A Szent István Filharmonikusok évnyitója
2022.01.17.

A műsorváltozás járványszerűen terjedő végzete január 11-én a Szent István Filharmonikusokat is utolérte. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Pedig a Gaudeamus hangversenysorozat keretében Káli Gábor vezényletével meghirdetett Német Rekviem izgalmas zenei eseménynek ígérkezett, különösen a nemrég Kovács János által dirigált Fantasztikus szimfónia megérdemelt sikerét követően. Ehelyett némileg rögtönzöttnek tetsző, vegyes programot hallgathattunk meg, amely azonban korántsem nélkülözte a tanulságokat és a figyelemreméltó mozzanatokat.


Káli Gábor

A koncert élére Mendelssohn Hebridák nyitánya került – az első pillanattól feszültséget keltve a tematikus fúvós hangszerszólamoknak és az őket mintegy másik dimenzióból kísérő vonóskar misteriosójának szembeállításával. De rögtön feltűnt a fokozás, majd a lenyugtatás szuggesztív megformálása és a fúvósok tisztasága és precizitása is.

Majd következett egy ugrás hat évtizeddel korábbra, egy másik nyitányra, amelyet Mozart 16 évesen Milánóban komponált Lucio Silla című operájához. A hálás, sziporkázóan előadott, bár mozarti mércével még kissé egysíkú nyitány valószínűleg annak a Zaide című, már jóval érettebb Mozart-daljátéknak a soha meg nem írt nyitányát volt hivatva pótolni, amelyből azután Csővári Csilla adott elő egy áriát („Ruhe sanft, mein holdes Leben”). Csővári vitathatatlanul olyan énekes, aki figyelmet kelt és erőteljes hatást gyakorol a hallgatóra. Különlegesen tiszta csengésű koloratúrszoprán énekhang birtokosa, aki biztos intonációval és igen precízen énekel, s a dallamformálás, a tagolások hajlékonysága is erényei közé tartozik. Hangképzési technikája mégsem egészen makulátlan: van egy kissé erőltetett vibrato, valamifajta forszírozottság a hangjában, amely a deklamáció plaszticitását is veszélyezteti, helyenként pedig kissé édeskésnek hat. Voltaképpen nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy teljesítményét ragyogónak érezzük, hiszen finom dinamikai, agogikai megoldásokat, szép pillanatokat hallottunk tőle. De az a kis hiány ott volt.


     Csővári Csilla

A félidőt azután egy másik, ismertebb, nagyszabású Mozart-koncertária, a „Schon lacht der holde Frühling” zárta. Ebben azután egyértelműen a pozitívumok kerekedtek fölül: Káli vezényletével a zenekari kíséret magában is élményszerű volt, Csővári Csilla pedig – azon túl, hogy az egész áriát teljes intenzitással formálta meg – a középrész szomorúságát kifejezetten megragadó líraisággal tolmácsolta.

A koncert második részét azután a magyar (születésű) szerzőknek szentelték az előadók. Liszt Prometheus című szimfonikus költeményét, amely akár programnyitánynak is felfogható, zárószámként Dohnányi Ernő Szimfonikus percek című zenekari szvitje követte. Dohnányi szeretetreméltóan derűs, színekben és ötletekben gazdag, ráadásul minden bőbeszédűséget mellőző kompozíciója Liszt egyik legjelentősebb szimfonikus műve komor pátoszának megnyugtató feloldását jelentette; Káli Gábor kiváló érzékkel választotta ki őket a standard zenekari repertoár határterületeiről. A szünet után az együttes nagyzenekari felállással vonult ki a pódiumra, és játékuk emlékezetembe idézte a korábbi Berlioz-produkció során szerzett benyomásokat a Szent István Filharmonikusok kulturált és kiegyensúlyozott hangzásáról. 

A lényeg azonban az a feszültéggel teli, robbanékony, megragadó előadásmód volt, amelynek a mindkét műben tanúi lehettünk. Káli Gábor már a szimfonikus költeményben, a kezdő ütemek mély mordulásainak szinte ijesztően infernális megszólaltatásával megmutatta, hogy a harc, a drámai küzdelem liszti apoteózisát életnagyságban tudja elénk vetíteni. Ám a csatazaj különféle megnyilvánulásai mellett a lírai pillanatok sem voltak kevésbé intenzívek, általában véve pedig annyira átélt és sodró lendületű volt ez az előadás, hogy eszünkbe sem jutott arra gondolni, hogy Liszt itt is valahol az emelkedett és a bombasztikus határvidékén jár.

Ahogyan már a koncert addigi részében is történt, a Szent István Filharmonikusok fúvóskara a Dohnányi-kompozícióban is remekelt. Ebben a tömör és egyszersmind zeneszerzői szempontból virtuóz és szofisztikált műben figyelhettük meg legjobban azt, hogy vezénylésének gondosan elemző és differenciáló karaktere mellett Káli milyen előzékenyen segíti a zenészeket a belépésekre, akcentusokra stb. vonatkozó részletinformációkkal is. A Capriccio tündéri atmoszférája után a Rapsodia tétel megkapó lírája is üdén és tisztán szólalt meg pálcája alatt. Jól érvényesítette a sárkánytánctól a himnikus befejezésig eljutó Scherzo különös humorát, és a talán zeneileg leggazdagabb variációs tételben a varázslatos színeket és a hangszerelési bravúrokat. Ki tudja, az itt megszólaló cseleszta éteri hangjai nem inspirálták-e Bartók hangszerválasztását pár évvel később, a Zene komponálásakor. Egy biztos: Káli Gábor és a Szent István Filharmonikusok hangversenye sokszor késztetett rácsodálkozásra, és gondolatébresztőként is működött.

Helyszín: a Zeneakadémia Nagyterme; időpont: 2022. január 11.

Szerző: Malina János