Mautner Zsófia: Váratlanul kerültem bele a projektbe, s mint mindenkit, engem is beszippantott a történet. Kner Piroska szakácskönyvét egykori rákosligeti házának padlásán találta meg egy házaspár, évtizedeken keresztül ládában őrizték, óvták. Libabőrözős pillanat volt, amikor Gyomaendrődön a receptek kiválasztásához, fotózásához kézbe vettem a kéziratot. A családi nyomda logójával ellátott, különlegesen szép papírra gyöngybetűkkel írta a recepteket Piroska. Makulátlan állapotban van, nem repedezettek a lapjai, ami arra is utal, hogy a megírása óta, közel száz éve senki nem vette kezébe a könyvet.

Revizor: Viszonylag kevés dokumentum maradt fenn Kner Piroskáról, ezekből a kis mozaikokból kellett újra megrajzolnod az alakját. Ugyanakkor ezek a receptek annyi mindenről árulkodnak, az ételeket író háziasszonyról, a család életmódjáról, a korról, a vidékről. A receptek mennyire láttatták a mögöttük álló asszonyt?

Parti Nagy Lajos: Nem a recepteken keresztül néztem, illetve nem a gasztronómia felől, amihez nem értek. Engem a pakk története jobban érdekelt, szóval, hogy ez a kéziratcsomó hogyan, miért keletkezett, s felejtődött el aztán. Volt a kezemben jó néhány szakácskönyv Rézi néniétől Vízváry Mariskáéig, de nem tudom megítélni, hogy az övé mennyire revelatív a kor receptgyűjteményeihez képest, mennyire lett volna érdekes, ha kiadják. Szerintem az írói becsvágy logikus kitörési pontja volt e nagyszabású próbálkozás: én is vagyok olyan háziasszony, mint más, hogyha mások tudnak szakácskönyvet írni, akkor én is, sőt én, Kner Piroska leszek, aki összerakom a családban fellelhető recepteket. Épp teherbeesem, mikor a kézirat nagy része megszületik, bátyám, Izidor, és unokaöcsém, Imre óvatos lelkesedéssel fogadják, hogy felkínálom nekik kiadásra, a hadba lépés táján kezdik halasztgatni a dolgot, 1915-ben kérésükre megírom az előszót, de a tervet elsöpri a háború, két év múlva tüdőbajban meghal a férjem, elszegényedünk a gyerekemmel együtt. A főzőasszonyi karrierem kimerül abban, hogy mikor vannak fizető kosztosaim Rákosligeten, a pénzükből főzök nekik, igen jókat, s akkor mi is a kisfiammal jókat eszünk. ’21-ben újra szóba jön a kiadás, de ezt is elsodorja a válság. 1923-ban Imre beajánlja az Athenaeumnak, de azok rövid úton visszaadják, hogy manapság nem főzünk ilyen gazdagon, szegény kéziratom a sutba kerül, illetve, hogy a padlásra mikor, nem is tudom.

R: Az élete sok kudarca mennyiben mutatja az ő életpályáját?

Diós pite. Étel: Mautner Zsófi, Tímár Attila és Tímár Albin. Fotó: Erdőháti Áron és Milutinovits Panka

PNL: Dicsőséges kudarc-történet Piroskáé, aminek metaforája ez a kézirat. Persze én is keverem, mikor melyikükről beszélek, a valaha élt emberről vagy a regényalakomról. Nehéz is szétszálazni, hogy mit tudtam, mit következtettem ki, és mit képzeltem el róla. A valóságban is eléggé pechvogel volt. Nem tudott úgy és annyira látszani, mint a testvérei, a szépíráshoz – erről panaszkodott is – sem volt igazán tehetsége.  És hát a szakácskönyvet sem tarthatta elég jónak a család, ezért nem akarták kiadni, nincs más ésszerű magyarázatom. Néha eszembe jut, mi lett volna, ha a padláson lett volna egy másik kézirat, egy önéletírás-féle, hogy az ma milyen izgalmas lenne.

MZs: Nekem a receptek, azok írói stílusa alapján kirajzolódik a személyiség. Szuperprecízen írta a recepteket, egyértelmű, hogy mindet lefőzte, majd mindegyikhez van egy személyes kommentárja. Nekem, aki rendszeresen főzök, nagyon sokat mondanak ezek a receptek az akkori háztartásról. Ha Piroskáé nem is puritán, de nem is nagyon kiemelkedő polgári konyha volt. Csomó minden, ami akkor már a magyar gasztronómiában ott volt, nincs benne. Ugyanakkor nagyon időtálló, ma is használható. Az is feltűnik, hogy szeretett sütni, a torták és a sütemények a legerősebbek. Néhány ételt lefőztünk, és sok régi recepttel ellentétben ezek tökéletesen működnek, grammra stimmelnek. Valahogy azt feltételezem, hogy az utolsó fejezeteknél valami eltört, elege lett az írásból, vagy talán ezeket már nem is ő írta, annyira elütnek ezek a receptek minden tekintetben a többitől.

PNL: Én úgy hiszem, végig ő írta, a kézírás az övé. Időközben erőt vehetett rajta a türelmetlenség, kész akart lenni, be akart fejezni egy komplett könyvet a századelő szakácskönyveinek  mintájára, hogy ő is letegyen valamit az asztalra. Lehet, hogy nem egyszerre írta, hanem a végét akkortájt, mikor az előszót, sietve, kicsi gyerekkel, beteg férjjel. Talán csak annyi történt, hogy az élet fordult egyre komorabbra.

MZs: Láttam Piroska és Imre leveleiből néhányat, ezekből úgy tűnik, a férfiak lepattintják őt. Hitegetik, de mindig arra hivatkoznak, hogy az adott évbe már nem fér bele. Talán derogált a nyomdának receptkönyvet kiadni.

Rakottkrumpli-pite. Étel: Mautner Zsófi, Tímár Attila és Tímár Albin. Fotó: Erdőháti Áron és Milutinovits Panka.

PNL: Nem tudom, hogy derogált-e, más kiadók ezt sikerrel tették, a Kner nyomda nem bízott ebben a sikerben. Én nem érzékeltem, hogy Imre levelei lepattintóak lettek volna. Igen türelmesen felelgetett Piroskának, ha érzékelte is, hogy az ambíciói sokkal nagyobbak a valódi képességeinél. Lehet, hogy ódzkodtak őt a szegény tántiságból a hivatásos „knerségbe” beengedni, de hát ez is csak érzet, hiszen másrészt, szerették, amíg tehették, támogatták. Nem tűnt elég meggyőzőnek, amit csinált, ettől persze száz év múlva leletként, gasztronómiai teljesítményként, akár mindkettőként izgalmas a szakácskönyv.

R: Az élete sokszor kisiklott, a tüdőbeteg férj halála, a vészkorszak, számos családtagja nem jött vissza. Csupa veszteség az élete. S miközben a kisregényedet nem a Kner-család történetéről írod, a háttérben árnyékként ott van az ő életük is, a századforduló egy zsidó családjának sikertörténete és sorstragédiája.

PNL: Igen, egy magyar zsidó családé. Annyira magyarnak érezték magukat, s annyira magyarok is voltak, el nem tudták képzelni a későbbieket. Hogy jó részüket elhurcolják, sokukat meggyilkolják lágerben, munkaszolgálatban. A térség egyik legtekintélyesebb családja volt, a magyar ipar- és kultúrtörténet, a nyomdászat, a tipográfia, a könyvkiadás nagy alakjai kerültek ki közülük.  Kner Imre neve a század első felében olyan ismert volt a művelt Európában, mint ma, például, Kurtág Györgyé. Igen okos, tisztességes, nagyszerű ember volt. Ő is, az egész család is megérdemelne egy komoly, nagy monográfiát. Remélem, Erdész Ádám, a Knerek tudós kutatója, számos tanulmány után ezt megírja. Egy ilyen család része lenni nagy kóved és nagy teher, önérzetpróbáló árnyéklét. Piroska rendszeres jövedelme a családi apanázs volt, szűkölködött, de nem nyomorgott, noha nagyon behorpadt az élete az első háború után.

R: Fennmaradt néhány levél, a szakácskönyv, emellett Erdész Ádám kutatásaira lehetett támaszkodni a regény írásakor. Valóság- és fikciómozaikokból, belebújva a karakterébe, az ő hangján meséled el az életét. Hogyan alakult az írás szerkezete, nyelve?

PNL: Erdész Ádám segítsége nélkül nem tudom, mire jutottam volna. Az én fikcióm az volt, hogy Piroska az élete végén, vagy tán ezen is túl, elmond ezt-azt a múltjából. E fikció szélei szándékosan puhára, foszlékonyra vannak hagyva, még az is, vajon ki állítja sorba e részeket, a beszélő vagy az elbeszélő.

R: Rögtön ez a hang szólalt meg?

PNL: Igen, ez a tónus, ez az eleredő, megszakadó előadásmód. Méghozzá kezdettől egy konkrét, nagyon is ismert beszédhangon, Molnár Piroskáén. Fotót nem láttam róla, tudomásom szerint nincs is. Persze e két könyv kapcsán előkerülhetnek családi képek, s tán rajta van valamelyiken.

MZs: A receptek alapján van egy elképzelt képem róla. A receptekből hiányzik az érzékiség, minden nagyon tárgyilagos és precíz, amiből egy szikár asszonynak látom őt. A személyiség hiányzik a régi receptkönyvekből, a későbbiekben váltak sokkal személyesebbé, egy-egy személyiséget is felvillantóvá a szakácskönyvek.

PNL: Egy életvidám, noha túlszorongó nő vált négy-öt év alatt meglehetősen morcos, rosszkedvű asszonnyá, illetve azzá a valakivé, aki e szerepet vette magára, mint valami gyászruhát.

R: Az írás szabadságát is adta a hiányos családtörténet?

Vadas. Étel: Mautner Zsófi, Tímár Attila és Tímár Albin. Fotó: Erdőháti Áron és Milutinovits Panka

PNL: A fennmaradt, főleg Imrével váltott levelekből az életrajz, komoly hézagokkal, de összeállítható. E váz alapján nagyon sokféle Kner Piroskát lehetett volna megírni. Olykor a kirakósdi, a ténymozaik izgalmasabb volt számomra, mint a fikció, de nem mindig engedhet az író az ilyenfajta vadászösztönnek, a nyomozhatnéknak, ha tetszik. Az eddig fellelt utolsó levél, amit az én hősnőm, illetve hát a modellje Imrének írt, 1943 nyaráról való. Aztán, már a könyv írásának vége felé, eljutottam Debnár Lászlóhoz, aki Rákosliget történetével foglalkozik, tőle tudom, hogy Piroska a fiával és a menyével a hatvanas évek közepéig élt, méghozzá épp a velük szemben lévő házban, s az ő édesanyja ott volt Piroska temetésén. De a pontos dátumnak nem jutottam nyomára. Debnár László viszont pár napja, tehát bőven a könyv megjelenése után kikutatta, hogy 1965 szeptemberében halt meg, s Pécelen temették el. Örülök, hogy kiderült, hisz ez a történet fontos eleme, persze ennek, az én könyvemnek már csak a metatörténetéhez tartozhat, de így van jól. Sokáig úgy tudtam, hogy 1949 körül halt meg, túlélte tehát a vészkorszakot, ahogy Budapesten élő rokonai is. A gyomaiakat elvitték. Imre lánya, Zsuzsa és fia, Mihály hazatért, utóbbi ’45 végén öngyilkos lett.

R: A 20. század számos meghatározó családja tűnt el ugyanígy, lényegében nyomtalanul a kollektív emlékezetből. Emlékállítás is a két kötet?

MZs: Ebben az egész történetben, ahol Piroska folyamatosan háttérbe szorul, száz év múlva mégis az a sztori, hogy belőle csinálunk sztárt. Nagyon jó volt Gyomán az ételeket fotózni, mert annyi minden életre kelt, elképzeltük, hogyan tálalhatta ezeket az ételeket Piroska. Éppen erre utalva a közösségi kommunikációban a „#Piroska elégtétele” címet használtam.

PNL: Igen, emlékállítás, ezúttal Piroska nézőpontjából, mindazon magyar zsidóknak, akiket a magyar állam halálba törvénykezett, tönkretett, sorstalanságra ítélt. Feledésre. Engem mindenekelőtt ez érdekelt, a hűlt hely betöltése, miképp lehet szinte a semmiből megteremteni valakit, valódivá konstruálni és rekonstruálni egyszerre. Hatni rá, s hagyni, hogy hasson rám. Miközben írtam ezt a könyvet, engem is írt a könyv, és ír azóta is, a tanulságaival, az utóéletével, akár további munkák makettjeként is. Hogy milyen volt, nem tudom, de hogy lehetett ilyen, abban eléggé biztos vagyok.