Franz Schubert: Winterreise / Örkény Színház
2022.02.09.

A dalestek hang és egyéniség kapcsolatára építő hatásmechanizmusát ezúttal ne elemezzük, maradjunk a Winterreise különböző színpadi feldolgozásainál. Leszögezhetjük, hogy ezek közül csak azok működnek, amelyekben az előadó, miközben a létfájdalomban egyre mélyebbre süllyed, vagy hideg szívvel és ésszel, vagy játékos iróniával, de minden körülmények között kívülről is képes önmagát figyelni. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Indítsunk egy ordas nagy közhellyel: a Winterreise egyszerre színháziatlan és nagyon is színházi anyag. Egy megzenésített lírai versciklus, ami olvasható akár tragikus monológként is. Egy emelkedett hangvételű szöveg az élet nagyon is hétköznapi, tökéletesen átélhető, már-már közhelyszerű dolgairól. A látszólagos össze nem illés, az egymást kizárás eleve feszültséget kelt, s ezt csak tovább szítja az, ha szokatlan árnyalatokat kapnak az egyébként nagyon is meghatározott, valójában teljesen egynemű karakterű dalok. Erős lehet a csábítás, hogy valami igazán hatásos drámai formát kapjon a mű, hiszen az alig harmincéves szerzők, Wilhelm Müller és Franz Schubert a romantika korának megfelelően elképesztően erősen adagolják, mit adagolják: zúdítják! az olvasóra és a hallgatóra a szplínt, a melankóliát, a fájdalmat, a magányt, az otthontalanságot, az elhagyatottságot, a reménytelen szerelmet, a világmagyarázat-keresést. Ha a színrevivők ezt az érzelmi amplitúdót – választott műfajuktól függetlenül – a néző számára átélhetővé akarják tenni, muszáj megtalálniuk azt a narratívát, ami a témával kapcsolatban releváns, ugyanakkor a fájdalom parttalan, komolyan vehetetlenné váló áradásának mégis gátat szab.

Az Örkény Stúdiójában Devich Botond tere, a hideg, steril színek és a fények adta fekete-fehér vizuális keret az első pillanattól fogva eltávolít minden romantikától. Méreteiben, komfortfokozatában, személyességében mintha egy japán kapszulahotelt ötvöztek volna egy legénylakással. Bár a dobozdíszlet egyik oldala nyitott, a néző pszichéje (vagy ne általánosítsunk: az én pszichém) megépíti a Winterreise hősét bezáró, áttörhetetlen falat is. A fiatalember, aki a láthatatlan ajtón ide, a tökéletes izolációba belép, épp felhagyott mindennel. A reménnyel legfőképp. A rajta kívüli világnak lett-e vége egy járványtól, s ennek következménye az ő mentális összeomlása, vagy egy szerelmi bánat miatt keresett azílumot egy szinte üres lakásban? Az ok szinte mindegy, a következmény van fókuszban.


Borsi-Balogh Máté

Hősünknek (Borsi-Balogh Máté) nincs cselekvési terve. Lámpát kapcsolgat, fekvés közben pózt vált, s csak énekel, csak énekel, eközben pedig egyre távolodik a realitástól. Legpregnánsabban az időérzéke vész el, a felborult bioritmust ráadásul alattomos módon támadja az unalom és a tehetetlenség. Hiába lenne néhány kapaszkodója, a valószínűleg sokat látott matrac, az odaképzelt közönség, a hűtő (bár szinte üres), a téli tájas videojáték, a könyv vagy épp az ablakpárkányra oda-odarepülő varjú, a depriváltság állapota egyre rosszabbodik. Annyira, hogy a dobozból ivott romlott tejre ráevett paradicsom után simán jöhet a piros arannyal megküldött eperkonzerv. A villából hangvilla, a hűtő fényéből lidércfény lesz, mert a kialvatlanság hallucinációhoz vezet. Igaz, hogy a dalszövegbeli postakürt meg egy levél képes energiát adni, hősünknél mégis elkerülhetetlen a visszazuhanás. Ez azonban nem mániás depressziós hangulatingadozás. A stilizált, sűrítő, ugyanakkor túlzón illusztratív gesztusok a helyzet fonákja mellett a folyamatos önreflexiót is mutatják, mert aki ennyire mer nyígni és szenvedni, azt azért kell halálosan komolyan venni, mert belül nagy valószínűséggel röhög a saját nyígásán és szenvedésén. Hát hisz’ a hülyén grimaszoló szelfijét egy újabb grimasszal nyugtázza. A vallomást végig önnarráció kíséri. Ebben az előadásban nem abba a mesebeli sötét kútba ugrunk, amelynek mélyén ott ül a csöppnyi törpe, aki az élet értelmét vagy épp a művészet lényegét érintő kérdéseinkre választ ad. Ez a Winterreise már csak alkotói miatt is generációs állapotrajzot rögzít.


Fotók: Horváth Judit / Örkény Színház

Ez nem egy nyomasztó este, amelynek a végén az ember azt érzi, a zongora mellett álló minimum középkorú férfi hallgatójának tenyerére tette eleven, dobogó szívét, hogy brutális őszinteséggel valljon reménytelen vágyról, veszteségtudatról, magányról, az élet végességéről és értelmetlenségéről. Ezt az előadást az őszinteség mellett a humor, az irónia, a groteszk működteti. Itt a hűtő hátsó fala törik át, s ezáltal ki-ki eldöntheti, hogy a nyúlüregbe (Alice Csodaországban) vagy egy alig felfedezhető, kicsi ajtón át egy titkos portálba (John Malkovich-menet) követi az utazót. És igen, van két pillanat, amikor az is bevillan, hogy talán Micimackó Nyuszit látogatja meg. Az egyik maga az átmászás, a másik a találkozás a fal másik, ám szinte ugyanolyan oldalán lakóval. Aki nem kintornás, viszont zongorázik. (Álljon itt a hangosítást tervező Baranyai Illés neve, mert az is truváj, amit ő csinált.) Nem szőke, félhosszú hajú és szakállas, hanem barna, félhosszú hajú és szakállas, de az Adidas melegítője (hát ez is mekkora poén, hogy Müllerhez meg Schuberthez Adidas!) pont ugyanolyan, csak néhány számmal kisebb. Kurz und gut: pont úgy néz ki, mintha az innenső oldali mini me-je lenne. A szomszéd fiú, a lelki társ vagy a képzeletbeli barát, a fejében játszó muzsikus? A valóságos vagy a szürreális? Szabad a válasz. Enigmatikus, de nem melankolikus.

Zavarba ejt a műsorfüzetben hivatkozott szakirodalmi apparátus, ha csak az abban kijelölt asszociációs láncot fejtenénk vissza a színpadon látottak függvényében, az előadás egész egyszerűen elnehezülne. A nézőben keltett képzettársítások azoknál sokkal játékosabban visznek az egyívású fiatalemberek – a már említettek mellett természetesen a rendező, Tarnóczi Jakab – kollektív élményének megértése, átérzése felé. Az ő, de leginkább az előadó személyiségének hitelessége miatt működik az előadás azok számára is, akik a koncerttermeket messze elkerülik, és azok számára is, akik csak véletlenül tévednek az Asbóth utcába. Akik meg a Revizort figyelmesen és évek óta olvassák, egyáltalán nem lepődtek meg azon, hogy Borsi-Balogh Máté elénekli (eljátssza) a Winterreisét. Kattintsanak csak ide!

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Szerző: Papp Tímea