A Pannon Filharmonikusok ünnepi koncertje / Kodály Központ, Pécs
2021.12.13.

Pécsett jártam, hogy meghallgassam a fennállásának 210. évét ünneplő Pannon Filharmonikusokat, s rám is átragadt a lokálpatrióták lelkesedése. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.

A jubileumi koncerten nem úsztuk meg, hogy a város polgármestere semmitmondó körmondataival ne kérjen részt maga is a dicsfényből, de szerencsére Bősze Ádámtól megtudtuk, hogy tényleg van mire dagasztani. Például arra, hogy az együttes, amely a nemzeti zenekari cím birtokosa, s rendszeres fellépő a Müpában is, ezévtől kezdve évadonként két estet adhat a bécsi Musikverein Aranytermében – éppen ott, ahol a Bécsi Filharmonikusok az újévi koncertjeit játssza.
 
Varga Gilbert
Varga Gilbert
S ha már az osztrák fővárost emlegetem: ildomos, hogy az ünnepi hangverseny Johann Georg Lickl, az osztrák születésű, de tiszteletbeli magyarrá, s ezzel János Györggyé átlényegült zeneszerzővel kezdődjék. Lickl Bécsből érkezett Pécsre, és magával hozta a nyüzsgő nagyváros zenei gazdagságát. A székesegyház karnagyaként és az orkeszter alapítójaként minden évben bemutatott egyet-egyet Mozart és Haydn művei közül, miközben az európai újdonságokat a perifériáról is figyelemmel követte. Nemcsak a város zenei nívóját alapozta meg, országos hatása volt a tevékenységének.
 
Ezúttal egy négykezes C-dúr szonátatétel zenekari változatát hallottuk Vass András izmos hangszerelésében. A Pannon Filharmonikusokat Varga Gilbert vezényelte, akinek arisztokratikus, könnyed eleganciája és derűje beragyogta az estet. Fürge brácsásujjakat és ügyes fafúvókat kívánó zenemű, amely alapján Lickl le sem tagadhatja, hogy Haydn keze alól, Mozart bűvöletében nőtt fel a pódiumig. Az már nagyobb meglepetés, hogy a kottára Vass egy mexikói könyvtárban bukkant rá.
 
A hangverseny Brahms d-moll koncertjével folytatódott. A műsorlap is a „veretes” jelzőt használja a zongoraversenyre, és lehet, hogy valóban behemót, de nem muszáj, hogy elnehezítse a hallgatót. Nelson Goerner előadása erőt sugárzott, frazírozása feszes és tekintélyt parancsoló volt, egységes, tisztán felvázolt koncepciót hallottam ki az előadásból. Most először csodálkoztam rá, mennyit köszönhet Rahmanyinov ennek a versenyműnek, amelyben a szerző éppoly makacssággal ragaszkodik ismétlődő hangokhoz és témákhoz, mint orosz kollégája. A zenekar a lassú tételben különösen szép, lírai tónust csillogtatott, Varga Gilbert türelmesen csalogatta elő együtteséből a legjobbat. A harmadik tétel, amely nagy utat tesz meg a komoly d-molltól a napfényes D-dúrig, a protestáns szigor és a finom humor megkapó elegye volt.
 
Nelson Goerner
Nelson Goerner
Nelson Goernerrel kapcsolatban két magyar vonatkozást is említhetünk: élete egyik meghatározó élményének tartja azt, amikor Fischer Annie-val találkozott, s jelenleg Genovában ő Gyöngyösi Ivett tanára. A ráadásától pedig a lélegzet is elállt a Kodály Központban. Brahms dús lírai darabjában, az A-dúr intermezzóban a befelé forduló, álmodó művészt hallottuk.
 
A szünet után közönségkedvenc szimfonikus mű következett: Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabja Ravel hangszerelésében. A trombita már szólt, amikor Varga Gilbert megjelent az ajtóban, mosolyogva, és csak a vonósok belépésével ért a pulpitusra. Szerethető együttes a Pannon Filharmonikusok. Ha akadnak is apró szeplők, minduntalan érződik, hogy szeretik, amit csinálnak, és ez az energia süt a játékukból. A Kiállítás tele volt olyan momentumokkal, amelyekre az ember felkapta a fejét: egy-egy frázis, bizonyos együttállások. Ragyogóan szólt a basszusklarinétszóló a Várkastély-tételben, s a trombita Goldenberg és Schmule párbeszédében. Mire a katakombákon és Baba-Jaga kunyhóján át a kijevi nagykapuig értünk, a zenekar tombolt. A grandiózus zárótételben az üstdobos látható élvezettel ütötte a bőröket, s az együttes az ünnepi alkalomhoz méltó decibel-magasságba emelkedett. Egy idős hölgy nevetve tette a füléhez a kezét, ahogy a gong, a cin és a tutti az utolsó akkordhoz érkezett. A Pannon Filharmonikusok játékát szűnni nem akaró tapssal hálálta meg a közönség – a sorok között jócskán voltak fiatalok is –, a megérdemelt ünneplésnek Varga Gilbert csak úgy tudott véget vetni, hogy a koncertmestert, Varga-Deák Mártát maga elé tessékelve vonult le a színpadról.
Szerző: Csabai Máté

Helyszín: Kodály Központ, Pécs, Időpont: 2021. december 9.