Csodálni inkább azt lehet, hogy a QR- (Quick Response – gyors visszajelző) kód, melyet a japán Denso cég már több mint negyedszázada kifejlesztett, eddig jórészt csak kereskedelmi és reklámcélokra szolgált, védjegy-, eredet- vagy bérlettanúsítványként. 

E magát korszakosnak ígérő technikai és műfaji újdonság: a hibridkönyv egyik hazai előhírnöke Zolcer János A XX. század című magánkiadású könyve 100 év – 100 esemény – 100 film alcímmel. A Münchenben élő, magát televíziós producerként, íróként és tartalomfejlesztőként bemutató szerző így ajánlja portékáját: „A vállalkozás mindenben egyedi és különleges volt: 100 darab egyenként 10 perces filmben – kronológiai sorrendben – feldolgozni a XX. század legfontosabb nemzetközi eseményeit. 65 szerkesztő, operatőr és egyéb munkatárs három éven keresztül dolgozott a 16 órás sorozaton, amelyet eddig – részben vagy egészben – a világ közel 60 országában mutattak be. Így Magyarországon is több tv vetítette.”

Lássuk hát, mi minden rejlik a QR-kód mögötti 20. századi mega-archívum mélyén.

Ami az angolul és magyarul egyaránt letölthető QR-kódos filmeket illeti, azok többnyire jól szerkesztettek, és bő archív filmanyagból feszesre vágottak. A jó húsz évvel korábbi tévésorozatot az ezredforduló előtt egy profi tévéstáb utánforgatott helyszíni jelenetekkel, játékfilmes effektekkel igyekezett minél elevenebbé és átélhetőbbé tenni. A dokufilmes esemény-rekonstrukció előtt egy-egy epizód kiemelt évének rövid kronológiáját az öltönyös, nyakkendős Betlen János súgógépről ismerteti egy percben. Ezek kizárólag magyar témájú, jól szerkesztett archív sajtóhíradások, melyek láthatóan azért a hiányért próbálják kárpótolni a magyar nézőt és olvasót, hogy a száz közül mindössze egyetlen önálló, magyar eseménybemutató van: az ’56-os forradalom nyolcperces trailere. Ez a tartalmi „kármentés” esetenként érdekes kontrasztokat és párhuzamokat is kiemel az egyidejű magyar és világesemények között – így a 2. világháború vagy a közép-kelet-európai rendszerváltások eseménydús éveiből, bár jobbára csak gesztusértékű, „hazai közönségnek” szánt prológus marad, aminek vajmi kevés köze van az epizód térben és tartalomban merőben távoli fő témájához – például Pearl Harbornak a zsidó törvényekhez vagy a zsírfejadag korabeli hatósági csökkentéséhez Magyarországon.

A választott 20. századi esemény felidézéséhez a „kor- és szemtanúk” gyakran csak másod- vagy sokadrendű figurák, és nem ritkán még olyankor is jórészt németek, amikor egész más, távoli helyszínű világtörténelmi eseményt próbálnak bemutatni vagy kommentálni. A mára itt-ott már avult, egyenként tízperces filmből álló sorozat legfőbb gyengéje éppen ez: minden harmadik epizódja eminensen vagy kizárólag német érdekű, német nézőpontú, mivel a ZDF televíziós társaság megrendelésére készült.

Az impozáns kivitelű, arany címfeliratos, nehéz lakkpapírra nyomtatott könyv már első látásra ajándékozásra szánt ünnepi kiadványt sejtet – nem mellesleg az árával is (6500 Ft). Szerkezete aránylag jól áttekinthető: oldalanként egy-egy színes képpel illusztrált 20. századi esemény pár soros magyar és angol nyelvű ismertetőjét kínálja a filmek QR-kódjával az oldal alsó és felső sarkában. A hibák és hiányosságok viszont a filmekéhez képest jóval gyakoribbak. A könyvbeli magyar, angol eseményismertetők a legtöbb helyütt köszönőviszonyban sincsenek egymással – rendre az angol a megbízhatóbb és pontosabb, míg a magyar alig több két-három hangzatos frázisnál. A könyv magyar szövegét olvasószerkesztő, korrektor aligha látta, különben nem maradt volna benne magyar fonetikus átírás nélkül annyi kínai, vietnámi és a cirill betűs tulajdonnév jórészt németes, angolos átiratban. Ugyanígy nyilván szemet szúrtak volna az afféle bizarr, automatikus szövegrontó szabotázst sejtető elírások is, mint az 1944-es D-nap ismertetőjében: „a németek által megszólalt [sic!] francia tengerpart”. Az 1941-es „Barbarossa-hadművelet” magyar rezüméjéből csak az maradt ki, hogy a Szovjetunió lerohanásában, Horthy egyszemélyes döntése nyomán, a m. kir. honvédség is aktívan részt vett, még ha pár nap késéssel is.  Egy jó szemű olvasószerkesztő nyilván javította volna azt is, hogy Khomeini ajatollah „franciaországi száműzetésben él” – mint tette azt 1979-ig az iráni forradalom kirobbanásáig –, holott a dicstelen emlékű teokrata kényurat 1989 óta nemhogy Franciaországban, de az élők sorában is hiába keresni. Nem kevésbé bosszantó, hogy a Mount Everest meghódítása helyett a 80. oldal angol nyelvű összefoglalója Churchill két oldallal korábbi, 1951-es újraválasztásának ismertetőjét közli, Hillary, Tenzing és társaik világraszóló közös csúcsteljesítményének bemutatását méltatlanul mellőzve.

Minden emberi találmány – kivált a kommunikációs eszközöké – áldást és átkot egyként magában rejt. Nem kivétel ez alól a hibrid-könyv sem, amely miközben egy sor új lehetőséget nyit meg, nem kevés kockázatot is tartogat ma még beláthatatlan kifutásában.

Új színnel gazdagíthatja a könyvkultúra egészét, felfrissítheti és sokban átrendezheti a könyvpiacot. Ismeretterjesztő és oktatási célra széles körben alkalmas, ahogy a művészi és tudományos igényű kiadványoknak is hatékony hordozóeszköze lehet. Megjelenésével alighanem végleg leáldozott a CD és DVD mellékletes kiadványok korszaka. Túlhajtása viszont veszélyeket is magával hozhat. Például a mozgókép máris túlzott dominanciáját, s ezzel a virtuális analfabetizmus arányát növelheti, avagy az in vivo közösségi élményteret – színház, mozi, koncert, a családi és baráti kör eleven interakciói – tovább szűkíti. (Ha valami, a világjárvány elmúlt két éve megmutatta, mi mindent veszíthetünk e téren!)

A hibrid kiadványok tömeges térhódítása magában rejti a veszélyt, hogy még többen esnek prédájául a gátlástalan profitéhségnek, a reklám- és pornóiparnak. És afelől sem lehet kétségünk, hogy a politikai propaganda szintén fantáziát lát majd benne. Nagyon fontos lenne, hogy az új hibrid adathordozó a hiteles források és igényes tartalmak presztízsét is növelje. Nem holmi cenzori vagy „tankönyvfelügyelői” kontrollal, hanem tisztes és hatékony, értékelvű kultúrmecenatúrával, amely segíthet versenyhelyzetbe hozni minél több köz- és magánarchívumot, könyvtárat, múzeumot, kutató és oktató helyet, kreatív művészi alkotócsoportot.