Valójában azonban ezt a nemes játékot az együttes művészeti vezetője, Hámori Máté generálta már jóval korábban, amikor felkért három harmincas-negyvenes zeneszerzőt, hogy írjanak át / gondoljanak újra / használjanak fel alapanyagként ezt-azt Bach A fúga művészete című ciklusából az Óbudai Danubia Zenekar számára úgy, hogy a létrejövő tételeket egymással jól össze lehessen keverni és KUNST/DER/FUGE címmel – Benjamin Bayl holland-ausztrál karmester vezényletével – közös műalkotásként a közönségnek be lehessen mutatni. Így is történt: Tornyai Péter, Horváth Balázs és Balogh Máté a tételeit megírta, összevegyítette, az eredményt Bayl elvezényelte, a zenekar eljátszotta, a közönség pedig – mit is tehetett mást – nagy tetszéssel fogadta. A három szerző eredeti ciklusai külön-külön címet kaptak – a szerzők sorrendjében: „Kunst oder Fügung” (ez magyarul olyasmit tesz, mint „művészet vagy véletlen”, ám a szójáték visszaadhatatlan), „Die Fuge der Kunst”, illetve „Kunstmusik” – és különböző számú – három, öt, illetve négy – tételt tartalmaztak. Összesen azonban tizenkét tételt tesznek ki, ami egyrészt eleve nevezetes szám a zenében, másrészt kiválóan felezhető, harmadolható, negyedelhető.
 Tornyai Péter |
Zeneszerzőinknek valóban sok izgalmas, elgondolkodtató, komoly vagy éppen szórakoztató gondolata támadt a tételek alapötletét és számos részletmegoldását illetően, de ezek elsősorban mégis jól megkonstruált egymásutánjukban, együtt és egymást kommentálva fejtenek ki jelentékeny hatást. Ugyanis a szerzők nem csupán a saját tételeikre, de a teljes sorozat formájának szervessé tételére is nagy gondot fordítottak – ez már azon szervezőelvek alapján is kijelenthető, amelyeket magamnak sikerült megfigyelnem. Ilyenek például a körültekintően kialakított szerzőszimmetriák. Mivel vannak olyan szerzők, akik páratlan számú tétellel járultak hozzá a nagy ciklushoz, ezért tökéletes szerzőszimmetria matematikai okokból nem lehetséges, de csaknem tökéletes igen. S ez meg is valósul: az első és az utolsó, a második és az utolsó előtti (11.) stb. tételeknek tükörképszerűen ugyanaz a szerzője, s ez csak a két legbelső tételre, a hatodikra és a hetedikre nem áll. De figyelemre méltó, hogy Tornyai – mintegy annak „kompenzációjaképpen”, hogy a legkevesebb darabbal járult hozzá a végeredményhez – prominens helyzetbe került azáltal, hogy a nyitó- és záródarab, valamint a konstrukció „magját” alkotó két legbelső tétel egyike is az övé.
Nyilvánvalóan tudatos döntés eredménye volt az is, hogy a részsorozatok záródarabjai, amelyek a maguk eredeti helyén valamilyen pregnáns, a hallgató emlékezetében megőrződő finale-hatás kiváltására törekedtek, a 4., 8. és 12. helyre kerültek, ilyenképpen három, egyaránt négy-négytételes szakaszra bontva a ciklust. S valóban, Horváth Balázs 4. tétele egy harangzúgással magasztos régióba emelt pontos Bach-témaidézettel, Balogh Máté 8. tétele (micsoda ellentét!) harsány térzene-imitációval zárja az első, illetve a második szakaszt, míg a szerzője, Tornyai Péter által mahleriként aposztrofált cikluszáró tétel – ennek címe: „ABsCHied”, egyszerre utal a zárótétel-jellegre, az elmúlásra és a B-A-C-H téma fontos szerepére – a végső megnyugvás, belenyugvás hangján szólal immár visszavonhatatlan lezárással.
 Balogh Máté |
Hogy az összkompozíció említett négytételes szakaszai zeneileg reálisan létező formaegységek, arról nyitótételeik – tehát az 1., 5. és a 9. – is tanúskodnak. A maga módján mindhárom darab felhagy ugyanis a dallamképzés szokásos, „reális” – tehát ugyanazon hangszer, ugyanazon előadó által játszott hangok egymásutánjából kialakuló – technikájával. Ehelyett Tornyai 1. tételében a pointillista festők módjára, staccato játszott, pontszerű hangok sokasága alkotja a hangok testét, Balogh Máté Scherzo megjelölésű 5. tételében a dallamhoz – a középkori hoquetusok vagy Webern Bach-hangszerelései mintájára – a különböző hangszerek egyenként teszik hozzá a hangokat, míg a Horváth Balázs által komponált 9. tétel folyamán minden hangszer csupán egyetlen hangmagasságot szólaltat meg a megfelelő pillanatban: hangolt sípok, harangok vagy éppen sörösüvegek kórusával lehet így – megfelelő koordinációval – orgonaszerűen bármit előadni.
Ezzel szolgáltam is némi ízelítővel a három zeneszerző tételeinek rendkívül különböző megközelítéseiből, alapötleteiből; ugyanakkor egymással rokon megoldásokra is látunk példát. De a KUNST/DER/FUGE ennél sokkal tágabb tárháza a legkülönbözőbb zenei ötleteknek: az egyik darabban csak felfelé mozgó vonós és csak lefelé haladó fúvós szólamok rajzolják ki egy bachi contrapunctus körvonalait; egy másik egy Bach-fúgának csak a hangjait hasznosítja, illetve vonja össze tömény sűrítménnyé; az egyik elektronikus kompozíciót imitál, a másik rikító színekből hoz létre kollázst a rocktól a menüettig, a következő puszta ritmusokból épít fúgát, a timpanit viszont dallamhangszerként használja, ismét másikban pedig a cseleszta hangzása segít megalkotni Szőllősy András halottas tájképének élők által lakott „égi” mását („Paesaggio con vivi”).
 Horváth Balázs |
Önmagában véve nem minden darab azonos színvonalú persze; az egészet tekintve azonban az egész ciklus nagyon is komolyan veendő, felületességtől idegen, érdekfeszítő és elgondolkodtató. Mindhárom szerzőtől tartalmaz emlékezetes tételeket, ötleteket és gondolatokat; mégis, hadd adjak hangot annak a szubjektív véleményemnek, hogy a fölfelé-lefelé mozgó tétel szellemes és virtuóz leleményéért és – mindenekelőtt – a befejezetlen 14. contrapunctusnak és a lassan vonszolódó B-A-C-H témának az egymásra vetítéséből létrehozott megrendítő gyászzenéjéért Tornyai Péter hozzájárulását érzem a legjelentékenyebbnek.
Ami az előadást illeti, egy ilyen hallatlanul sokszínű, nehéz és komplex anyag ősbemutatója sokkal inkább felfedezés és kaland, mint olyan előadóművészi produkció, amelyet úgy értékelhet a kritikus, mint egy Bach-kantáta vagy egy Mahler-szimfónia előadását. A három részszakasz nyitó „dallamösszerakós” technikájú tételeiben és még egy vagy két ponton érezhető volt, hogy Benjamin Baylnek – minden igyekezete és kompetenciája ellenére – nem sikerült elérnie a teljes szinkronitást. Ám mindenütt másutt csak a karmester és az zenekar teljes koncentrációjának, odaadó és lelkes előadói magatartásának jeleit tapasztalhattuk. A siker tehát megérdemelt volt; s bár Hámori Máté szerényen a háttérben maradt, én most hadd szögezzem le azért, hogy ötlete ragyogó volt és termékenynek bizonyult.
Helyszín: a Zeneakadémia nagyterme; időpont: 2022. január 30.