Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÍVÁNCSI MAGYAROK VARSÓBAN

A Varsói Ősz és a magyar zenei élet
2021. nov. 28.
Sztálin halála után három évvel, 1956-ban kortárs zenei fesztivált alapítottak a lengyel fővárosban: a Varsói Ősz bevallottan célként tűzte ki, hogy a jelen zenéjét bemutassa. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
A Varsói Ősz nem a továbbvezető utat mutatta meg, hanem a jelen állapotát rögzítette. Kirakodóvására volt mindennek, ami modern és haladó a zenében. Ahogy a második fesztiválról egy magyar újságíró tudósított: a rendezők „célja a mai zene, az egymás mellett élő különböző irányzatok lehetőleg teljes felsorakoztatása volt, és ezt a feladatot a Varsói Ősz maradéktalanul, minden dicséretet megérdemlő módon oldotta meg.
 
A Varsói Ősz egyik legelső koncertje.
A Varsói Ősz egyik legelső koncertje

A szigorúan vonalas kultúrpolitika ekkor már oldott szorításán. Mi több, a Varsói Ősz paradox módon a kommunista rezsim alatt élte aranykorát, az állam bőkezűen támogatta. Repedés volt a vasfüggönyön, de olyan, amiről a vezetés is tudott. A kelet-európai országok szakmai küldöttségei minden évben részt vettek rajta, és olyan emigráns zeneszerzőknek is kijutott a tapsból, akiket Magyarországról éppen a cenzúra üldözött el. Ligeti Györgynek például, aki 6. zongoraetűdjét a fesztivál után nevezte el.

 
Miközben a magyaroknál csak később voltak hasonló törekvések, a lengyel zeneszerző-szövetség már az ötvenes évek derekán úgy döntött, hogy piacképesebbé teszik a lengyel zenét – mondja Dalos Anna zenetörténész, a Kádár-kori magyar zeneszerzésről szóló Ajtón lakattal című tanulmánykötet szerzője. „Lesz egy nagy fesztivál, a varsói, amelyre Nyugat-Európából és Amerikából elhívják az új zene nagy alakjait, és a lengyel szerzők műveit hanglemezen-kottában terjeszteni fogják nyugaton.” A fesztivál hatására a lengyel komponisták első kézből jutottak hozzá minden információhoz, új irányzatokról hallottak – egy interjúban Vidovszky László zeneszerző például ezzel magyarázta a lengyel zene felfutását. Amikor 1964-ben az Állami Hangversenyzenekar fellépett a fesztiválon, műsoruk – Pernye András kritikus beszámolója szerint – az ottani közönség számára túl konzervatív volt. „A magyar zeneszerzők azonban nagy kíváncsisággal utaztak a Varsói Őszre és sokat tanultak, többek között Boulez, valamint a lengyelek, Lutosławski és Penderecki posztszeriális nyelve gyakorolta rájuk a legnagyobb hatást.” Dalos szerint egy évtized alatt sikeresen behozták a lemaradásukat.
 
Az idősebbek közül Maros Rudolf, Szőllősy András, a fiatalabbak közül pedig – ők az úgynevezett »Harmincasok« – Durkó Zsolt, Láng István számára jelentettek alapélményt e zenék. A magyar zeneszerzők bátorságot merítettek a lengyelek új zenéjéből, és ennek révén hátat tudtak fordítani az ötvenes évek stiláris jellegzetességeinek” – fogalmaz Dalos. Olyan paradigmaváltó alkotások, mint Penderecki Hirosimája vagy Boulez Gazdátlan kalapácsa egy egész nemzedékre hatottak. „Még Kurtág is beszél a Hirosima hatásáról a Bornemisza Péter mondásaival kapcsolatban, pedig erre, a Kurtág-mű ismeretében nem is gondolnánk.
 
Az első Varsói Ősz plakátja
Az első Varsói Ősz plakátja

A hetvenes évektől a fesztivál újdonság-ereje csendesült, de a magyar zeneszerzők számára nagy esemény volt ott bemutatkozni. Kocsár Miklós, Bozay Attila, Soproni József, Kurtág György és az Új Zenei Stúdió tagjainak műveit egyaránt szerepeltek a Varsói Ősz műsorában, 1983-ban a 60 éves Ligetit ünnepelték a szervezők. Mulatságos adalék egy 1971-es tudósítás a Muzsikából: „Akik szenzációkat vártak a 15. Varsói Ősztől, valóban hiába jöttek. Sem Penderecki, sem más szerzők nem nyújtottak olyan meghökkentő alkotásokat, mint ennek a fesztiválsorozatnak első éveiben. Nem voltak botrányok, tüntető kivonulások vagy füttykoncertek.

 
A posztszeriális nyelv ekkorra államilag támogatottá vált, amivel szemben az Új Zenei Stúdió fellépése például sokkal inkább lázadásnak tűnt. Ők az amerikai experimentális zenét tekintették kiindulópontnak, és ez sokak szemében valóban botránykőnek számított. Dalos Anna szerint a hetvenes évekre a magyar zeneszerzők becsvágya is „túlnőtt már Varsón”, inkább nyugatra tekintettek. „Nem a szocialista táboron belül, hanem Nyugat-Európában akartak befutni, amiben nagy segítséget jelentett számukra az Editio Musica Budapest egyre inkább fejlődő kapcsolati hálója, Kurtág, és részben Durkó nemzetközi megjelenésének is ez áll a hátterében.
 
A lengyel avantgárd legfontosabb alkotásai mára klasszikussá váltak, a fesztiválnak pedig elévülhetetlen érdeme, hogy előrelépésre kényszerítette a kelet-európai blokkot, így az új bécsi és a darmstadti iskola és az amerikai experimentális zene mellett Varsó is meghatározó hatás lett a magyar zeneszerzők számára, akik hazatérve büszkén számoltak az ott hallott, világmegváltó Stockhausen-művekről, az új Penderecki-operáról és Messiaen celesztikus harmóniáiról. Ahogy aztán megnyílt az út a szabad információ előtt, a modern zene varsói seregszemléje is veszített súlyából, ahogy egy szétfűrészelt zongorán sem lepődik meg már senki. Pedig hajh, azok a hajdanvolt idők! 
 
A cikk a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával született meg. 

lengyel cikkbe

   

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek