Ahány ember, annyi válasz akad rá, ki miért volt kíváncsi Martha Argerich és Mischa Maisky közös hangversenyére a zsúfolásig telt Zeneakadémián. A két muzsikus évtizedes barátsága, külön-külön elért hírnevük és rangjuk egyaránt ok lehet, ahogy a közös lemezek, vagy az, hogy most először lépnek fel együtt hazánkban.

Mischa Maisky és Martha Argerich egykor

Argerich nyolcvanéves múlt, makulátlan technikája folytán játéka mára sem veszített pontosságból és fürgeségből. Lánya mondta róla (egy interjúban olvastam), hogy könyéktől az ujjvégekig nem öregszik. Egy csellistához sohasem ennyire kegyes az idő: Maisky kezében, aki januárban töltötte be a hetvennégyet, többször sípol a húr, mint illik, és sokat intonál pontatlanul. De így volt ez már néhány évvel ezelőtt is, amikor utoljára hallottam, igaz, most több akad ilyen hangokból. Mégsem kiábrándító, amit hallunk, közös játékukban spiritusz van, belefeledkezés, erő és sodrás. Egyszerre elegánsak és viharosak, egymás impulzusaira nyitottak. Azt nem tudom eldönteni, hogy a heves mozdulat, amivel Maisky a művek utolsó hangjánál leveszi a vonót a húrról, hogy aztán lábra pattanjon, és fogadja a tapsot, mennyiben póz és mennyiben fakad ebből a belső lángolásból. Viszont a nyugalmas, kicsit fáradt totyorgás, ahogy járkálnak a színpadon, biztosan nem a show része.

Pedig Beethoven g-moll szonátája (op. 2. No. 2) nem sikerül jól, Maisky nem képez szép hangot, s a végén elégedetlenséget látok az arcán. Nem annak tulajdonítom a sikertelenséget, amit Maiskynak gyakran felrónak – hogy önkényes, ami hol segít, hol ront a helyzetén. Ellenkezőleg: nem tudja elkapni a fonalat, nincsen stenk, így önkényes sem tud lenni. Nem véletlen, hogy Schumann romantikus Három fantáziadarabjában (op. 73) annál nagyobb lendülettel veti be magát, szeszélyesen vonózik, merészen, éles dinamikával, erős felső vonásokkal indít kezdőhangokat. Azt veszem észre, hogy a csellóra figyelek többet, és nem azért, mert Maiskyért néha-néha izgulni kell, hanem mert ha magával ragad, akkor tényleg magával ragad. Argerich játéka viszont pirospozsgás, gyönyörűen emelkednek ki és süllyednek alá a szólamok Schumann kottájának gazdag szövetében. Akárhányszor hallom, úgy érzem, a zongora az ujjainak a meghosszabbítása, minden mozdulata, minden billentése természetes.

Mischa Maisky és Martha Argerich

A szünet után César Franck A-dúr szonátáját halljuk. A későn virágzó francia zeneszerző a hatvanas évei elején komponálta, egy fiatalabb tanítványa iránti szerelem ihlette, s noha gondosan felépített szerkezettel bír, helyenként inkább tűnik szenvedélyes improvizációnak. Így van jól. Főként a harmadik tétel fantasia-recitativójában, még akkor is, ha Maisky egy-egy frázisnál láthatóan eltéved a fogólapon. A zárótételt (Allegretto poco mosso) viszont nemcsak megmenti a lendület, de láss csodát, sikerre is viszi, pedig a gyönyörű, testes hangú Montagnana-cselló helyenként visít, mintha fűrészelnék. Mégis tetszik, amit hallok. Mert szeplők vannak, de kedv is a játékhoz, a hibákat halljuk ugyan, de az öregséggel gyakorta együtt járó fáradtságot nem. Csupa energia.

Otthon előkerestem egy Argerich-felvételt a darabból, a hetvenes években készült Ruggiero Ricci hegedűssel. Helyenként szörnyű, máshol zseniális, a lemez is csúszik, Ricci sem intonál jól. Éppen az a zsenialitása, ami a legfőbb gyengesége: a pillanat hevében a két előadó nem tudja kordában tartani magát. Csak a Carnegie Hall közönségének őrületes tapsvihara győz meg róla a végén, hogy a hangverseny sikeres volt. Most, több mint negyven évvel később, a Zeneakadémia nagytermében hasonló őrjöngés fogadta a Franck-szonátát csellóátiratban. Argerich és Maisky három ráadást is adtak: Schubert: Du bist die Ruh, Chopin: Introduction et polonaise brillante, majd szintén Chopin: g-moll csellószonáta, lassú tétel. Van egy olyan gyanúm, hogy a heves rajongás – s legvégül a standing ovation – az előadók címkéjének szólt. Egy töredékmásodperccel később ugyanez a közönség – alighogy Maisky elegáns cipőjének sarka eltűnt az oldalajtóban – már kiheverte az égető katarzist, s ugyanazzal a lázas rohammal indult meg a ruhatár felé.

Helyszín: a Zeneakadémia nagyterme; időpont: 2022. január 28.