King’s Man: A kezdetek
2021.12.20.

Bár ugyanúgy Matthew Vaughn írta és rendezte, mint a King’s Man első részét, annak idején nagy csalódás volt Az aranykör. Sajnos a lejtmenet a széria harmadik részével, a király titkosszolgálata eredettörténetével sem állt meg. BAZSÁNYI SIMON KRITIKÁJA.

Az első részhez hasonlóan a King’s Man: A kezdetek első jelenete a történet fő cselekményszálát megelőzve, ám ezúttal nem a tizenhét évvel ezelőtti Közel-Keleten, hanem 1902-ben, a tizenkét évvel korábbi Dél-Afrikában játszódik, amikor a második angol-búr háború már a végéhez közeledett. A kamera a megszokott módon zoomol nagytotálból egyre közelebb a szereplőkhöz, a katonából pacifistává vált apához (Orlando Oxford – Ralph Fiennes), anyához (Emily Oxford – Alexandra Maria Lara) és a kis Conrad Oxfordhoz (Alexander Shaw), akik vöröskeresztes karavánnal igyekeznek ellátmányt biztosítani egy – a koncentrációs táborokhoz ijesztően hasonlítható – angol fogolytábor vezetőjének, Kitchener tábornoknak. 
 
A nyitójelenet tragédiáját sajnos nem azzal a sajátos humorral tálalja Matthew Vaughn, mint a 2014-es első rész esetében, amikor az apa halálát bejelentő Galahad (Colin Firth) még a Ponyvaregény híres órás jelenetét is beidézi, nem kicsit viccesen. Nem, ez a jelenet lassú, didaktikus és giccsbe fulladó traumatikus anya- és feleségelvesztésbe torkollik, és a stílusficamos giccsen sajnos a mozzanatnak a történet későbbi részében tulajdonított fontos szerepe sem enyhít. 
 
A folytatásban a King’s Manből jól ismert Londonban járunk, az első világháború kirobbanásának küszöbén. A kis Conrad azóta a felnőttkor küszöbén álló, laza, tökös gyerek (Harris Dickinson), amolyan sármos, menő csávó, mint a korábbi két rész főhőse, Eggsy (Taron Edgerton), akit azonban az apa – bár fekete komornyikjával, Sholával (Djimon Hounsou) rendszeres közelharci tréningekkel edzésben tartja – akarata ellenére rövid pórázon tart. Ez érthető: felesége halála után különösen fél egyetlen fia elvesztésétől. 
 
Ahogy a semmitmondó londoni jelenetek haladnak előre, képet kapunk a mostani főgonoszról, vagyis inkább az ő sajátos, csalókból, kémekből és zsarolókból álló titkosszolgálatáról (aminek tagjai között vannak olyan híres történelmi alakok is, mint Gavrilo Princip és Raszputyin), mert – az előző két résszel ellentétben – A kezdetekben a legfőbb, leghosszabban kitartott feszültségforrás az antagonista kiléte. Kár, hogy karaktere annyira sematikus, gyerekmeseivé egyszerűsített (fő tulajdonsága a puszta gonoszság mellett a patriotizmus), hogy lényegében teljesen mindegy, ki is az illető. Aztán amikor lehullott a lepel, inkább furcsálltam, hogy is volt képes a kezei között tartani ez az ember Európa legveszedelmesebb intrikusainak zömét. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Az előző részekben Valentine (Samuel L. Jackson) és Poppy (Julianne Moore) kőgazdagok voltak, mindkettejük lojálisának tudhatott egy szinte megállíthatatlan gyilkológépet, akitől tényleg retteghettek még a király emberei is. Ezzel szemben a mi főgonoszunk cseppet sem nevetséges, mint a korábbi antagonisták, és tényleg nem értjük, hogy kerülhetett ilyen veszélyes, nemzetközi diplomáciai kapcsolatokat meghatározó és felülíró pozícióba. Ezek a kérdések az előző két résznél fel sem merültek, mert adott volt Valentine és Poppy jóléte, emellett ők egy ponton túl felfedik magukat a történetbeli nyilvánosságnak is, nemcsak a nézőknek. Itt még ez utóbbi sem történik meg: a főgonosz kilétére csak a végső nagy összecsapásnál derül fény, amikor igen leleményes filmnyelvi megoldásként az eddig hátulról, sötét sziluettként megjelenített fickó kilép a sötétből, hogy a fényben látsszon. Mit mondjak, baromi eredeti.
 
Sajnos nem csak a főgonosz szenved saját egyszerűségétől, hanem szinte minden fontosabb karakter és a mellékszereplők is. II. Vilmos német császár első (és talán egyetlen) megszólalása a mémmé agyonhasznált, kiváló Bruno Ganz Hitler-alakításának hisztérikusságát idézi, ám esetlenül, egy szóban: „Scheisse”. Mintha a forgatókönyvíróknak tényleg ennyi fogalma lett volna a német nyelvről és egy német uralkodóról. V. György brit király karaktere is kimerül annyiban, hogy feltűnően alacsony, igazságos, és messze-messze jobb uralkodó, sőt, jobb ember is, mint Viktória királynő két másik unokája, II. Vilmos német császár és II. Miklós orosz cár. Bár közeli jó ismerőse az Oxford-családnak, csakúgy, mint Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös (akivel természetesen egy hintóban utaznak Oxfordék a merényletben végződő szarajevói látogatás során), ám ennél többet nincs esélyünk megtudni róla. 
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Akikből többet látunk, sajnos ők is ugyanolyan sablonosak, átgondolatlanok, nem érezni mögöttük egy még ha túlzásokra is épülő, de valódi személyiséget. Márpedig a Kings’Man Secret Service alapítói nem lehetnek ennyire kétdimenziósak! Vagy mégis? Sajnálatos, hogy egy film, amely ennyire a karakterekre és a történetre épít, éppen a karaktereit és a történetet nem munkálja ki kellőképpen. 
 
Néhány ponton éreztem csak a történet, a ritmus és a feszültség sűrűsödését annyira, mint az első, messze legjobb részben. Az első ilyen pontra is majdnem a film feléig kellett várnunk, akkor azonban egy igazán kingsmanes bál-, vacsora- és bizarr-erotikus verekedésjelenet pörgött magas hatásfokon a két Oxford, Shola, a harmadik rész kick-ass nőkaraktere, a zavaróan kevés szerepet kapó Polly (Gemma Arterton) és Grigorij Raszputyin (Rhys Ifans) között. 
 
Érdekes módon Raszputyin, bár szinte csak túlzásokra és gegekre épül a karaktere, talán a legérdekesebb az összes szereplő közül, a legviccesebb sorokat tőle halljuk, igazán csak rajta tudunk nevetni. Ám a – főleg fiatal fiúkat – „baszni imádó” orosz sarlatán látványos kiléptetése után a film sajnos megint leül. Jó fél óra hosszára, egészen a végső leszámolásig, aminek a legérdekesebb része nem is a végső párbaj, hanem az odáig vezető, szó szerint nagyon meredek út. Ekkorra a pacifista Orlando herceg (nagyrészt Polly és György király hatására) harcra szánja el magát, még a gyilkosságtól és a sokszor száz méter magas szikla peremén vívott párbajtól sem riad vissza.
 
És ekkor, amikor a magastól mi már tényleg nagyon szédülünk, de ő még mindig nem, érezzük igazán egy valódi Kings’ Mannek Orlandót és a filmet is. Kár, hogy előtte végig kellett ülnünk majdnem két, többnyire érdektelen órát.
 
Címkék: Mozipremierek 2021