Kiš-esszé / Grand Café, Szeged
2008.10.30.

Kilenc előadó, kétszer másfél óra felolvasás: a Kiš-esszé című szimpózium - a közönség és az életmű teherbírását próbára téve, konferencia és előadóest határán egyensúlyozva - a multikulturalizmus és a nacionalizmus tragikomikus közegében fogant Danilo Kiš-életmű felidézésére vállalkozott. GERE ZSOLT ÍRÁSA.

Danilo Kis
Danilo Kiš
Az irodalom létmódjának változatosságát és a különböző befogadói attitűdök fontosságát hangsúlyozta a szegedi Grand Caféban rendezett Danilo Kiš szimpózium: a hagyományos irodalomelméleti, irodalomtörténeti, illetve komparatív megközelítés mellett a rendezők a művészi nézőpontot is fontosnak tartották – a meghívottak között volt műfordító, költő és drámaíró is. S hogy az olvasói tapasztalatok ne válhassanak párbeszédre képtelen, önálló szólamokká, az előadások a képlékeny, formabontást is jól tűrő esszéműfajban íródtak. A szimpózium így – mint az a rendezvény ötletadójának, Mikola Gyöngyinek a bevezetőjéből kiderült – egyszerre emlékezett az „utolsó jugoszláv íróra”, Daniló Kišre és közvetve a műfaj hazai mesterére, Balassa Péterre.

Balassa felfogásában az esszét a „szabad gondolatok drámai formája” jellemzi. Bár nyilvánvaló volt, hogy ezt az előzetes formát minden előadó a saját nyelvi-fogalmi alapállásának irányába mozdítja majd el, mégis minden bizonnyal így adódott a legtermékenyebb lehetőség olyan kérdések együttes tárgyalására, mint például az életmű és a szerző esetében meghatározó multikulturális kontextus, a többnyelvűség vagy akár a zsidó vallási-családi háttér. Viszont épp a multikulturalizmus hangsúlyozása miatt tűnt terméketlen, szinte csak a felvetés szintjén létező-megfogható kérdésnek számomra az, hogy vajon mennyiben tekinthető magyar írónak Danilo Kiš, mi az, ami az életrajzi momentumokon, a szimbolikussá növesztett pályakezdésen (Ady hatására Kiš magyar nyelvű versekkel kezdi pályáját) kívül a magyar irodalmi hagyományhoz köthetné.

Radics Viktória, Kollár Árpád és Balog József
Radics Viktória, Kollár Árpád és Balog József
Radics Viktória, a Kiš-monográfia és breviárium szerzője elsősorban az életrajzi háttérre, Kiš személyiségének, alkatának eredőire koncentrált: az alkoholista, elmegyógyintézetet megjárt, a család sorsát meghatározó, démonikus apafigura hogyan válik Kiš számára az egész életet magába sűrítő alaphanggá, és hogyan transzponálódik majd a családregények (Hamu, kert, Korai bánat, Fövenyóra) alakváltogató hősévé. A zentai születésű, a belgrádi egyetem hungarológia tanszékéről érkező Marko Čudić irodalomtörténész-fordító előadása a Korai bánat című Kiš-regény műfajtörténeti hátterét, a művészregények általános jellemzőit vizsgálta.

Thomka Beáta tanulmány értékű esszéje Radics Viktória előadásához kapcsolódva apa és fiú „szembenálló profilját” emelte ki a Kiš által Családi cirkusznak címkézett trilógiában, illetve az életmű Proust-párhuzamaira hívta föl a figyelmet. Az alkotói módszer már korán karakterisztikussá váló jegye, miszerint „a kimondhatatlan legyőzésének nem eszköze a pátosz”, Kiš életművét az egyszerűség, a tömörítés és a „po-etika” irányába mozdította el.

Forgách András
Forgách András
A szimpózium első egységét Forgách András élvezetes drámafelolvasása zárta. A Borisz Davidovics síremléke című Kiš-novellaciklus alapján írt Forgách-művet, A görény dalá-t 2002-ben mutatták be a Stúdió „K” színpadán. Csak sajnálni lehet, hogy a bőség miatt a rendezők nem önálló programként, hanem csak a szünetben vetítettek le egy rövid részletet az előadásból. Forgách ironikus-szarkasztikus szövege, jelenetezése kiválóan láttatta a kommunizmus és az emberi elaljasodás Danilo Kiš-féle, példázatokba burkolt világát.

Kollár Árpád feszült, a személyes élmények tragikumát humorral vegyítő visszaemlékezése a kulturális-nyelvi identitás megteremtését, sőt a hétköznapi életet lehetetlenné, abszurddá tevő nacionalizmus természetrajzát idézte föl a publicisztika és az esszé hangnemeit váltogató írásában. Mit jelent, hogyan dolgozza föl egy kamaszfiú, ha a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnáziumról, ahová jelentkezni szeretne, kiderül, hogy mégsem létezik, nincs benne a továbbtanulók számára kiadott nyilvántartásban? Az elsőkötetes költő kiváló írása úgy tudta ezeket az élményeket párhuzamba állítani a Kiš-recepció egyik vonulatával („nem elég zsidó, nem elég szerb”), hogy a háttér felidézésén keresztül nem csak annak abszurditása, hanem létrejötte is érthetővé vált.

Forgách András
Szőke Katalin, Bagi Ibolya, Forgách András (Forrás: Grand Café)
Az irodalomtörténet, műértelmezés és a hatástörténet adta a két szegedi kutató, Bagi Ibolya és Szőke Katalin előadásának tematikáját. Az esszét reflektáltan is a szabad gondolatok tereként felfogó Bagi Ibolya Danilo Kiš Szeméttelep című versét az „egyetemes világ rezüméjeként”, metaforájaként felfogva beszélt a „beszennyezett világgal szembeni lázadásról”, a rútság meghökkentő, Kiš-féle anatómiájáról. Szőke Katalin pedig az orosz formalisták, Jurij Lotmann és a tartui iskola, a „város új szövegmítoszának”, illetve a lágerirodalom - elsősorban Szolzsenyicin – hatásának részleteit tárgyalta.

A szimpózium meghívottja volt még Balázs Attila író-műfordító, aki idő hiányában viszont saját írással már nem szerepelt. Zárlatként, a betegsége miatt távolmaradó Tolnai Ottó életrajzi motívumokkal, anekdotikus történetekkel átszőtt prózaversét Balog József olvasta fel: „Vigyázzanak, én egy szürrealista vagyok!” – mondta állítólag Danilo Kiš egy interjút kérő újságírónak. S ugyanő, rákbetegsége tudatában a Nobel-díjról: „aki megkapja, élőnek kell lennie”.

A Kiš-esszé szimpózium a komoly szakmai összefogáson túl jelképes üzenetként is megfogalmazta azt, amit Erdélyi Ágnes, a Grand Café vendéglátója bevezetőjében összegzett: „Szegeden a Balkán utáni érdeklődés megszokott, mindennapi valóság.”

 
Szerző: Gere Zsolt
Helyszín:  Grand Café, Szeged,  Időpont:  2008. október 17.
Megítélt támogatás: 168 000 000 Ft
Támogató: Miniszteri keret
Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2008. évi első ütemterv programjaira és a következő évek előkészítésére