A Másik / Néprajzi Múzeum
2008.11.07.

A budapesti és a genfi Néprajzi Múzeum kiállítása szándékosan didaktikus, de ha így mulattatják, borzongatják és lökdösik az embert a tolerancia felé, nem lett volna olyan rémes iskolába járni. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.

Az arra botorkáló kamaszokra is ráfért volna, ha valaki közelebb tolja az orrukat a vitrinhez, mert a sok tárgy történet nélkül nem értelmezhető, a betűket pedig nehezen viselik. Rengeteg felirat is van a kiállításon, és gyanítom, hogy a szövegek mind fordítások, mert jóval intelligensebbek, mint a magyar múzeumi átlag, és bár sűrűn vannak, a kiállítás dinamikus installációja föloldja az érzést, hogy lexikont kell két lábon olvasnunk.

Fekete reklámok
Fekete reklámok

A rendezők, akik kölcsönöztek saját gyűjteményükből is, az előzőleg Genfben megrendezett kiállítást egészítették ki magyar referenciákkal, és azzal az utalással indították útjára, hogy a huszonegyedik század elején a kultúrák közötti konflikusok újra súlyosbodni látszanak.

Claude Lévi-Strauss könyve, a Faj és történelem 1952-ben jelent meg (magyarul első kiadás 1999-ben, Napvilág Kiadó), és bár a problémakör azóta jelentősen kitágult az Európába bevándorlók befogadásának és identitásának jelenkori kérdéseivel, az Unesco sorozatában megjelent mű a kiállítás váza, melyet a tárgyak töltenek ki. A fő gondolat az, hogy mindannyian etnocentrikusak vagyunk, vagyis hajlamosak arra, hogy a saját kultúránkat tegyük kizárólagossá, amellyel szemben a másik barbárként jelenik meg. Mind rasszisták vagyunk, beleértve azokat a törzsi népeket, amelyek saját magukat tekintik kizárólag embernek, a többieket kitaszítottnak, dadogónak, némáknak, nagy zabálóknak, rabszolgáknak nevezik. Ugyanezen viperák, denevérek, gyilkosok és idegenek saját magukat szinte kizárólagosan embereknek nevezik a saját nyelvükön.

Fekete hollók
Fekete hollók

A xenofóbia okai azonban, mondja Lévi-Strauss, azok az irracionális félelmek és tévképzetek, amelyek az étkezési szokásokhoz, a valláshoz, a temetkezéshez mint a miénktől eltérő kulturális formákhoz kötődnek. A rendezők éppen ezért tematikus csoportba rendezték a használati tárgyakat, illetve a filmes dokumentációkat, amelyeket úgy építettek be a vitrinekbe, hogy vonzó zugok alakulnak ki. A magyarországi fűző mint női kínzóeszköz egy vitrinben szerepel a XIX. századi japán hátvakaróval és tetűfésűvel, a dél-afrikai péniszkupakkal és a 2,5 kilogrammos női lábpereccel, amely az előkelőség és a mozdulatlanság záloga volt. Így, ahogy fölsorolom, kezdem érezni, hogy nő bennem a civilizációs öntudat. És akkor jön a majom-, sün-, rénszarvasevés, a melanéziai lakoma maradványai kígyófarokkal és teknősgégével és a gyönyörű emberevő villákkal. Nagyon könnyű beleesni a csapdába.

A kiállítás részlete
A kiállítás részlete

A kiállításon a nézőpont alapvetően az európai emberé, a behelyettesíthető Másik pedig a legkülönbözőbb etnikai csoportokat jelenti szerte a világban, de bőven van mit megtanulni a saját elenyésző népi kultúránkról is, melynek a tárgyeszközeit leginkább a nyelv őrizte meg. Sose láttam például frászkarikát, amelyet vesszőből (olykor tésztából) fontak, és görcsökkel, epilepsziás tünetekkel járó gyermekbetegségek ellen használták őket. Vannak kis mennykövek is, csiszoltak, neolitikusak, amelyek a néphit szerint ott keletkeznek, ahol lecsap a villám, de ahol megtalálják, oda többet soha.

A kiállítás részlete. Szkárossy Zsuzsa felvételei
A kiállítás részlete. Szkárossy Zsuzsa felvételei

A leglényegesebb persze az, hogy a borzalmas tudatlanságnak és gyakorlati előnyökkel járó rasszizmusnak hogyan estek áldozatul népcsoportok. A valladolini vita, amely azt hivatott eldönteni, hogy az indiánoknak van-e lelkük, és amelyből következően III. Pál pápa bullája kimondta, hogy az őslakosok szabad emberek, a mészárlást nem tudta megakadályozni. 1914 körül Párizsban és Budapesten afrikai falvakat rendeztek be az állatkertekben, bennszülöttekkel. De a reklámokban egészen a közelmúltig szerepeltek afrikaiak mint negatív példák („A szerecsen is fehér bőrű lesz…”), és mostanra jól ismert már a testi különbözősége miatt kizsákmányolt Sarah Bartman, a „Hottentotta Vénusz” esete.

Az antropológia nagy hibája, állapítja meg Lévi-Strauss, hogy a biológiai értelemben vett faj fogalmát összekeverte a civilizációk szellemi és kulturális teljesítményével. Márpedig a fajelmélet minden eddiginél borzalmasabb következményét láthattuk a második világháborúban. Ez a kiállítás a „túlélő szószedettel” a kis katalógus végén mindent megpróbál, hogy megértesse: a historikus példák szórakoztató borzalmán túl a „régebbi és új” bevándorlókkal való tisztességes bánásmód a legaktuálisabb feladat. Erről szól az utolsó teremben az a sok-sok bőrönd.

A kiállítás 2009. április 6-ig látogatható.

A szerző az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.

Vö. kovácsy: Csörgőkígyók, gyilkosok 
Bán Zsófia: Enyém, tiéd

Szerző: Kürti Emese
Kiállítás:  A Másik. Évezredes hiedelmek, végzetes téveszmék, kulturális sokszínűség,  Résztvevő intézmények:  Musée d\'ethnographie de Geneve (MEG), a Néprajzi Múzeum és az Artemisszió Alapítvány közös kiállítása a MEG alapötlete nyomán,  A kiállítás rendezői:  Földessy Edina, Szántó Diana, Philippe Mathez, Jacques Hainard
Megítélt támogatás: 4 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Másik című kiállítás és kapcsolódó rendezvénysorozat megvalósítására (2008)
További támogatás: 3 000 000 Ft
Támogató: Múzeumi Kollégium
A kiállítás megvalósítására (2008)