David Mamet megtörtént eset alapján írta 1992-ben az Oleanna című darabját, amelyben egy egyetemi oktató és egy diáklány drámai incidense zajlik le három képben. Amikor 1994-ben a magyar közönség megismerkedhetett a művel – Deák Krisztina rendezésében, Kerekes Viktória és Bálint András főszereplésével –, ez a téma még elég távol állt tőlünk. Akkoriban Magyarországon a munkahelyi hatalmi/szexuális visszaélésekről sem beszéltünk még nyilvánosan, nem hogy a túlkapásokról: az ilyen jellegű váddal való visszaélésről. (Ugyanakkor abban az évtizedben hallottam amerikai egyetemen dolgozó magyar vendégtanártól, hogy körültekintő ember lányhallgatóval nyitott ajtónál konzultál.) 

 

Jellemző módon 1992-ben nálunk az Oleanna szórványos szakmai fogadtatása nem annyira a feminista kontra macsó állásfoglalás mentén hasadt, mint amennyire a New York-i és a londoni bemutatók kritikai visszahangja. Ámbár Metz Katalin az Új Magyarországban szenvedélyesen nyilvánított véleményt, a női nézőkkel szemben elvárást megfogalmazva: „Az erősebbik nem ezúttal áldozata lesz a hamis emancipációval párosuló női frusztrációnak. Társaim az asszonyi nemben, részvétünk, remélem, azúttal Johné.” 

 

Ugyanakkor Szántó Judit a Criticai Lapokban azt írta, hogy a két szereplő korának, nemének és foglalkozásának írói megválasztása esetleges. Úgy látta, hogy Mamet darabja frappánsan szól „a liberális-humanista értelmiségi attitűd tehetetlenségéről a brutális, fasisztoid populista demagógiával szemben, a kettő között feszülő ellentét kibékíthetetlenségéről és meglehetős baljós perspektíváiról”. Koltai Tamás az ÉS-beli elismerő kritikájában megjegyezte, hogy „a polgári demokratikus társadalom értékeit veszélyeztető burkolt agresszió, amiről szerintem a darab szól, nálunk nem igazán aktuális, minthogy egyelőre nincs megteremtve a polgári demokratikus társadalom, a megteremtésére törekvő kísérletek pedig a Mamet darabjában ábrázoltnál sokkal nyíltabb és ordenárébb támadásoknak vannak kitéve”.

 

Érdekesség, hogy 2011-ben a torontói Soulpepper Theatre Company Marton László rendezésében tűzte műsorra Mamet darabját. Christopher Hoile avval kezdte kritikáját, hogy felidézte: 1992-ben a szerző az Oleannával valóságos Molotov-koktélt hajított bele a politikai korrektség kapcsán folyó, lángoló csatába. 

 

2021 őszén Valló Péter a fentiekhez képest szűkebb értelmezési tartománnyal vitte színre a darabot új fordításban (Totth Benedek) és új címmel (Egy jobb világ). Rendezése csendes, hümmögő, szakszerű hozzászólás a röviden metoo-ként címkézhető kérdéskörhöz, a hatalmi és/vagy szexuális visszaélés témájához. Két okból is figyelemreméltó a vállalás. Az egyik az, hogy egy olyan alkotó megnyilvánulása, aki közel ötven éve fáradhatatlan, aktív résztvevője színházi életünknek. Valószínűleg nincs még egy rendező, aki annyi színházban dolgozott volna, mint ő. Ha valaki, akkor Valló Péter biztosan ismeri az elmúlt évtizedek általános és lokális színházi gyakorlatát, szokásait, munkastílusát, működési körülményeit, hatalmi viszonyait. Egyben tanúja az idők és az elvárások változásának. A másik az a rokonszenves vonás, hogy ezúttal is a művészetet választotta kifejezésmódjául. Mívesen megrendezett egy színdarabot mint jelentést a ló másik oldaláról.

 

A Thália Színház Télikert nevű kellemes játszóhelyének színpadára áttekinthető kockát tervezett díszletül Valló Péter. Az idom három oldalát kitölti a tanári szoba padlója, könyvszekrénysora és az ajtó-ablak fal, a többi oldalnak csak az éle van meg. A berendezés modern vonalú, egyszerű és alapos: még a zöld színű kötetet is látjuk a könyvespolcon, amely a tanár munkája, A felsőoktatás felelőssége címmel. Az alaphelyzet, vagyis az alapelhelyezés az, hogy a tanárt, Johnt (Zayzon Zsolt) a székében ülve látjuk. Az íróasztala másik oldalán a növendék, Carol (Mentes Júlia Virginia) velünk szembefordulva foglal helyet. Nyilván a zavara készteti arra, hogy ne a férfira nézzen, hanem a semmibe meredjen: ránk. Ez előnyös számunkra: jól látjuk a lány minden rezdülését: kipirult arcát, tágra nyílt szemében a szorongást, az ismétlődő mozdulatot, ahogy izzadó tenyerét térdtájban beletörli fekete cicanadrágjába. (Benedek Mari Carolt feketébe, fehérbe és farmerbe öltöztette, míg a tanár finom ízléssel összeválogatott, közepesen laza értelmiségi szetteket visel.)

 

Hitelességi szempontból nem valami jól indul a kettősük: a tanár magánügyben telefonál épp. Lehetne, hogy ezenközben tudomást sem vesz a szobájában ülő növendékről, de nem így van. Láthatólag próbál leválni, elbújni előle, közben viszont folyton jelez neki, kézmozdulattal, hogy türelem, elnézést, mindjárt befejezi. Ez esetben nem érthető, miért nem megy ki inkább a beszélgetés idejére a szobából. Mind nagyon jól hallanánk őt akkor is, ha az ajtó előtt telefonálgatna. Mentes Júlia Virginiának módjában áll meghallgatni a családi házvásárlás során felmerült problémákat, valamint azt, hogy a férfi Kicsimnek szólítja a feleségét. Mindezek a véletlenszerűen és kéretlenül kapott információmorzsák később felhasználhatók Carol számára, amikor nekibuzdul, hogy fellépjen a tanára ellen. 

 

A Tháliában a két összeszokott színész érzékeny és bonyolult ábrázolatát adja a párharcnak. Voltaképp el sem dönthető, hogy hol csúszott félre a dolog. Valamifajta kommunikációs süketség vagy közöny okvetlenül szerepet játszik benne. Hőseink eleinte egyszerűen elbeszélnek egymás mellett. Ez ma önmagában ad egyfajta általános érvényt a játéknak. Diszfunkcionális a dialógusuk, egymás szavába vágnak, a ritmus is meg-megbicsaklik. Mentes Júlia Virginia Carolja kétségbeesett, mert semmit nem ért a tanulmányaiból. Maga okos lány – mondja a tanár. Éééén? – kérdez vissza teljes döbbenettel. Zayzon Zsolt Johnja bizonyos fölénnyel ereszkedik le a hallgatóhoz. Benne a megértés és a patronálás szándékát alighanem az motiválja, hogy igazolja pedagógusi szakértelmét és elveit a felsőoktatásról. Mentes Júlia Virginia diáklányát a zavarodottság, az ambíció és a szorgalom vitte be az oktató szobájába. (Feltűnő, hogy milyen szépen adjusztált a beadandó dolgozata.) Valós vagy vélt sérelme tisztázása helyett fogást talál és elégtételt keres. Ebből lesz aztán feljelentés – amit Totth Benedek fordításában John tapintatosan jelentésként vagy panaszként emleget –, fegyelmi, majd elbocsátás, sőt bűnvád nemi erőszak kísérlete miatt.

 

Nem mondhatni, hogy ne lenne érzékelhető dramaturgiai hiányosság abban, ahogy egy felfogási problémákkal küzdő diáklány másfél órán és két találkozáson belül rafinált, frissen felfedezett hatalmát kiaknázó, magabiztos nőjogi harcos lesz. De a két színész elmélyülten kicentizett játéka igyekszik a hiátuson túllépni, s eközben mindkét figurának adni némi igazat. Carol kezdetben a fennmaradásért, az egyetemista létért mint életcélért küzd. Nemcsak a tárgyat nem érti, hanem a tanár gesztusait sem. Zayzon Johnja konszolidált, fegyelmezett. Kicsit megmaradt elnyomott, sikertelenségre ítélt gyereknek, ezt talán túlkompenzálja atyai modorral, fensőbbséges segítőkészséggel. Nem tanúsít semmiféle férfiúi vonzalmat, nemi érdeklődést a lány iránt. Abban, ahogy egyszer megérinti Carol vállát, a testiségnek nyoma sincs, ez meggyőződésem. (Bár lehet, hogy az én meggyőződésem nem mérvadó, mert ahhoz a régi generációhoz tartozom, amelynek soha eszébe nem jutott volna vádindítványba foglalni, ha valaki – akár egy tanár vagy egy főnök – „nagyon csinos” megjegyzéssel illeti, vagy, mondjuk, csoportban „kislányok”-nak nevezi.) A második képben John leül a kanapéra, maga mellé hívja Carolt, kísérletet tesz az érdemi kommunikációra. Ez az első, személyre szóló verbális akciója, de hiába. Carol fél, behúzódik a sarokba. Elbizonytalanodik, elege van. Meglehet, nem szeretne veszíteni a lépéselőnyéből.

 

A harmadik képben az immár győzedelmes Carolt látjuk. Mégiscsak felszedhetett egyet s mást ezen az egyetemen; figyelmet, gondolkodáskészséget például. Eszközöket a hatalomgyakorláshoz. Meg is táltosodott tőle. Valami olyasmit mond a férfinak, váratlan éleslátással: ugye azt hitte, hogy egy rémült, elnyomott, összezavarodott, elhanyagolt, hatalomra és bosszúra vágyó lánnyal van dolga. Bevallom, igen – feleli Zayzon Zsolt. Bevallom, én is azt hittem. Még a traumatizált jelzőt okvetlenül hozzátettem volna a felsoroláshoz, mert Mentes Júlia Virginia ijedt, iszonyodó elhúzódásai a férfi közeléből mindenképpen arra utalnak, hogy Caroljának súlyos tapasztalatai lehetnek abúzus áldozataként.

 

Mamet kétféle befejezést írt az Oleannához. Azt talán mondani sem kell, hogy a Télikertben azt a verziót játsszák, amely a tanár totális megsemmisítésével zárul.  

 

Tanulság, ha van, az az, hogy van-e. Minden ember, minden kétemberes helyzet más és más. Meg kellene tanulnunk figyelni, tisztelni, tiszteletben tartani egymást.