Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZOMORÚ, SZÍNES SZESZEK

Marcin Świetlicki: Tizenhárom
2022. jan. 23.
Marcin Świetlicki könyvének végén megtaláljuk Krakkó városának regénybeli kocsmatérképét, de nem valószínű, hogy ezen felbuzdulva indulnánk egyszer kocsmatúrára a valóságos Krakkóban, ha a jósorsunk odavisz. IVÁN ILDIKÓ RECENZIÓJA.

De ez talán nem is baj – ilyen inspirációk helyett kapunk mást: trükkös szerkezetű bűnügyi történetet sok filmszakadással, a káoszból visszarántott végkifejlettel és szépen elvarrt szálakkal.

A szerző, Marcin Świetlicki három regénye előtt számos verseskötetet publikált, ezek kívül a lengyel alternatív zenei szcéna fontos figurája, a Świetliki együttes frontembere. A Tizenhárom egy trilógia (Tizenkettő, Tizenhárom, Tizenegy) második része. Az első regény, a 2006-ban írt Tizenkettő magyarul is megjelent. Mindhárom kötet ugyanabban a krakkói kocsmavilágban játszódik, és főhősük is azonos.

A Tizenhárom felütésével városregényt sejtet, de valójában nem az – a városregényhez hiányzik belőle az emocionális muníció, a város iránti szomj és szerelem, hiába tudjuk meg már a legelején, hogy a főhőst éppenséggel ez élteti, vagy inkább ez engedi tovább vegetálni az ódon óvárosi utcák színfalai között. Krakkó állandó jelzője, a „mágikus-kultikus”, Świetlicki szövegében ironikusnak tűnik, a város meglehetősen kiábrándult és unalmas, kocsmái nem kevésbé. Tulajdonképpen lakói, a regény hősei is kellemetlen panoptikum-figurának tűnnek, nem egészen világos, miért akarnak éppen egymással inni, és mi sem szívesen innánk velük. A mindegyiküknél fontosabb szereplő maga az Alkohol. A szeszgőzben lebegőssé válnak a tettek és a tapasztalatok, hézagossá az emlékek – a mester (kisbetűvel!) néven emlegetett főhős, az állandóan részeg egykori gyerekszínész, eleinte nem is tudja, elkövette-e a gyilkosságot, és kínzó bizonytalanságát tisztázás helyett további szeszekkel igyekszik oldani.

swietlicki

Az öregedő, lepusztult figuráról megtudjuk, hogy réges-régen, gyerekkorában, az 1970-es években detektívet játszott egy tévésorozatban. Csekélyke hírnevéből éldegél most, azaz 2006-ban is, ismertsége biztosítja számára a hitelbe fogyasztott és mások által kifizetett italokat. (Más kérdés, hogy mennyire hihető ez az alapszituáció, olvasóként furcsállottam, hogy a megfáradt kocsmatölteléket a régi sorozat miatt lépten-nyomon leszólítják, és gyűlölik vagy rajongják, mindenesetre határozottan emlékeznek rá.) A lektűr-logika itt azt kívánná, hogy amikor a szintén ritkán tiszta fejű, jóravaló helyi céda, Szotyka zavaros és bizarr, de kétségtelenül rosszindulatú támadást szenved el, a mester, hamvaiból feltámadva, valódi detektívként igazuljon meg. Szotyka is ebben reménykedik, meg is próbálja rávenni asztaltársát a nyomozásra, az pedig még hajlana is rá, de ebből végül nem lesz semmi, Świetlicki feldobja a klasszikus szüzsé lehetőségét, aztán hagyja leesni: hősünk egyszerűen eltérül, mint egy pocsolyán úszó papírhajó, ha ráfúj a szél. A következő villám aztán a közvetlen közelében csap be, és ő nyomozó helyett gyanúsítottként ténfereg tovább Varsóba és a főváros kocsmáiba, ezekből pedig egy groteszk könyvbemutatóra vezet az útja. Közben az „Amatorska nevű bájos kávézó kertecskéjében”, úgy is, mint a 220. oldalon, magával Świetlickivel is összefut – azaz csak vet rá egy pillantást

Számomra jó ideig kérdéses volt, lesz-e végül krimi ebből a rosszkedvű kocsma-odüsszeiából, lesz-e megoldás, lesz-e gyilkos, kapunk-e izgalmat a lassan csordogáló másnapok által uralt első fejezetek után? És úgy gondolom, lett – még ha nem is a zsánerregény-értelemben vett krimi, de a bűnről szóló szatíra rejtélyekkel, gyanúval, katarzissal felérő össztánccal a végén mindenképpen. A tizenhárom fejezet során a mester történetébe újabb és újabb, látszólag teljesen önálló cselekményszálakat öltöget a szerző, az egyre-másra feltűnő mellékszereplőkről néha valóban meglepő módon derül ki, hogy útjaik már régen keresztezték egymást. A szövegben elszórt monológokról először egyetlen, a háttérben készülődő pszichopatára asszociálunk, és csak fokozatosan tudjuk meg, kihez is tartoznak. A gyilkosra pedig nem ismerünk rá se túl korán, se túl későn.

A szolid groteszkhez kiváló háttérnek bizonyul 2006 Lengyelországa, mely az új pápa, XVI. Benedek látogatására vár, s közben besúgó papokról és egyházi pedofíliáról tereferél a kocsmákban.

Marcin Świetlicki határozottan nem kedves szerző, nem kedves a hőseihez és nem kedves az olvasókhoz sem. Stílusa nehezen megfogható, s hogy mégis megérezhetjük, az a fordítót, Wolosz Verát dicséri. A Świetlicki által ábrázolt lumpenvilágban nyoma sincs a legcsekélyebb romantikának, legfeljebb részeg érzelgősség akad, ennek pedig csúnyán megfizetik az árát. A szerző ajakbiggyesztő távolságtartása meg mintha minket, olvasókat is méricskélne. A Tizenhárom ennek ellenére meglepő módon jó szórakozást kínál, már mindazoknak, akik nyitottak valamennyire a groteszkre, és a krimik tempós fordulataira számítva nem tántorodnak el az első fejezetek lassúságától.

A könyv adatlapja a kiadó oldalán található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek