Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál nyitókoncertje
2022.01.17.

Nem vagyok egyszerű helyzetben, de magamnak kerestem a bajt: elmentem egy kortárs hangversenyre, és kritikát kellene írnom róla. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

Az az alig néhány ember, aki ma még zenekritikával foglalkozik itthon, alig szokott kortárs hangversenyről írni, én is csak igen ritkán. A zenetudósokat egyáltalán nem izgatja, hogy a mai kor zeneszerzői felett őszinte ítéletet mondjanak. Pedig lehet mulatni a 19. század rettegett kritikusán, Eduard Hanslickon, amiért melléfogott Brahms vagy Csajkovszkij megítélésében, de háromszor annyi esetben helyénvalót írt. Ma viszont sem kritikusi ítélet, sem közönségrecepció: ősbemutatók, hazai premierek jönnek és mennek, mintha meg sem történtek volna.


Metrum Ensemble

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál nyitóhangversenyén a Metrum Ensemble játszott brit, magyar, argentin, olasz és ecuadori zeneszerzők műveiből. Bevallom, többnyire nem tetszettek. Megint úgy éreztem, hogy a kortárs klasszikus műfaj öncélúan keresi az „eredeti”, „újszerű”, „izgalmas” megoldásokat, és lebecsüli a zene testi dimenzióját. Azt várja, hogy távolról csodáljuk különlegességéért, intellektusáért, ahelyett, hogy megmerítkeznénk benne. Mintha a belefeledkezés bűn vagy ócska dolog lenne. A „minden egész eltörött” dogmája nem engedi a katarzis teljességtapasztalását, pedig az egészélmény megteremtése mindig a művészet feladata volt: „Quod est superius est sicut quod inferius” – az egész ugyanis ott lakozik a kicsiben is.

Clara Iannotta (1983) művében (The people here go mad. They blame the wind) a véletlent akarja lekottázni: mintha vidéki tájképbe hallgatna bele az ember. Az elektronikával díszített triódarab forrása valós élmény, amikor a zeneszerzőt egy szeles napon ajtó fölé akasztott csengő riasztotta meg délutáni séta közben. Legérdekesebb része Nagy Andrea ordító basszusklarinétja volt, ami felhangokat képes megszólaltatni az alaphanggal együtt, de a darab összességében mulandó élmény volt, akárcsak a szellő, amely ihlette.

A hírhedt abszurdistából, Maurizio Kagelből (1931-2008) meg nem értett komikus vált, hiszen Phantasiestückje posztmodern tréfálkozás a romantikus manírokon, de nem tapasztaltam, hogy a vicc eljutott volna a közönséghez. Abban nem vagyok biztos, hogy ez a schumanni ihletésű darab ugyanazt jelentheti, mint harmincöt évvel ezelőtt, keletkezése idején, abban azonban igen, hogy ha az előadók több szabadságot engednek maguknak, talán kibontakozik belőle valami – ahogy maga Kagel sem volt kontrollmániás, kollégáival, Boulezzel, Stockhausennel ellentétben.


Kéringer László

Luciano Berio nagybőgőre átírt Sequenza XIVb című 2004-es darabja František Výrostko előadásában pusztán showpiece volt, véget nem érő mutogatása annak, hányféleképpen lehet megszólaltatni a vonóshangszerek legnagyobbikát. Sári József Két Kosztolányi-dala – miként azt egy mögöttem ülő taps közben kifejtette – úgy szólt, mintha „valaki a világ végén énekelne, miután megszűnt a történelem és az idő”. Mesías Maiguashca I Can Breathe című darabjában szinte a teljes Metrum Ensemble színpadon volt. Érdekes kompozíció: mintha egy covidból gyógyuló tüdőt hallgatnánk belülről. Az ötlet kidolgozásában azonban nem volt meg a géniusz, amely vonzaná a fület és a lelket.

Az est legfiatalabb szerzőjétől, Varga Abigéltől (1996) egy Heine-megzenésítést hallottunk (Es liegt der heiße Sommer), Kéringer László énekelt, Borbély László zongorázott. Hugo Wolf és Richard Strauss egyaránt minta lehetett a zeneszerző számára, én legalábbis kihallottam a műből egyfajta természetes, póz nélküli romantikát. Az orcádon nyár van, a szívedben tavasz – írja a vers, és e kompozíciónál éreztem, hogy a zeneszerző emberi érzelmeket fest, és azokból épít – a dalszöveg alapján indokoltan szimmetrikus – kompozíciót.

Csáth Géza egyik zenekritikája végén az avatatlan, tehát nem szakértő zenehallgatóról írt, imigyen: „Az én emberem kipirult arccal jön ki a teremből, pedig bizony tizedrészét se tudta meghallani annak, ami hang a levegőben röpült, és mégis jelentős gyönyörűségei voltak.” Nem vitás, hogy a kortárs klasszikus zene is képes lehetne hasonló hatás kiváltására, csakhogy nem minden zeneszerző tűzött ki ilyen célt maga elé. 

A koncert adatait és programját ide kattintva találhatják meg. 

Szerző: Csabai Máté