A tárgyak más(od)ik élete. Új szerzemények / Vasarely Múzeum
2022.02.22.

Victor Vasarely köztudottan élt a sokszorosítás eszközeivel. Arra viszont kevesebbszer gondolunk, hogyan vitte véghez mindezt, és elfelejtjük segítőit, akikre a művész kultuszából kevés fény jutott. A Vasarely Múzeum új kiállítása most őket is megszólítja az új műtárgyakon keresztül. MARTINCSÁK KATA KRITIKÁJA.

A kiállítás apropója, hogy a francia gyűjtő, Bruno Fabre, új műtárgycsoportot ajándékozott Robert Zussauval, a művész egykori asszisztensével együtt az újranyitott Vasarely Múzeumnak. A hangsúly a tárlaton a találkozás aktusára épül: a gyűjtemény tárgyain keresztül bepillantást nyerhetünk az op-art egyik legjelentősebb képviselőjének munkamódszereibe, és megismerhetjük néhány olyan kapcsolatát, melyeknek köszönhetően művészete később tovább élt.


Victor Vasarely: Mimas Sol II. 1984.

A tárlaton Vasarely egy-egy fontos alkotói periódusába is bepillantást kaphatunk; olyan tárgyak segítségével, mint amilyen a Kezdi (1989-90) famultiplika, de megtalálhatjuk a Zebra (1939) reprodukcióit, és a párizsi letelepedést követő tervezőgrafikai munkákból is láthatunk egy válogatást. 

Helyet kap a Le Mouvement (1955) kiállítás plakátja és katalógusa, benne a negyedik dimenziót megnevező Sárga manifesztummal, a kinetikus művészet kiáltványával, amelyben Vasarely a műalkotás egyediségével is foglalkozik a sokszorosíthatóság világában. A kiállítás valóban elmozdulást jelentett minden eddig ismert művészettől: a mozgás, a tér és az idő Vasarely mellett Agam, Bury, Calder, Jacobsen, Soto és Tinguley művein új megközelítésekben jelenhetett meg 1955-ben Denis René galériájában, és az alkotók ezzel örökre beírták magukat a művészettörténetbe.


Yvaral (Jean-Pierre Vasarely): Vasarely digitalisé Or

A tárlat emellett a művek segítségével Vasarely kevéssé ismert kapcsolatairól is képet rajzol, legyenek ezek személyes, vagy csak a műtárgyak utóélete kapcsán létrejött találkozások. Robert Zussau a művész asszisztenseként szintén fontos szereplője volt Vasarely sikertörténetének. Az ő keze segítette a mester Lascaux akrillal festett famultiplikáit, de a szerigráfiaalbumok nyomtatásától kezdve a térbeli objektjeiig, mind technikai, mind szakmai tudásával hozzájárult a munkafolyamatokhoz. 

A vele készült interjúból kiderül, hogy mi is volt a titka Vasarely produktív alkotói módszerének. Így kaphat helyet a Tiva (1979) címet viselő tervrajza, amelyet maga a gyűjtő ajándékozott a múzeumnak, és amellyel valószínűleg Robert Zussau, az asszisztens is több ízben találkozott. A színkódokkal ellátott, precíz kivitelezést megkövetelő rajz csak egy a sok közül, amely a művész keze alól kikerült. Hívhatnánk az alkotások vázának, de akár receptnek is, amely bizonyíték arra, hogy képeinek megvalósítását a reneszánsz mesterekhez hasonlóan segédjeire, köztük Zussaura bízta. 

Bár sok újdonságot ígér, a tárlatnak két problémája van: az egyik, hogy a falszövegeken helyenként pontatlan fordítások ("programáció") és leírások jelennek meg ("felskiccelt"). (Pontosításul: a felskiccelés nem lehet tervrajz, hiszen a skicc szabadabb cselekvést jelöl, a programáció kifejezés nem létezik a magyar nyelvben.) A második, hogy az aktuális kiállítás az állandó tárlat megtekintése után válik csak igazán élvezhetővé és érthetővé, ahol az életműből nem válogatást és töredékes információkat kap a látogató, hanem egy átfogóbb képet. 


Victor Vasarely: Domremy - La Lorraine. 1937.
Képek forrása: Vasarely Múzeum

Mert az nem jelent új információt, hogy a vizuális képek, az optikai illúziót megelőlegező imaginációk hozzásegítették a művészt ahhoz, hogy a felület problémáit a tér problémáivá sokszorosítsa, hogy mozgásba hozza a sík terét – minél több példányszámban. Az viszont sokaknak hiányzó láncszem lehet, hogy a geometriai festés és a szintetikus szemlélet alapjait Vasarely itthon, Bortnyik Sándor iskolájában sajátította el, és vitte tovább Párizsba, ahová ez az irányzat sokkal később jutott csak el. Kassák „újrafelfedezése” később így lett a Párizs avantgárd művészei között gyökerek nélkül bolyongó Vasarely mentsvára.

A tárgyak más(od)ik élete persze nem is retrospektív kiállításként határozza meg magát, inkább Vasarely művészetének a továbbélését vizsgálja. Így kerül nagyobb hangsúly Yvaral (Jean-Pierre Vasarely) alkotásaira is, aki jelentős mértékben részt vett apja munkáinak kivitelezése mellett a tervezési folyamatokban is, és aki többször együtt dolgozott Robert Zussauval. Yvaral több volt egyszerű asszisztensnél, a matematikai programozás alapjait felhasználó algoritmikus ábrázolásaiban tovább fejlesztette az apja által megelőlegezett vizualitást. Apja portréja (Vasarely digitalisé) is kiváló példája annak, hogy Yvaral hogyan kísérletezte ki a nyolcvanas évektől kezdve a digitális képalkotás és az opart esztétikáját ötvöző művészetet, ami már egy új generáció képi világát hordozta magán. 

Felmerül a kérdés, hogy Yvaral mennyire tudta újragondolni apja művészetét, és sikerült-e valóban életben tartania azt. Mai szemmel, az NFT-k, és a digitális művészet korából nézve, az Art of the Electonic Age (1989) címlapján látható Mona Lisa már nem tűnik nagy truvájnak, mégis elgondolkodtatja a látogatót, hogy jelen lehet-e még az az aura, ami Walter Benjamin óta jelentősen átformálta az észlelés világát. Victor Vasarelynél érezhetően igen, még akkor is, ha a szerzőség kérdése, mint oly sok alkotónál, több esetben nála is csak illúzió marad, egy múltban megírt program.

A kiállítás megtekinthető 2022. május 31-ig.