Rosti.(Szerkesztette Fisli Éva és Lengyel Beatrix)
2021.12.08.

Rosti Pál, a 19. századi utazó, fotográfus, néprajz- és természettudós 1856-1858 között végigjárta Alexander von Humboldt ötven évvel korábbi latin-amerikai útját, majd élményeiről fotóalbumot készített. Ennek egy példányát a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A tanulmánykötet most Rosti és az album sorsának nyomába ered. KUTI KLÁRA RECENZIÓJA.

Vajon miért tűnik természetesnek, hogy egy közgyűjteményben őrzött műtárgyról úgy beszélünk, mint méltatlanul elfeledett, ismeretlen, rejtett kincsről?


Rosti Pál – eddigi ismereteink szerint – öt közel megegyező fényképalbumot készített 1856 és 1858 között Latin-Amerikában tett utazásáról. Mind az ötöt ajándéknak szánta: egyet-egyet adott lánytestvéreinek, egyet személyesen adott át Alexander von Humboldtnak, és egyet ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak, melyet az akkori igazgató, Kubinyi Ágoston vett át. A Rosti nővérek példányai családjaik, az Eötvös, a Trefort és az Amadei család hagyatékán keresztül ma hazai közgyűjteményi tulajdonban vannak: egy van az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet és egy a Magyar Fotográfiai Múzeum birtokában, egy immár a Nemzeti Múzeum tulajdonában, amit a Szépművészeti Múzeum adott át 2008-ban, az eredetileg a múzeumnak szánt ajándékot az Országos Széchényi Könyvtár őrzi, a Humboldtnak ajándékba adott példány pedig a kölni Ludwig Múzeumban van, ahová egy fotótörténeti magángyűjteményből került. Joggal hihetnénk, hogy ezek a fotó- és kultúratörténeti jelentőségű alkotások ott vannak, ahol lenniük kell: a kollektív emlékezet tárházaiban. Mégis a Magyar Nemzeti Múzeumban az ajándékozás 160. évfordulóján, 2019-ben megrendezett konferencia és annak most megjelentetett kötete újra meg újra felemlegeti, felrója Rosti Pál méltó emlékezetének, ismeretének hiányát.

Az 1830-ban született Rosti Pál 1874-ben bekövetkezett korai haláláig a korabeli hazai közélet aktív résztvevője, egy tevékeny, innovatív és hatékony network ágense: kiterjedt családi kapcsolatai révén a hazai tudományos-, zenei- és sportélet aktív résztvevője volt. Ahhoz, hogy tevékenységének jelenkori recepcióját megértsük, transzdiszciplináris konferenciát kellett rendezni, ahol a Nemzeti Múzeum fotótörténészei mellett kommunikációelméleti, amerikanisztikai, antropológiai, művészettörténeti előadások fejtették fel ezt a Rosti számára magától értődő kapcsolati hálót.

Bán Zsófia a fotóalbum műfaja felől, Venkovics Balázs Latin-Amerika korai európai recepciója felől, Sz. Kristóf Ildikó a hazai etnológia és Humboldt ismeretelméleti alapjai felől közelítettek Rosti alkotásához. Tomsics Emőke, Miriam Szwast, Lengyel Beatrix és Fisli Éva pedig különböző kép-, fotográfia- és gyűjteménytörténeti elemzéssel tágította tovább a Rosti-recepciót. A szerzők közösnek mondható intenciója, hogy rávilágítsanak, hol és hogyan él Rosti – úgyamúgy elfeledett – öröksége mindennapjainkban: hogyan látja és láttatja a fotográfia a fényírás hőskorában a mindenkori Másikat, a Természetet és a vele ellentétes póluson értelmezett Társadalmat; hogyan olvassa Rosti újra az elő- és példaképnek tekintett Alexander von Humboldt munkáját; hogyan látunk és olvasunk vizuális üzeneteket és így tovább. Ezt a sűrű gondolati hálót idézi fel a kötet borítóját díszítő halvány grafika, egy falevél erezete: Rosti gyermekkori emléke az Anacardium occidentale levele és gyümölcse egy 19. századi, gyermekek szóló, természetrajzi képeskönyvből, melyet aztán útja során élőben is megláthatott.

Rosti saját elbeszélése szerint, amikor meglátogatta az idős Alexander von Humboldtot, hogy Fényképi Gyűjteményét, mely voltaképp Humboldt egykori latin-amerikai útjának remake-je, átadja, „a dicsőült aggastyán ... első pillanatra megismerte a nagy zamangot [a hatalmas fát], melyet fiatal korában szinte félszázadnak előtte látott s leirt volt, oly élénk volt a benyomás, melyet e szép növény az akkoriban még fiatal utas lelkére gyakorolt, oly bámulatos hű e nevezetes férfiú emlékezete, ki oly közel állott már sírjához, s oly csekély a változás, melyet 50 év az óriás fán ejthetett!”


Rosti – aki maga aztán nem is éri meg 50. életévét – feljegyzése kitűnő, finom lenyomata annak a időérzékelésnek, melyben Humboldt is, ő maga is és mi magunk is ezt az életművet nézzük.

Az elmúlt mintegy kétszáz év európai társadalma számára, amely modernitásában nem a maradandót, hanem az elmúlót alkotta meg, 50 év nagy idő. Rostinak, aki egyéb dolgaiban – a hazai zenei élet támogatásában, a sporttevékenységek patronálásában – a hazai társadalom elmaradottsága felett aggódik, 50 év nagy idő. Rosti, ha hazáját látja, Humboldtot szeretné utolérni, Párizst szeretné utolérni, nem a nagy Zamangot! A Nemzeti Múzeumnak ajándékozott album ennek a sürgető vágynak és tenni akarásnak a gesztusa: A nemzet múzeuma a nemzet alkotóerejének és tettrekészségének gyűjtőhelye. Legyen végre nemzet, haza, múzeum olyan modern, hogy ezt az 50 évet behozzuk! És legyen benne helye Rosti Pálnak! Az azóta eltelt 160 esztendő azonban gyökeresen átírta a múzeumoknak szánt szerepet, és ma már kevesen gondolják, hogy a nemzeti közgyűjteményekben összegyűjtött és megőrzött tapasztalat alkalmas volna a jelen és jövő kérdéseinek megoldására. A gyűjtemények megoldhatatlan tehernek tűnnek, amit foggal-körömmel védenek a korszerűtlen gondolkodású megszállottak, ahelyett, hogy a jelen mulandó happeningjeinek adnának helyet, és megelégednének a virtuális szimulákrumokkal.

A MNM Történeti Fényképtára munkatársai példaszerű módon mutatják meg ebben a kötetben, hogyan kell újra (meg újra meg újra)értelmeznünk egy gyűjteményi tárgyat: Rosti Pál Fényképi Gyűjteményének teljes kiadása, a szerzőről és a tárgyról szóló, átfogó képre törekvő ismeretek összegyűjtése, azok jelenkori interpretációja és a fotóanyag digitális közzététele mindaz, ami a múzeum alapfeladataként minden múzeumi műtárgynak kijárna. A kötet grafikai kivitelezése pedig egyszerű, tiszta, igényes, magas színvonalú. A magyar és angol szöveg gondosan és könnyedén halad egymás mellett a kéthasábos tördelésben, ami elegáns megoldás, tekintve, hogy inkább a két egynyelvű kötet kiadása a bevált gyakorlat, ugyanis az egyiket a másik nélkül jelentős különbséggel szokás beárazni. Jelen kötet formai igényessége lehetne például az intézmény műtárgytörténeti katalógusa sorozatának iránymutatója.

A 2019-es konferencia alkalmával a múzeum a Történeti Fényképtár kezdeményezésére megalapította a Rosti Pál-díjat, melyet minden páros évben a legjobbnak ítélt fotókönyv kap. A Rosti-díj nem jár sem pénzjutalommal, sem semmilyen kötelezettséggel, de a jelölőlistára került fotókönyveket a Nemzeti Múzeum megvásárolja gyűjteménye számára. Ezzel a gesztussal a gyűjtemény átemeli Rosti egykori szándékát a jelenbe, és arra tesz kísérletet, hogy a kortárs fotográfiai gyakorlat ösztönzésével a múzeumot újra – ahogy akkor – a cselekvő közösségek helyévé tegye.

Szerző: Kuti Klára

Szerző: Bán Zsófia, Szerző: Fisli Éva, Szerző: Lengyel Beatrix, Szerző: Sz. Kristóf Ildikó, Szerző: Miriam Szwast, Szerző: Tomsics Emőke, Szerző: Venkovits Balázs, Szerkesztő: Fisli Éva, Lengyel Beatrix, Cím: Rosti., Kiadó: Magyar Nemzeti Múzeum, Kiadás éve: 2021, Oldalszám: 256 oldal, Ár: 8900 Ft