Deák Kristóf mondhatni lépésről lépésre építette fel rendezői pályafutását: a Mindenki című rövidfilmjét 2016-ban a negyedik magyar Oscar-díjként jegyezhetjük fel, három évvel (és két rövidfilmmel) később a Foglyok tévéfilmként debütált, végül a Nemzeti Filmintézet által támogatott Az unoka már egészestés moziként nyitotta a 2022-es magyar filmévet. 

A magyar közönségfilm reneszánszának egyfajta folytatásaként is értelmezhető a film, hiszen tavaly számos színvonalas, mégis vállaltan szélesebb rétegeket megszólító alkotást tűztek műsorra: gondolhatunk itt Kis Hajni Külön falkájára, a Molnár Áron főszereplésével készült Toxikomára, az Így vagy tökéletes című romantikus vígjátékra, vagy a generációs problémákkal foglalkozó A legjobb dolgokon bőgni kellre. 

 

Az unoka ebbe a sorba mind az elbeszélés módját, mind történetét tekintve is illeszkedik: Rudi (Blahó Gergely) nagyapjától (Jordán Tamás) egy unokáját ért súlyos közúti balesetre hivatkozva csalnak ki milliókat, továbbá nagy becsben tartott karóráját. Az átverés perceken belül a nagypapa számára is világossá válik, melynek hatására kórházba kerül. Rudi számára az egyetlen útként – a rendőrség tehetetlensége és nemtörődömsége miatt – az önbíráskodás marad: munkáját felhasználva igyekszik felkutatni azt a személyt vagy személyeket, akiken keresztül eljuthat ahhoz az „unokázós” csalóhoz, aki az anyagi javak eltulajdonításán túl nagyapja mentális állapotának romlásáért is felelős. A felvetés annak ellenére tekinthető újszerűnek, hogy a jelenség – kisebb-nagyobb hasonlóságokkal és szinten – ismerősnek hathat sok magyar család számára; mégis először talán ebben a filmben kerül igazán a középpontba.

 

Jordán Tamás a filmben

Már ennyi információ birtokában is kijelenthető, hogy Az unoka veszélyes terepre merészkedett témaválasztásával. Deák Kristóf egy olyan generációs szakadék feloldására (vagy legalábbis enyhítésére) tesz kísérletet, mely egyre inkább polarizálja a magyar társadalmat, határozza meg a politika kommunikációját, ad kifogyhatatlan témát a közéleti diskurzusoknak. Vékony jég ez, hiszen az alkotó könnyen abba a hibába eshet, hogy – akár akarata ellenére – rossz színben tüntetheti fel egyik vagy másik csoportot, mely a film – adott esetben fontos és érvényes – üzenetét is tönkreteheti. A rendező azonban biztos kézzel nyúlt az alapsztorihoz és nem esik a felületesség áldozatául. 

 

Az unoka talán legfontosabb állítása nagyszerűen balanszírozott: igen, az idősebbek naivabbak, hiszékenyebbek lehetnek (ami a mai világ viszonylatait figyelembe véve nem meglepő), bizonyos helyzetekben felülemelkedhet az érzelem az értelem felett, viszont döntéseiket rendre a családjuk iránt érzett önzetlen szeretet motiválja. Rudi nagyapja egy kiválóan kivitelezett egysnittesben habozás nélkül keresi elő az utolsó filléreket is a lakás legeldugottabb szegleteiből, hiszen unokája mindennél többet jelent számára. 

 

Blahó Gergely a filmben. A képek forrása: MAFAB

Hasonlóképpen tesz Rudi, amikor szembesül a csalással: nem is a pénz, vagy a bosszú ténye érdekli igazán, hanem az, hogy az óra visszaszerzésével örömet szerezzen nagyszülőjének. Kettejük kapcsolata a kezdetektől különleges atmoszférát teremt, Jordán Tamás karakterét nem lehet nem szeretni, míg Blahó Gergelyen főleg a játékidő elején látszik, hogy ez az első filmszerepe, ám fokozatosan nő fel a feladathoz, mely összecseng Rudi jellemfejlődésével: először egy kedves, de határozatlan, tesze-tosza fiú benyomását kelti, a történet végére azonban érettebb, felelősebb, magabiztosabb férfivé válik. 

 

A folyamatban segíti a Döbrösi Laura által pompásan megformált Zsuzsi, továbbá Gyuri bácsi (Papp János), aki sajátos módszereivel indítja el Rudit a változás útján. A két karakter további társadalmi problémákra világít rá, melyek a Legjobb tudomásom szerint című filmből is ismerősek lehetnek. Zsuzsin keresztül a gátlástalan céges világba nyerhetünk betekintést: call-centeres tevékenységét (melynek célpontjai szintén az idősek) ugyan nem bünteti a jog, mégis szembemegy az elemi erkölccsel. Gyuri bácsiban a céltalan bosszúvágy, a szemet szemért, fogat fogért elve ölt testet, amely mindenestül áthatja a magyar társadalmat. A felelősnek bűnhődnie kell, a megbocsátás lehetősége kizárt, a könyörület a gyengék eszköze. Ő is az önbíráskodást választja, viszont Rudival ellentétben nem a rend visszaállítása, hanem a kegyetlen elszámoltatás lebeg a szeme előtt. Nem véletlen az sem, hogy mindketten a rendőrség háta mögött kívánják intézni az ügyet: ahogy a Legjobb tudomásom szerintben a nemi erőszak, úgy Az unokában a csalás apropóján a rendőrség nem tud és nem is igazán akar az állampolgárok szolgálatába állni. 

 

Jelenetkép

Ahogy az a bosszúfilmekre jellemző, a cselekmény egy talán túlzóan teátrális szembesítéssel éri el csúcspontját. Nem ritka, hogy a hasonló alkotások elrugaszkodnak a valóság síkjától, viszont Az unoka egészen eddig a pontig a realitás talaján mozgott, így egy pár fokkal (és csavarral) visszafogottabb lezárás jobban illett volna a film szellemiségéhez. Mindez azért válthat ki némi zavart, mert a mozi egyébként kifejezetten jól épít az abszurd helyzetekre és az ahhoz tartozó helyzetkomikumra. Nem a történet befejezése maga, sokkal inkább az azt közvetlenül megelőző – kissé túlgondolt – események láncolata lóg ki az addigi összképből. Mindenesetre ez a scriptet érintő kifogás Az unoka értékét kevéssé csorbítja, az utolsó jelenet szépen varrja el a szálakat, keserédes mosolyt csalva a néző arcára.

 

A károsultak terápiás csoportjában az egyik nagymama arról beszél, hogy az eset után családját egyáltalán nem érdekelte az ő állapota, az ellopott összeg mértéke, továbbá az azzal járó gondok annál inkább. Az eset után magára maradt annak minden terhével és következményével, melyeket egyedül ebben a közösségben oszthat meg. Ebben a súlyos monológban összpontosul igazán Deák Kristóf filmjének egyik központi üzenete: ugyan sokszor nehéz az idősekkel, de a problémák nem feltétlen a korból, sokkal inkább az elszigeteltségből, az elhagyatottságból, a magányból fakadnak. Ha ezt megértjük, akkor fontos első lépést tettünk a sikeresebb együttélés felé.