Bereményi Géza: 150 dalszöveg – Cseh Tamás zenéjére
2008.12.24.

Jókor érkezett a kötet. Bereményi igen aktív művészi periódusában, kevéssel Bérczes László Cseh Tamás-beszélgetőkönyve, valamint az Esszencia két CD-je után, amikor a súlyos beteg énekes gyógyulásának minden jelét örömmel fogadja az Antoine-ok és Desirék immár három nemzedéke. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

A Bereményi Géza Cseh Tamás számára mintegy negyven esztendő óta (viszont inkább csupán húsz-huszonöt év leforgása alatt) írt dalszövegeiből bizonyosan százötvennél jóval több sorakozik a szépen kivitelezett, fényképeket (de, a címlap kivételével, csak a fiatal Bereményi és Cseh fényképeit) is tartalmazó kötetben. Semmi nem utal arra, hogy ezt az elrendezést a szerző szorgalmazta (de copyrightjával természetesen jóváhagyta). Azt kell gondolnunk, hogy a mind sokszínűbb, keményebb, kiterjedtebb munkát végző Napkút Kiadó spiritus rectora, a felelős szerkesztőként feltüntetett Szondi György alakította ki a sorrendet. Rá – a hatvanéves költőre, az évtizedek óta „csehbereményit” odaadóan hallgató nemzedéktárs stílusára – vélünk ismerni a borítószöveg soraiban: „Leszakítani a dallamról szabad-e szót? Ideje jött. Venni szemügyre. Beléjük feledkezni. Évtizedes gondolatok nemes garmadája. Ki is rajzolódik bizony ív, összefüggés, együttesség”.

Igaz mondatok. Csak éppen feltöltődtek azzal a pátosszal, mely kezdetektől fogva a legkevésbé sem jellemezte ezt a szöveg- és zenei jelenséget, vagy ha mégis, mindig az irónia erőterében, egy pátosztalan kor pátosztalan közönségével, hallgatóságával cinkosan együtt lélegezve. „Nemes garmada” vált egy nagy kalap versből. A kalapba belefért a még regnáló, a hanyatló, a bukó „ami 1990 előtt volt”, és részint belefért a „mi is jött 1990 után?”. E dalok az ún. magas kultúra és az ún. populáris kultúra ritka találkozási pontjainak egyikén, a farmernadrágba, sötét pulóverbe öltözött Cseh Tamás különféle szociokulturális rétegek meeting pointjára került színpadán, dobogóján szólaltak meg. Az intellektuális indíttatású morális korkritika jegyében értett szót fiatallal és idősebbel az énekes (ma már: idősebb egykori fiatallal és annak gyermekével). A 150 dalszöveg elvégzi legfontosabb feladatát, a textusok közreadását, de jelen formájában a szövegek mögötti személyiség- és magatartás-ikon megelevenítését, a (történelmi) kor-empátiát (állapot és folyamat újraélését a versekben/dalokban) valóban mindössze a „fülszövegre” és az olvasói emlékezetre (s főképp a lehetőleg párhuzamosan hallgatandó hanghordozókra) bízhatja.

Nem ez az első publikáció a Bereményi irodalmi működésének egészében is számon tartott – a novellákra, a Legendárium című regényre, színdarabjainak és filmjeinek egy részére is rávetített – dalszövegekből. Például az Antoine és Desiré, valamint a Fehér babák takarodója kísérőjeként is jelent meg lemezkövető kis füzet a Zeneműkiadónál. 1991-ben a tatabányai Közművelődés Háza bocsátotta közre a Dalokat, felfűzésük mikéntjéről egy kukkot sem szólva, betűrendes mutatóval, amely azonban nem jelenítette meg az oldalszámokat. Lehetett addig lapozgatni ide-oda a megjelenésekor jól menedzselt zöld könyvecskét, amíg lapjaira nem hullott.

Dalszövegek esetében némi nagyképűség filológiai gondokról beszélni. Most sajnos semmilyen betűrendes mutató nincsen, holott igencsak kellene. Akár lapszám nélkül, a puszta címek kedvéért. A Tartalomból kitetszik, hogy Három időjárásjelentés összefoglaló cím alatt különvált a Frontátvonulás (1979), a Jóslat (1981) és a Nyugati pályaudvar (1992) című lemezek anyaga, azaz a dalszövegek a monologikus kommentár- és vallomásszövegbe ágyazódnak. A datálás másutt véletlenszerű (tudjuk persze, hogy nem is mindegyik dal keltezhető pontosan). A közlés gyakorlatából eredően például a Születtem Magyarországon (az Esszencia 2-n önálló dal) elbújik – címtelenül – a Frontátvonulásba, A dizőz dala viszont kétszer olvasható, önállóan és bennfoglaltan, nem is egészen egyforma szöveggel. Az már más kérdés, hogy textus és énekelt változat nem mindig esik egybe (újra Esszencia 2: azon a Somlai Margit utolsó nyomtatott strófája elmarad). Feszélyez a szövegközlés néhány más megoldása is (A hatvanas évek a refrén helyébe kétszer is a Refrén szót írja az „Ó a régi, régi Balaton…” szállóige-sorait megtakarítva, holott ez – elnézést a párhuzamért – legalább egy-két nagy vagy kevésbé nagy generációnak „A magyarok istenére / Esküszünk…”, márpedig az nem mindössze „refrén”, ahogy kottákban lenni szokott). Külön köszönet viszont az elfeledettebb dalok szövegéért! (A Parkett Ördöge stb.)

Bereményi Géza filmre-színházra is kiáradt életműve gazdag, de elbeszélései, színdarabjai, regénye, interjúi s a dalszövegek elférnének tenyérbe simuló (kettős?) kötetben. Érdemes lenne közzétenni. A dalok terén a Napkút Kiadó az úttörő munkát végezte el.

Kapcsolódó cikkünk:
Cím:  150 dalszöveg - Cseh Tamás zenéjére,  Szerző:  Bereményi Géza,  Kiadó:  Napkút,  Kiadás éve:  2008,  Terjedelem:  320 oldal,  Ára:  2990 Ft,  Támogatás:  egyelőre nincs adat