A színházépület mint a színházi gyakorlat része Lengyelországban
2021.12.17.

Három olyan példát szeretnék bemutatni, ahol a (színház)épület és annak funkciója túlmutat azon, hogy előadásokat fogadjon be, valójában az épület működ(tet)ése az elkötelezett (előadó)művészeti gyakorlat organikus részévé válik. NÁNAY FANNI ÍRÁSA.

A lengyel előadóművészet politikai-társadalmi elkötelezettsége nagyrészt „történelmi” gyökerű, hiszen az 1795-ben államiságától megfosztott és három nagyhatalom között felosztott Lengyelországban a kultúra, azon belül is a színház jelentette a nemzeti identitásért és függetlenségért folytatott harc egyik legfontosabb eszközét. 
 
Az autonóm művészeti törekvések a felosztás időszakában, majd később a kommunizmus évei alatt is gyakran emblematikus helyekhez, épületekhez kötődtek – említhetjük a krakkói Teatr Miejskit (Városi Színház), amely a XIX. és XX. század fordulóján műsorra tűzte a három lengyel romantikus „próféta”, Adam Mickiewicz, Juliusz Słowacki és Zygmund Krasiński, illetve a gyakran negyedik prófétaként emlegetett Stanislaw Wyspiański műveit, amelyek a felosztás korának politikai elnyomása miatt nem igazán kerülhettek színpadra, vagy időben közelebbi és szélesebb körben ismert példaként hozhatjuk fel Jerzy Grotowski Laboratorium Színházát Wrocławban vagy a Tadeusz Kantor által alapított Galeria Krzysztofory-t Krakkóban. Ezek a helyek gyakran nem csupán a művészeti kísérletezésnek adtak teret, hanem a politikai ellenállás, valamint a kritikus társadalmi eszmecserék helyszíneivé is váltak.
 
Strefa WolnoSłowa: részlet a Tu jest lepiej című előadásból, fotó: Joanna Szyndler
Strefa WolnoSłowa: részlet a Tu jest lepiej című előadásból, fotó: Joanna Szyndler
Míg a fenti példák esetében a politikailag és társadalmilag elkötelezett színházi alkotásra éppen a helyeknek a hatalom kontrollját kizáró „zártsága” adott lehetőséget, addig az elmúlt évtizedekben a művészeti gyakorlatot szélesebb értelemben felfogó kezdeményezések a nyitottságot tekintik legfontosabb eszközüknek.
 
A továbbiakban három olyan példát szeretnék röviden bemutatni három lengyelországi városból, ahol a (színház)épület és annak funkciója túlmutat azon, hogy előadásokat fogadjon be, valójában az épület működ(tet)ése az elkötelezett (előadó)művészeti gyakorlat organikus részévé válik, a két tevékenység egymást erősíti, mégpedig úgy, hogy az épület maga nyitott térként funkcionál – akár azért, mert (legtöbbször nem művészeti tevékenységeken keresztül) sikerül befogadóbbá tenni a helyet azok számára is, akik különben nem járnak színházba, vagy akár úgy, hogy az épületet „csupán” kiindulópontként kezelve az alkotások elhagyják azt és a városi térben valósulnak meg. (Hasonló hazai példaként leginkább a Koma Társulat és a Koma Bázis egymást kiegészítő működése említhető.)  

Varsó

A varsói Strefa WolnoSłowa 2012-ben alakult „interkulturális és intergenerációs párbeszédet elősegítő színházi, művészeti, kulturális és oktatási tevékenységek szervezésének” céljával, működésük fókuszában pedig a Lengyelországban élő menekültekkel és bevándorlókkal folytatott munka áll. A multidiszciplináris kollektíva egyrészt különböző kirekesztett társadalmi csoportokkal szervez művészeti eseményeket és hoz létre színdarabokat, másrészt konferenciákat, oktatási programokat, társadalmi kampányokat és kutatásokat szervez, mindig szoros együttműködésben a célcsoportjukkal. Első előadásaikat – állandó helyszín híján – partnerintézményeikben (pl. legelső, Itt jobb lenni, gyertek ide! című előadásukat a Krytyka Polityczna online folyóirat és könyvkiadó, baloldali szellemi műhely székhelyén) vagy a városban (pl. a Biciklitolvajok című köztéri előadást Varsó utcáin) mutatták be.
 
Ogród Powszechny. Fotó: Teatr Powszechny
Ogród Powszechny. Fotó: Teatr Powszechny
Alicja Borkowska rendező, a kollektíva egyik alapítója és vezetője, a kirekesztett társadalmi csoportokkal, elsősorban menekültekkel készített színházi előadásaik kapcsán azt vallja, hogy amellett, hogy előadásaikban törekednek a lehető legmagasabb művészi színvonalra, fontosabbnak érzik, hogy az alkotás nyitott folyamat maradjon, céljuk nem egy zárt közösség létrehozása, amely saját körein belül kísérletezik. Ugyanakkor erős meggyőződésük, hogy bár a színház rengeteget nyújthat számukra és a hozzájuk hasonlóan működő kezdeményezések számára, remek eszköznek tekinthető – de valójában csak egy eszköz marad, vagyis a színház nem maga a cél.
 
A Strefa WolnoSłowa 2015-ben Lengyelország egyik legizgalmasabb és legfontosabb színházában, a Teatr Powszechny-ben talált otthonra, ami a kollektíva munkájára is jelentős hatást gyakorolt, ám – paradox módon – nem a színházi, hanem a társadalmi inklúzióra fókuszáló tevékenységeik kaptak nagyobb hangsúlyt. Amellett, hogy a Powszechny tereit használhatják előadásaik próbáihoz és bemutatóihoz, a színházzal együtt az épület előtt kialakítottak egy közösségi teret Ogród Powszechny néven (ami nagyjából „Általános kert”-ként fordítható magyarra), aminek profilját a különböző növények ültetése és gondozása, a művészeti események és a szabad és kritikus politikai és társadalmi párbeszédet ösztönző találkozások egyformán alakítják. 
 
A tevékenységekbe a Strefa erőteljesen bevonja a varsói menekült közösséget (akikkel színházi munkájukban is együttműködnek), ugyanakkor a környéken lakókat is (a színház Varsó egyik ambivalens megítélésű negyedében, Pragában működik). A kőszínház és művészeti-társadalmi civil kezdeményezés szimbiózisával a színház is „jól jár”, hiszen azok, akik részt vesznek a kerti munkákban vagy bekapcsolódnak egy-egy közös étkezésbe a kertben, idővel a színházi előadásokra is beül(het)nek.

Poznań

Sąsiedztwo, fotó: Scena Robocza
Sąsiedztwo, fotó: Scena Robocza
Hasonlóképpen ahhoz, ahogy a Strefa WolnoSłowa tevékenysége nem „csupán” helyszínt talált a Teatr Powszechnyben, hanem az épület aktív használatán keresztül munkája újabb rétegekkel gazdagodott, és határozottabb karaktert kapott, úgy az 1993 és 2015 között független társulatként működő poznańi Teatr Strefa Ciszy szintén egy épületnek köszönhetően vált meghatározóbbá a lengyel alternatív előadóművészeti életben. A független rezidencia- és alkotóműhelyként funkcionáló Scena Robocza (Munkásszínpad) már évekkel azelőtt megszületett, hogy a társulat épületet kapott volna – amire 2012-ben került sor, amikor beköltözhettek a Poznań belvárosától némiképp messzebb eső szocreál épületbe, amely korábban az Olimpia mozinak adott otthont. (A hely nyitóelőadása egy az épület terein keresztülvezető performatív sétaelőadás volt Isten veled, Olimpia címen, amellyel a darab rendezője és a Teatr Strefa Ciszy művészeti vezetője, Adam Ziajski emléket kívánt állítani az épület múltjának, ugyanakkor új fejezetet nyitni ugyanott.)
 
A Scena Robocza missziója a kezdetektől fogva abban állt, hogy az intézményen kívül működő poznańi társulatoknak és független művészeknek otthont adjon, a színház különböző (olykor egymásnak ellentmondó) modelljeinek, gyakorlatainak, vízióinak találkozópontjává, laboratóriumává váljon, ahol a különböző társadalmi és művészi megközelítések békés módon találkozhatnak. Maga a társulat is több jelentős előadást mutatott be az épületben (pl. a hallássérültekkel készített Ne szólj senkihez és a látássérültekkel bemutatott Nézz rám Ziajski rendezésében), mellette a Scena Robocza mintegy ötven, más alternatív színházi társulat vagy alkotó által megvalósított produkciónak adott otthont – mindezen felül 2016 óta három alkalommal megrendezték a Szomszédság – a közelség határai (Sąsiedztwo – Granice Bliskości) című akciósorozatot is, aminek keretében a nyílt pályázat során kiválasztott helyi alkotók nem az Olimpia épületében, hanem a környéken valósítottak meg társadalmi-művészeti akciókat. Míg az első két kiadás (2016-ban és 2017-ben) nagyobb általánosságban járta körül a kollektív és participatív alkotás lehetőségeit, addig 2019-ben a szervezők már egy erős fókuszt is adtak az eseménynek: Queer demontázs (Queerowy Demontaż) címen a kritikus queer művészeti megközelítéseknek adtak teret – elsősorban a lengyel politikai diskurzus kirekesztő uszítására és az egyre sokasodó „LGBT-free zónákra” adott reakcióként.
 
Krakkó

A krakkói Teatr Łaźnia – a Teatr Strefa Ciszy-hez hasonlóan – független színházi társulatként kezdte működését, amiben egy épület megszerzése hozott fordulatot. A Bartosz Szydłowski rendező által 1997-ben alapított társulat a krakkóiak és a turisták körében egyaránt népszerű Kazimierz-negyedben álló régi zsidó fürdőépületben kezdett el dolgozni, és a nevét is innen kapta (a łaźnia jelentése fürdő) – ahova már csak a helyszín különlegessége miatt is sokan ellátogattak, függetlenül az ott zajló programoktól. Ezért is számított jelentős fordulatnak az, amikor Szydłowki 2004-ben a társulat székhelyét áttette az ambivalens megítélésű Sztálin-barokk ipari negyedbe, Nowa Hutába, ahol egy használaton kívüli iskolaépületbe költöztek – a költözés pedig óhatatlanul koncepcióváltást is jelentett. 
 
Szydłowski rendezői víziója mindkét helyszínen erőteljesen merít(ett) a hely szelleméből, a genius loci-ból – az új színház
Cukorszint rendben. Fotó: Łaźnia Nowa
Cukorszint rendben. Fotó: Łaźnia Nowa
 esetében pedig e törekvés összekapcsolódott az alkotó társadalmi elkötelezettségével is. Mindenekelőtt az épületet a társulat a helyi közösséggel együtt újította fel, a színház repertoárjában pedig eleinte nagy számban szerepeltek olyan előadások, amelyek szorosan kötődtek a városnegyedhez: akár kifejezetten a színház számára íródtak (mint a nowa hutai születésű, és ezt a tényt a művésznevével is hangsúlyozó Sławomir Shuty Cukorszint rendben című darabja), akár a negyed lakóinak szereplőként, alkotótársként való bevonásán keresztül (mint Szydłowski Oidipusz. Nowa hutai tragédia című rendezésében).
 
A Łaznia Nowában, akárcsak a Scena Roboczában, a színházi repertoár mellett a szervezők rendkívül erős hangsúlyt fektetnek edukációs programjukra is. Az előbbi esetében a művészeti-társadalmi előadások és színházi workshopok szorosan összekapcsolódnak a Sąsiedztwo eseményével és mintegy teoretikus alapot nyújtanak a program keretében születő városi akcióknak, az utóbbi esetben folyamatos programról van szó: a Łaznia Nowában szervezett Színházi Látás Akadémiája sorozatban a meghívott előadók a legkülönbözőbb szemszögből vizsgálják a színház lehetséges társadalmi szerepének kérdését.
 

 A cikk a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával született meg. 


  
Szerző: Nánay Fanni