil Calhoun drámáját, nem tudnám megmondani, mennyi ebben a szerző érdeme – annyi bizonyosan, hogy erre a szöveg módot, lehetőséget kínál. Az előadás alkotói pedig a látványos, kulisszahasogató eszközöket mellőzve, ám érezhető következetességgel dolgoznak azon, hogy az alakítások úgy aknázzák ki a történet és a szituációk adta lehetőségeket, hogy közben élettel, erővel, egyéniséggel töltsék meg a szerepsablonokat. A rendező, Kocsis Gergely találékony, színész kollégái munkáját segítő játékmesterként tevékenykedik. Nem zsúfolja tele kikacsintásokkal, nonverbális poénokkal a történéseket, de kisebb gegekkel, játékötletekkel segíti a szituációk humorának érvényesítését. Így lesz például fontos szereplő az Alvin erkélyén szobrozó (eredetileg vélhetően madárijesztő funkcióval bíró) művarjú, így kerekedik önálló bohózati betét a férfi halálmegvető bátorsággal megvalósított erkélymászásából. De jelzésértékű a két erkély aktuális állapota (rendje vagy rendetlensége) vagy a függöny mögötti leskelődések koreográfiája is. 

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

A Zöldi Gergely által fordított (és alighanem mai színpadra alkalmazott) dialógusok gördülékenyek, jól mondhatók, a kortárs szleng erőltetése nélkül is mai nyelvállapotot tükröznek. S noha kirobbanóan szellemesnek nemigen titulálhatók, jó kiindulópontot biztosítanak a színészek számára. Péter Kata és Ötvös András játéka azért többrétegűen élvezetes, mert egyfelől mindketten remekül poentíroznak, kiaknázzák azokat a komédiai lehetőségeket, amelyeket az élesen eltérő típusok kontrasztja indukál, kicsit még karikírozzák is a figurák szélsőségeit, de mindemellett játékuk végig természetes marad. Egyrészt azért, mert sikerül eltalálni azt a pontot, amelyen a két alak gyarlóságain jókat lehet mosolyogni, de ahol ezek finom eltúlzásai még nem számoljak fel teljesen a reálszituációkat (vagyis nincs olyan érzésünk, hogy ilyen idióta alakok csak a színpadon létezhetnek). Másfelől a félelmek, komplexusok, illetve a vonzások és taszítások őszinte megélésével, a másikra való rácsodálkozásnak és az elfogadás folyamatának szinte realisztikus hitelességű ábrázolásával, a személyre szabott gesztusok, hangsúlyok alkalmazásával egyedivé, személyessé és persze igen-igen szerethetővé teszik a figurákat. Hasonlóképpen játssza az előadás egyetlen mellékszerepét (Pault, Karen exét) Ficzere Béla is, aki addig-addig dolgozza bele az agresszív macsó alakjába a magányos, szeretetre éhes lúzer vonásait, hogy végül már-már Pault is megkedveljük. 

Mint ahogy magáról az előadásról is a „szerethető” jelző jut eszembe először. Lehet, hogy nem fuldoklunk a játék közben a nevetéstől, s nem kapkodjuk a fejünket fordulatokat és meglepetéseket látván, de a szereplők sorsa bizonyosan nem hagy közönyösen. És a színészi alakítások személyességére, finomságára, bájára valószínűleg hosszabb idő múlva is emlékezni fogunk – akkor is, amikor magát a történetet már régen elfeledtük. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.