Tony McNamara ’alkalmanként igaz’ történetének első felvonása felépítette azt a játszóteret, amelyen a második évad indulatai és szereplői teljesen elszabadulhattak. Az új szezon elején a puccs még mindig zajlik, a trónt nem olyan egyszerű megszerezni, mint ahogy azt Katalin (Elle Fanning) és támogatói gondolták. Míg a várandós cárné a harc során feláldozott szeretőjét gyászolja, Péter (Nicholas Hoult) megéhezik: így kerül a cári korona Katalin fejére.
 Gillian Anderson és Elle Fanning |
Katalin abban a hitben veszi át a hatalmat, hogy képes az erőszakos barbárnak tartott Péter után humánus uralkodóvá válni, egyúttal átültetni a gyakorlatba az orosz népnek szánt reformokat. Az udvar (és az évad) új dinamikájának épülése közben Katalin egyre több akadályba ütközik – főként az orosz virtusba. Ráébred, hogy valóban az erőszak az oroszok által beszélt egyik nyelv, s mint ilyen, megváltoztathatatlan, így epizódról epizódra maga a cárnő is egyre folyékonyabban kezdi beszélni azt. Katalin még a második évadban is naiv, azonban egyre hataloméhesebb és könyörtelenebb; rálép arra az útra, amelynek végén a korábban egy kevésbé sikerült sorozatban Helen Mirren által megformált Nagy Katalin áll. Olyannyira, hogy optimizmusa és heves őszintesége az események előrehaladtával a komikum egyik forrásává degradálódik. Elkerülve egy üres ’girlboss’ ív lehetőségét, a cárnő lazábbá és neurotikussá válik, meghagyva a karakter feminista integritását és naivitását. Elle Fanning egyszerre frusztrált és magabiztos a cárnő bőrében, és egyre növő könyörtelensége ellenére is végig képes megtartani a néző szimpátiáját.
A második szezon legnagyobb bravúrja, hogy minden szinten képes átalakulni és haladni – érdemeit megtartva. A szórakoztatás még mindig az egyik fő profilja, de a brutalitás és a dekadencia mellett érzelmileg sokat finomodik a történet, az intrikák helyett a kapcsolatok kerülnek középpontba, a hatalom árnyalt elemzését tekintve pedig az egyik legkimagaslóbb alkotássá válik. A szereplők sokkal emberibbek és valóságosabbak, akár gyűlöljük, akár kedveljük őket (vagy többnyire egyszerre mindkettő). A legtöbb karakter rétegzése megfontolt, alapos munka eredménye; motivációik, indítékaik a legrosszabb pillanataikban is érthetőek. A The Great 2. évadja a történelmi elterelések kapcsán is sokkal magabiztosabb, főszereplői pedig minél távolabb kerülnek historikus analógjaiktól, annál valóságosabbá, emberibbé válnak.
 Elle Fanning és Nicholas Hoult |
Katalin hatalma csupán ideiglenes: a palota egyik szárnyába száműzött Péter léte és a maga terhessége miatt olyan ingoványos talajra épült, amelyen bármikor eleshet. Versenyt fut az idővel, hogy fiuk, Pál születése előtt bizonyítsa: képes rendszerszintű változtatásokra – még Oroszországban is. Törekvései gyakran fájdalmas, szörnyű botlásokhoz vezetnek, s bár Katalin összetett karaktere csodás módon egyszerre képes a győzelemre és a vereségre is, a közelgő végzet érzése, a baljós hangulat finoman, de mindvégig – sokszor a fekete humoron keresztül – jelen van.
A cárnőt reformjai sikertelensége és időhiánya rákényszeríti, hogy újraértékelje férjét (hozzá képest sikeres) vezetőként. Megfigyelése csodálattá válik, és amikor politikai uniójuk végleg szétesik, magánemberként kezdenek összefonódni. Péter bebörtönzése alatt ébred rá, hogy szereti feleségét, és fő célja nem az uralkodás, hanem az, hogy a dolgozó feleségét támogató, otthon maradó apa lehessen. Meglepően feminista, kedves, haladó nézeteket vall, elérve azt, hogy kettejük viszonyrendszerében Katalin válik a gonosz féllé, míg ő tiszta szeretetét és végtelen bizalmát igyekszik bizonygatni. Nicholas Hoult első évadbeli alakítását is felülmúlva képes egyszerű tényekként közölni a legfelháborítóbb állításait is, szemrebbenés nélkül váltogat a káromkodó, arrogáns nemes és az örömtől sugárzó férj között, miközben végtelenül szerethetővé is teszi az egykori cár karakterét.
Az évad gerincét Katalin és Péter kapcsolata adja. Kettejük jeleneteihez képest minden más háttérzajjá válik, a legtöbb szívszorító pillanat hozzájuk fűződik: egymás iránti árulásuk olyan fájdalmasan elképzelhetetlenné válik, mint amilyennek kapcsolatuk felmelegítése tűnt az első epizódok során. A Fanning és Hoult által csatornázott energiákat és izzást egy ponton túl már sem a palotában zajló hatalmi játszmák, sem a mellékszereplők nem tudják tartani, de ezen a ponton kárpótolnak minket a kapcsolatukról szóló új állítások. A cári pár félreértésekből eredő, sitcomba illő jelenetei mellett Katalin édesanyjának (Gillian Anderson) udvarba érkezése az évad egyik csúcspontja, akinek veje iránt érzett romantikus érdeklődése tovább finomítja a politikai machinációk árnyalását, azok nagyszámú célvesztettségét.
McNamara mesterien vegyíti a műfajokat és azok tónusait: néhol trágár poénokkal tarkított okos bohózatot, néhol többrétegű, mélyen megrendítő drámát láthatunk. A The Great a megszokottnál is erősebben és tudatosabban tiporja szét a műfaji konvenciókat, felidézi a korszak brutalitását és abszurditását, néhol szürrealitását: láthatjuk a vodkásüvegbe dugott égő pink szaténszalagot, mint az első Molotov-koktélt, levágott fejjel focizó gyerekeket vagy Katalint földet enni – és ez csupán a bevezető epizód tartalma. A progresszív uralkodás és a brutalitás szövetén fontos gondolatokat sző át, árnyalt hatalmi elemzése pedig A kedvencet is felülmúlja. A The Great képes volt megtartani érdemeit, és fajsúlyos témáival tovább fejlődve valóban naggyá válni.
A sorozat adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.