Ady Endre: Apró, véres balladák / Forte Társulat – Pannon Várszínház, Veszprém
2022.02.25.

Öt novella, öt etűd. Különállók, mégis egységet alkotnak. Összeköti őket a zene, a mozgáskép és mindenekelőtt a száz évvel ezelőtt született szűkszavú írások modernsége. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Amikor a színpad kivilágosodik, az üres tér közepén áll mezítláb, nagymintás tarka ruhában Földeáki Nóra. Mesélni kezd. A háttérben balra dobfelszerelés, mögötte ül Gyárfás Attila, középen, kis emelvényen Orbán György nagybőgős, jobb oldalon egy magas dobogón a cimbalmos, Lukács Miklós. A színésznő két cselédlány történetét mondja el, az egyik már régen Pesten szolgál, a másiknak még nem igazán otthonos a fővárosi környezet. 

Beszélgetnek, ábrándoznak – gyerekről, férjről. Az egyiknek kéne férfi, hogy családja legyen, a másik nagy hangon utasítja el az állandó kapcsolatot. Aztán álmukban mindkettejüknek ugyanaz a nyeszlett, kapualjban nőket megszorongató, italozó ember jelenik meg, aki a szűk bérházudvar legmélyén húzza meg magát. 

Derűs részletei ellenére sem vidám írás Ady Endre Leányok András-nap éjszakáján című novellája. A további négy Ady-írás sem, amit Horváth Csaba kiválasztott új műsorához. A Jakab család lábainak főszereplője az apa, aki egy balesetben elvesztett lába helyett kezdetleges műlábbal kénytelen élni. Jakabot Fehér László játssza, akinek erőssége a groteszk ábrázolás, alakítása meghatározta a többiek játékát is. Fehér nem a férfi nyomorékságának realista megjelenítésére törekszik (egyik lábáról leveszi a magaszárú cipőt – ez jelzi a nyomorékságot), hanem azt a folyamatot hangsúlyozza, ahogy a családfő perifériára szorul a munkájában, a famíliájában, az életben. 


Jelenet az előadásból

Horváth Csaba a színészeit a nézőtérrel párhuzamos síkokban fel-alá járatja (asszociálhatunk ennek kapcsán a sétára, mint Pina Bausch forradalmian új koreográfiai megoldására), és a főhős handicapjét azzal érzékelteti, hogy Fehér minduntalan lemarad a többiektől, ezáltal egyre inkább kikerül a közösségből. A férfiak a nagy-, vagy dédapáink fürdődresszéhez hasonló alapöltözetet viselnek, e fölött begombolatlan, színes, kockás inget hordanak. Benedek Mari ruhái egyszerre utalnak Ady korára, a szereplők társadalmi helyzetére és a mai viseletekre.    

Bravúros jelenet Krisztik Csaba és Widder Kristóf előadásában a Nem nézett reám. Ketten utaznak egy vasúti kupéban: az egyik, jól öltözött piros mellényes utas mindent megtesz azért, hogy a másik, mintás rózsaszín mellényben feszítő alak tudomást szerezzen róla. Erőlködése hiábavaló, emiatt az első utas egyre ingerültebb lesz, nő benne az utálat a másikkal szemben. 

Krisztik mondja a novellát, miközben Widder egy képzeletbeli téglalap kerülete mentén megy körbe-körbe, hol arccal előre, hol háttal, guggoló léptekkel vagy gördülve-hemperegve. Partnere rátapadva követi. A mozgás tempója alig változik, a szövegmondásé gyorsul. A színészek egy pillanatra sem néznek egymásra, tekintetük még akkor sem találkozik, amikor – mind gyakrabban – mozgásukban irányt váltanak, s ekként egymással szembe kerülnek.  

A Vendégek egy kocsmában egy isten háta mögötti alpesi fogadóban játszódik, ahova egy furcsán viselkedő pár érkezik. A vendéglátó házaspár minden földi jóval szeretné elhalmozni az előszezonban felbukkanó látogatókat, ám ők igyekeznek hárítani az invitálásokat és kedveskedéseket. Végül az éjszaka leple alatt távoznak, hogy más helyet keressenek páros öngyilkosságukhoz. 

Szívszorító az utolsó novella is, A némák örülnek. Egy süketnéma házaspár énekesnek tanuló lányának bemutatkozó hangversenye botrányba fullad a szülők artikulálatlan örömkifejezése miatt. Ezúttal sem a betegség külső jegyeinek bemutatása történik, hanem az ép lány és a néma szülők eltérő mentalitása és viselkedése fejeződik ki mozgásban. A történetet, mint más novellánál is, a színészek felváltva narrálják. A lány, akit Rudolf Szonja játszik, nem énekel, így az, amikor a szülőket alakító Földeáki Nóra és Pallag Márton a többiek szorításában megpróbál „megszólalni”, a kontraszt döbbenetes hatást vált ki.

A jelenetek önálló egységeket képeznek, a rendező a színpad elsötétítésével határozottan elválasztja őket egymástól. Az első novella után hosszabb szünet következik, ekkor szólal meg Lukács Miklós cimbalom-játéka. Ettől kezdve az epizódok között és alatt különös zenei produkció születik: egyszerre kapunk koncert- és zenedramaturgiai élményt. Lukács Miklós bemutatkozásul grandiózus szólót mutat be, népdalok, jazzmotívumok és klasszikus muzsika elemei kavarognak. A zeneszerző-cimbalmos nemcsak a húrokat, hanem a hangszer minden egyes porcikáját megszólaltatja. Később bekapcsolódik a zenélésbe a Lukács Cimbiózis Trió másik két tagja is. Az improvizációnak ható zene tökéletes harmóniában van a novellákkal és azok megjelenítésével. Szétszálazhatatlan, mennyit ad az előadáshoz a mozgás és mennyit a zene.      

Horváth Csaba, mint pályáján oly sokszor, ezúttal is az igényes és inspiráló zeneválasztásával szabja meg előadásának szerkezetét. Zeneileg építkezik akkor is, ha meg sem szólal benne muzsika. Munkáinak egyik legjellegzetesebb vonása a kontrapunkt. Az Ady-novelláknál mindenekelőtt a szövegmondás visszafogott érzelmessége, már-már tárgyilagossága ellenpontozódik a mozgásképek dinamizmusával. Mint mindig, most is a groteszk fogalmazásmód szintetizálja a különböző hatáselemeket. 

Horváth Csaba azonban nemcsak egy hatásos és erős előadást készített, hanem megtalálta és felfedezteti velünk Ady Endre prózáját. Ady több mint háromszáz, zömmel tárcanovellát írt, de az utókor ezeket távolról sem úgy értékeli, mint a verseit (elektronikus könyvtárba nem vették fel a novellákat, a több mint hatvan éve megjelentetett összkiadás pedig nehezen hozzáférhető). Pedig Adynak nemcsak a költészete és a publicisztikája kiemelkedő, hanem a prózája is. 


Fotók: Gáspár Gábor. A képek forrása: Szkéné Színház

A novellák többsége rövid, nem anekdotázós, hanem tömör, gyakran elhallgatásos-kihagyásos szerkezetű. Ez adja a modernségüket. Meg az, amiről szólnak. Csaknem mindegyikben nyomorúság, kiszolgáltatottság, becsapottság, kisebb-nagyobb tragédia áll a középpontban. Az író még a legszomorúbb kimenetelű történetet is a külső megfigyelő éleslátásával közli. Írásaiból természetesen kiderül, hogy mi a véleménye a feltárt esetekről, kikkel szimpatizál, kiről mi a véleménye, de mindezt nem fejti ki, csupán érezteti vagy utal rá. Ezért is találó egyik kötetének a címe: Apró, véres balladák. Igen, ezek a novellák valójában balladák. A Forte Társulat előadása is joggal viseli ezt a címet. 

Az előadás adatlapja a Szkéné Színház honlapján itt található.

Címkék: